Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Lezárult a Magyar Telekom belső vizsgálata a macedón ügyben

A Magyar Telekom megkapta az audit bizottság belső vizsgálatának eredményét a Montenegróban és Macedóniában kötött szerződésekről, s most a végleges jelentés alapján elemzi, hogy szükség van-e még további intézkedésekre.

A Magyar Telekom megkapta az audit bizottság belső vizsgálatának eredményét a Montenegróban és Macedóniában kötött szerződésekről, s most a végleges jelentés alapján elemzi, hogy szükség van-e még további intézkedésekre.

A Montenegróban és Macedóniában kötött korrupciógyanús tanácsadói szerződések független belső vizsgálata évek óta tart, mint ahogyan a külső vizsgálatok is.

A társaság eddig mintegy 20 milliárd forintot költött a vizsgálatokra.
A társaság csütörtökön közölte, hogy a belső vizsgálat alapján nem tudták azonosítani a végső haszonélvezőket, ám folyamatosan vizsgálják a rendelkezésre álló jogérvényesítési lehetőségeket.

A végleges jelentésben semmi sem utal arra, hogy a társaság jelenlegi felső vezetői vagy igazgatósági tagjai bármilyen szabályt megszegtek volna.

A végleges jelentés kimondja, hogy a vizsgálat nem tárt fel macedón kormányzati tisztviselők, vagy politikai pártok vezetői által kapott kifizetéseket igazoló bizonyítékot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tudják kiszabadítani: kocsijába szorult a súlyos sérült Budapesten

Három autó összeütközött csütörtökön reggel Budapesten a Hűvösvölgyi úton, egy súlyos sérült a… Tovább olvasom