Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

LMP: Orbán véglegesen tegyen le az adóról!

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy "ne ködösítsen", hanem teljes egészében és véglegesen vonja vissza az internetadót.

Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP két társelnöke pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök a hatalmas és példaértékű társadalmi tiltakozást látva meghátrált, de nem zárta le egyértelműen az internetadóról kialakult vitát, csupán elhalasztotta azt.

Az ellenzéki politikusok szerint a kormány várhatóan újra megpróbálja majd bevezetni az internetadót, az LMP azonban mind az Országgyűlésben, mind azon kívül is mindent meg fog tenni ennek megakadályozására.

Leszögezték azt is, nincs szükség az internetadóval kapcsolatos nemzeti konzultációra, erről ugyanis a választók szerintük már egész határozottan állást foglaltak.

A politikusok ismételten az LMP antikorrupciós javaslatának elfogadására, valamint a NAV-vizsgálóbizottság felállításának támogatására szólítottak fel.

Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádióban azt mondta: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot. Közölte egyúttal, hogy az ünnepek után, január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne a pénzügyi kérdésekről.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internetadó - Jobbik: kevés a meghátrálás, ingyenes alapinternet kell

A Jobbik alelnöke pártja sikerének is tartja, hogy a kormány "kihátrált az internetadó mögül". Tovább olvasom