Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Letöltendő fogházra ítélték a horvát miniszterelnök-helyettest Kaposváron

Jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte távollétében Radimir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettesét szerdán a Kaposvári Törvényszék halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt. A horvát miniszterelnöki hivatal az MTI érdeklődésére nem kommentálta az ítéletet.
A törvényszék - részben megváltoztatva ezzel az elsőfokú bíróság határozatát - mellőzte az ítélet 3 év próbaidőre történő felfüggesztését, továbbá a 62 éves politikus előzetes mentesítését, aki emiatt nem számít büntetlen előéletűnek.

A bíróság ítélete szerint Radimir Cacic a végrehajtandó büntetés félidejének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A vádirat szerint Radimir Cacic 2010. január 8-án borús időben, vizes úttesten, de megfelelő látási viszonyok között, 145-150 kilométeres sebességgel haladt Budapest felé az M7-es autópályán, amikor nekiütközött egy vele azonos irányban haladó járműnek. A vétlen gépkocsiban utazók közül ketten életüket vesztették, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült.

A Horvát Néppárt akkori elnökének, a horvát kormány jelenlegi első miniszterelnök-helyettesének pere tavaly szeptemberben kezdődött a Marcali Városi Bíróságon, amely a nagy médiaérdeklődésre tekintettel - horvát újságírók, fotóriporterek és televíziós stábok kísérték figyelemmel a per kimenetelét - a tárgyalásokat a Kaposvári Törvényszéken tartotta.

A horvát politikus már az első tárgyaláson kijelentette: nem kíván élni a mentelmi jogával, kész bármilyen ítéletet elfogadni Magyarországtól az általa okozott közlekedési balesetért. Vitatta ugyanakkor, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtott volna, továbbá azt is, hogy a baleset úgy történt, ahogyan az a vádiratban szerepel.

Az első fokú ítélet ellen a védelem felmentésért és eltérő tényállás megállapításáért, az ügyész eltérő tényállás megállapításáért és letöltendő fogházbüntetés kiszabásáért fellebbezett a Kaposvári Törvényszékhez.

Az ügyben eljáró Simon Margit tanácsvezető bíró az ítélet szerdai indoklásakor elmondta: a törvényszék az ügyészi fellebbezést alaposnak találta.

A törvényszék - az első foktól részben eltérő tényállás megállapításánál a "gondatlan" minősítést elhagyva - súlyosító körülménynek tekintette a halálos balesetet okozó politikus "nagyfokú figyelmetlenségét", amelyre visszavezethető a baleset bekövetkezte. Enyhítő körülményként vette figyelembe az igen jelentős mértékű időmúlást, a vádlott pozitív személyi körülményeit, a kifogástalan életvitelét, valamint kifogástalan közlekedési előéletét. "Ezek figyelembe vételével is azonban mindenképpen, a büntetési célok elérése érdekében - nemcsak a speciális, hanem a generális prevenció érdekében is - a szabadságvesztés kiszabása szükséges" - hangsúlyozta a tanácsvezető bíró.

Zamecsnik Péter, Radimir Cacic ügyvédje az ítélet kihirdetése után újságírókkal közölte: meglepetéssel fogadta a döntést, mert nem erre számított, de ügyfele, ahogy korábban is mondta, tiszteletben fogja tartani a magyar bíróság döntését. "Még akkor is, ha ezzel nem értünk egyet" - tette hozzá.

A korábbi tárgyalásokat rendkívül nagy érdeklődéssel nyomon követő horvát újságírók közült ezúttal senki nem volt jelen a jogerős ítéletet kihirdető tárgyaláson.

A horvát miniszterelnöki hivatalban telefonon közölték az MTI-vel, hogy egyelőre nem kaptak értesítést a kaposvári bíróság döntéséről, ezért kommentálni sem kívánják az ítéletet. Radimir Cacic éppen úton van hazafelé Katarból, repülőgépe délután érkezik Zágrábba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja

Bajnai Gordon idegeneknek tekinti azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a… Tovább olvasom