Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

LMP: fontolja meg a kormány Domokos László kinevezését!

A Lehet Más a Politika felháborítónak tartja, hogy a kormány olyan jelöltet állít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) élére, aki "kreatív könyveléssel" maga is súlyos milliókkal károsította meg az adófizetőket.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy vegye komolyan a miniszterelnök által meghirdetett, "nihilizmus és cinizmus" elleni harcot és alaposan fontolja meg Domokos László kinevezését.

Az LMP parlamenti frakciójának szerdai közleménye felidézi, hogy a sajtóban napvilágra került több olyan információ, melyek szerint Domokos László sem képviselőként, sem megyei vezetőként "nem gazdálkodott felelősen". Szarvasi egyéni képviselőként "legalábbis sajátosan értelmezte" a lakhatási támogatás igénybevételének lehetőségét - ismertetik. Domokos Lászlónak, vagyonbevallása szerint, Budapesten és a Szarvashoz közeli Békéscsabán is több ingatlana van, a havi kétmillió forintos megyei közgyűlési elnöki fizetése mellett havi másfél millió forint jutalmat is megszavazott magának. A Békés megyei közgyűlés elnökeként részt vett azokban a "kétes kötvénykibocsátásokban", melyeket az ÁSZ vizsgálata jogsértőnek talált.

A Fidesz "a cinizmus iskolapéldáját" mutatta azzal, hogy még az ÁSZ-vezetők jelölését elvégző eseti bizottság felállása előtt megnevezte jelöltjét - hangsúlyozza a párt.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az egyik legfontosabb független intézmény vezetőjének személyéről döntő bizottság ülései nem nyilvánosak.

Az LMP szerint az ÁSZ vezetői posztját olyan pártoktól független, nagy szakmai tekintéllyel bíró személyre kell bízni, aki képes az állami vagyongazdálkodás legfőbb őrének szerepét betölteni. A vagyongazdálkodási törvény átalakításával, a nyilvános ellenőrzés lehetőségének drasztikus csökkentésével és most, egy "trükköző pártkatona" elnöki kinevezésével a Fidesz-KDNP kormány letért a bizalom és az átláthatóság útjáról és "a mutyik és haverok" világát választotta.

Olvasóink írták

  • 4. Reális 2010. június 17. 10:42
    „Azért adtunk nekik kétharmadot,hogy használják!Minek választgatni,ha egy 7% párt beleugat mindenbe!”
  • 3. HR_XAR 2010. június 16. 22:23
    „Egy dologban: ők Horn Gyulával ellentétben bevállalták a 2/3-ot és vissza is élnek vele”
  • 2. sorok_közt 2010. június 16. 22:08
    „Most akkor ezek a narancsmezesek mitől külömbek a szegfűs brigádtól?”
  • 1. hehe08 2010. június 16. 22:02
    „hát igen..... és ez a szemét csak egy azok közül akik az elmúlt 20 évben gerinctelen módon semmire (főleg nem számlára) vettek fel költségtérítést.....

    és ezek a disznók küldik hozzánk néphez az apehet kutakodni meg az adórendőrséget és társaikat.........

    szégyenország.....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyilvánosságra hozza a rektorok fizetését a szaktárca

Napokon belül közzéteszi honlapján a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma az egyetemi és főiskolai… Tovább olvasom