Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Lista a 12 legszebb magyar irodalomból

Évekkel ezelőtt egy folyóirat kért fel irodalmárokat, költőket és kritikusokat, állítsanak össze listát a 12 legszebb huszadik századi költeményből. A tavalyi évben pedig egy kunszigeti származású főiskolai tanár, dr. Fűzfa Balázs döntött úgy: saját értékrendje szerint készít hasonló listát, melyben tucatnyi magyar vers szerepel.
Ezt követően az ötletgazda szubjektív értékelését beemelte egy konferenciasorozatba, amely több mint ezer embert – fiatalokat és idősöket egyaránt – mozgósított, hogy az irodalom a mindennapok élményévé váljon.

A koltói kastélynál

„Ha van tizenkettő legszebb film, legjobb dal, és a műalkotások világában is megtalálható a legjobb 12, akkor miért ne lehetne a magyar költeményekből is készíteni egy ilyen listát" – kezdte dr. Fűzfa Balász, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Irodalomtörténeti tanszékének tanára. Az összeállítás teljesen szubjektív, a kunszigeti tanár a megérzéseire, s 25 éves irodalomtanári tapasztalataira hagyatkozott. Miután a végeredmény megszületett, az irodalmi kalandozás nem maradt annyiban: hat éven át tartó konferenciasorozattá bővült. A programsorozat 2007. szeptember végén kezdődött, stílszerűen Petőfi Sándor Szeptember végén című versével.

 Fűzfa Balázs szerint a 12 legszebb magyar vers

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Pilinszky János: Apokrif

Arany János: Szondi két apródja

Babits Mihály: Esti kérdés

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez

Kosztolányi Dezső: Hajnali
részegség

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

Vörösmarty Mihály: A vén cigány

József Attila: Eszmélet

Weöres Sándor: Valse triste
S hogy honnan jött az ötlet, hogy mindez konferenciává szerveződjön? „Tavaly szeptember végén Végh Balázs kollégámmal, a koltói kastélynál álltunk, és eszünkbe jutott, hogy 2007-ben 160 éves a költemény. Kitaláltuk, hogy legyen ennek apropóján konferencia. Ezután ültem le, s állítottam össze a tizenkettes listát" – mesélte dr. Fűzfa Balázs.
A programsorozat pedig olyannyira kinőtte magát, hogy nemcsak az irodalmárok, főiskolai hallgatók, hanem általános iskolások, s az utca emberei is csatlakoztak a törekvéshez: kortól, nemtől és foglalkozástól függetlenül. A legfiatalabb résztvevő még általános iskolás, míg a legidősebb 83 éves.

A versek mindenhol ott lapulnak

A dr. Fűzfa Balázs által összeállított lista nem az első, mely mérlegeli a költemények szépségét. 2001-ben a Korunk című folyóirat készített egy hasonló, szintén 12 versből álló listát, ahol 100 költő, kritikus és irodalmár szavazhatott a huszadik század legszebb költeményeire. Végül azok a versek kerültek a tizenkettes összeállításba, melyek legalább 10 szavazatot kaptak. Fontos azonban megjegyezni, hogy dr. Fűzfa Balázs 12 legszebb magyar verse nem rangsor, a költemények egyenrangúak, a sorrend mindössze az időrendiséget, és az események várható konferenciahelyszíneit jelölik, míg a Korunkban megjelölt művek meghatározott sorrendben találhatók.

Ugyanakkor a két összeállításban vannak átfedések; ahogy Babits Esti kérdés című munkája, úgy Pilinszky János Apokrifje és Kosztolányi Hajnali részegség című verse is megtalálható mindkettőben. „Azt gondolom, bárki állítana össze egy hasonló tizenkettes listát, szerepelnének benne olyan versek, melyek mind a sajátom, mind a Korunk listáján megtalálhatók lennének" – magyarázta dr. Fűzfa Balázs.

Jövőre Radnóti, Abda és Pannonhalma

Az elmúlt tíz évben az irodalom a tantárgyi ranglistákon az utolsó helyen állt. Ez elgondolkodtatta a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatóját, aki mindent elkövetett, hogy a helyzetet megváltoztassa. Az ötlet olyan jól sikerült, hogy törekvéseihez ma már a civilek is szívesen csatlakoznak.
S hogy mindez a tanórákon visszaköszönjön, a megyei születésű magyartanár az élményközpontú oktatás keretében propagálja az irodalmat. „A mai gyerekek betűmennyiségben sokkal többet olvasnak, hisz az e-mailek, sms-ek világában élnek. Nem lehet, és nem is szabad elrángatni őket a számítógép elől" – közölte lelkesen. Ezért aztán dr. Fűzfa Balázs törekszik arra, hogy a gyerekek az internetes szörfölések folyamán az értékes szövegekre klikkeljenek.

dr. Fűzfa Balázs
dr. Fűzfa Balázs


Emellett olyan utakat, konferenciákat szervez, melyek a fiatalok számára is maradandó élményt nyújtanak. „Nagyon fontos, hogy az irodalom örömet adjon, jókedvet, derűt, sugárzó boldogságot. Ennek érdekében meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a gyerekek vágyakozzanak a szövegre" – folytatta az irodalmár. A 2007 és 2013 között zajló konferenciasorozat ennek a hitvallásnak a része, mely a 12 legszebb magyar költeményt viszi végig több száz állomáson. A gyerekek pedig fogékonyak az élményre, hisz a tavalyi Pilinszky konferencián Jordán Tamás színész, rendező segédletével 1300-an skandálták együtt az Apokrif című verset, legutóbb pedig 300-an követték Fűzfa Balázst a Börzsöny északi részében található Drégely várába, ahol Arany János balladája, a Szondi két apródja játszódik.

S hogy megyénk se maradjon ki a körutazásból, 2009 őszén Pannonhalma, Győr és Abda kerül terítékre Radnóti Miklós életműve kapcsán.

Olvasóink írták

  • 1. tompysoft 2008. október 13. 19:08
    „Minden tiszteletem a Tanár Úré.
    Ajánlom mindenkinek a tankönyvét, de tényleg. Hihetetlen, lenyűgöző!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kisalföldi vasember delfinekkel készült Hawaii-on

Ma este startol a 30. ironman világbajnokság Hawaii szigetén, ahol a győri Major Józsefnek is… Tovább olvasom