Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Levélben és telefonon is megfenyegették Dávid Ibolyát

Az elmúlt napokban levélben és telefonon is kapott fenyegetéseket Dávid Ibolya, ezért a Köztársasági Őrezred védelmet biztosít az MDF elnökének.
Az őrezred parancsnok-helyettese, Kardos Imre elmondta: Dávid Ibolya a szlovák titkosszolgálat által jelzett terrorfenyegetettség kapcsán nem kért védelmet, ám azután igen, hogy Tamásiban lévő irodájába fenyegetést tartalmazó levél érkezett.

Az ezredes elmondta: ő nem ismeri a levél tartalmát, ám az tudható, hogy a levél írója felszólította a politikust, lépjen vissza a választásokon. A stop.hu interentes portál értesülése szerint a fenyegetés életveszélyes volt, és Dávid Ibolya családjára is vonatkozott.

A védelem akkor még csak a választás első fordulójának napjára szólt - tette hozzá a Köztársasági Őrezred parancsnok-helyettese. Hétfőn és kedden azonban újabb fenyegetések érkeztek Dávid Ibolyának címezve telefonon - közölte Kardos Imre, aki elmondta: ezt követően az országos rendőrfőkapitány javaslatára Lamperth Mónika belügyminiszter engedélyezte az állandó védelmet.

Kardos Imre elmondta: a védelem egyelőre a választások második fordulójának végéig tart. Ezt követően értékelik a helyzetet, és döntenek a védelem folytatásáról, vagy megszüntetéséről.

A levélben eljuttatott fenyegetéssel kapcsolatban a nyomozást már megkezdte a tamási városi rendőrkapitányság, míg a telefonos fenyegetés elkövetőjének az ügyében szerdán kezdődik - mondta Kardos Imre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szoros küzdelemre számított a választáson?

Tovább olvasom