Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Leverték a brazíliai börtönlázadásokat

A brazil rendfenntartó erők mintegy kétszáz túsz kiszabadításával véget vetettek a Sao Paolo szövetségi állam fegyintézeteiben hét végén kitört lázadásoknak.
Ezek a zendülések indították el azt dél-amerikai országban eddig soha nem látott, és 81 emberéletet követelt erőszakhullámot, amelynek során rendőrségi intézményeket támadtak meg, és városi buszok gyújtottak fel.

A hatóságok szerint az erőszakos események mögött a Primeiro Comando da Capital-PCC (A Főváros Első Kommandója) nevű, szervezett bűnözői csoport áll, amely a legnépesebb és leggazdagabb brazíliai szövetségi államban a biztonsági erők ellen összesen 180 támadást indított. A mészárlássorozat válasz volt arra, hogy csütörtökön 765 foglyot - köztük a PCC börtönben lévő vezetőit - az állam középső részéből két, szigorúan őrzött börtönbe szállítottak át, hogy megakadályozzanak egy nagyszabású börtönlázadást. A PCC vezetőit éppen a készülő zendüléssel kapcsolatban hallgatták ki, amikor a támadássorozat kezdetét vette.

A PCC gyakran szervez börtönlázadásokat. Az egyik legtöbb halálos áldozattal járó ilyen akciójukat 2001 februárjában hajtották végre. Akkor 29 egyidejű zendülést koordináltak, amelyben harmincan vesztették életüket - többségükben a rivális bandák tagjai.

Bár az utóbbi órákban a rendőrség már nem regisztrált újabb haláleseteket, lapértesülés szerint a börtönlázadásokban 13 rab is meghalt, vagyis a halálos áldozatok száma 94-re emelkedett. Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök súlyos provokációnak, a szervezett bűnözés erőszakos mivolta nyilvánvaló megmutatkozásának minősítette az eseményeket. Az államfő hangsúlyozta: elengedhetetlen, hogy mindent megtegyenek a bűnözők megfékezésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hová utazik nyaralni?

Tovább olvasom