Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Let Me Entertain You! Robbie Williams lép fel a Sziget mínusz egyedik napján!

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams ad koncertet a Szigeten, augusztus 10-én.
Robbie Williams, aki eddigi turnéin rendszeresen stadionokat töltött meg, most végre néhány fesztiválkoncertet is bevállalt, így a Sziget közönsége az elsők közt élvezheti az énekes legnagyobb slágereit egy speciális hangulatú közegben - közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke hétfőn.

Az előadónak eddigi szólókarriere során 11 albuma jelent meg, többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben.



Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: mivel a hetijegyesek is várhatóan nagy számban fognak kimenni a mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncertre, összesen 25 ezer napijegyet adnak ki augusztus 10-re.

"Az első 10 ezer darabot early bird áron, 18 ezer forintért, egy átlagos Sziget-napijegy áráért lehet megvásárolni. Később 20 ezer forint lesz a jegy erre a napra, a készlet erejéig. A hetijegyeseknek ajándék ez a koncert, mert a hétnapos bérlet erre a napra is érvényes" - tette hozzá Gerendai Károly.

A szervezők további koncerteket ígérnek a mínusz egyedik napra.

A 41 születésnapját február 13-án ünneplő Robbie Williams legutóbb tavaly áprilisban lépett fel Magyarországon: a Papp László Budapest Sportarénában Swing Both Ways Live című koncertshow-ját mutatta be.

A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában. A Robbie Williams-szel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga Mihály: növekvő hitelezési aktivitással csökkenhet a bankadó

Varga Mihály a kereskedelmi bankok növekvő hitelezési aktivitása esetén lát esélyt a bankadó… Tovább olvasom