Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Letöltendő börtön egy baseballsapka és ezer forint elrablásáért

A fiatalember korábban már volt büntetve, és bűnismétlőnek számít.
Gyorsított eljárásban jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 18 éves hajdúsámsoni fiatalt, aki elvett egy baseballsapkát és ezer forintot az utcán egy fiatalkorútól - tájékoztatta a hajdú-bihari főügyész szerdán az MTI-t.

Pocsai Edit közölte: a férfi augusztus 20-án Hajdúsámsonban megállította a sértettet és öccsét az utcán, előbb cigarettát kért, majd lekapta a nagyobbik fiú fejéről a baseballsapkát, később pedig elvette a diákigazolványát, amelyben ezer forint volt. A pénzt eltette, az igazolványt visszaadta, majd megfenyegette a fiút, aki vissza akarta kérni a pénzt és a sapkát.

A fiúk ezután hazamentek, és szüleik értesítették a rendőrséget. Később a sapkát és a pénzt a sértett visszakapta.

A Debreceni Járási Ügyészség október elsején rablás bűntette miatt állította bíróság elé a gyanúsítottat, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság még aznap gyorsított eljárásban a férfit jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélte - ismertette a főügyész.

Pocsai Edit az MTI érdeklődésére elmondta: a rablás alapesete kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A fiatalember korábban már volt büntetve, és bűnismétlőnek számít.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliós lakása van Óbudán Kósa Lajos feleségének

A lakás nem szerepel a leköszönő debreceni polgármester vagyonnyilatkozatában, mert nem az ő nevén… Tovább olvasom