Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Lerakták a közösségi ház alapkövét

Az alapkő tegnap óta a helyén van, így a pillanatnyi ünnepi „pihenőt” követően folytatódhat Győrszentivánon a többfunkciós közösségi ház építése. A közel 800 milliós címzett támogatásból és az önkormányzat 90 millió forintjából megépülő létesítményt 2007 első félévében adják át.
A győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola udvarán rendezték a beruházók a városrészben épülő, többfunkciós kulturális és közösségi tér ünnepélyes alapkő-letételi ünnepségét tegnap délelőtt. A napi relikviákat – mai pénzeket, a tervdokumentációkat, napilapokat, többek között a Kisalföldet – tartalmazó urnát Balogh József polgármester, Imre István, a kivitelező Integrál-H rt. elnök-vezérigazgatója és a részönkormányzat vezetője, Sághy Zsolt helyezte el, majd falazta be az alapkőbe.
A győri önkormányzat 2003 őszén meghívásos tervezési pályázatot hirdetett egy, a győrszent-

iváni településrészre tervezendő, többfunkciós kulturális és közösségi tér kialakítására. A beruházáshoz a város 782 millió forint címzett támogatást nyert, az önkormányzat 90 millió forintot tett mellé, ezzel lehetővé vált a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás és a beruházás megkezdése.
A tegnapi alapkőletételen Balogh József hangsúlyosan köszönte meg a lehetőséget a pályázat elősegítéséért Pozsgai Balázsnak, a Belügyminisztérium főtanácsadójának és Sághy Zsolt önkormányzati képviselőnek, hogy minden követ megmozgattak a beruházás érdekében.
A közösségi ház kivitelezési szerződésének aláírásáról a Kisalföld január 31-én számolt be. Akkor és a tegnapi ünnepségen is Imre István megígérte: a rendelkezésre álló összegből kihozható legjobb minőségben építik meg a központot. Mint mondta, a kivitelező azon lesz, hogy a jövő év elején már végezzen a munkákkal.
Nem ünneprontásként, inkább figyelemfelhívásként Sághy Zsolt köszöntőjében megjegyezte: reméli, hogy a városrészbe vezető, úgynevezett vonalút is elkészül a közösségi házzal közel egy időben. Ezzel bekapcsolódhatnak Győr teljes vérkeringésébe, s „az út éppen az új létesítménynél érne véget, illetve ott kezdődne”.
A többcélú létesítmény beépített területe 2200 négyzetméter, a zöldterület a beépítés után 10 ezer négyzetméter. A beépítés nettó alapterülete 2571 négyzetméter, ebből a csarnoképület nettó alapterülete 2250 négyzetméter, a tervezett emeletráépítés és átkötőfolyosó alapterülete 321 négyzetméter. A csarnoképület magassága 7,94 méter, emeletráépítés a meglévő iskolával megegyező, 9 méter. A beruházás befejezése: 2007. I. félév.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar származású az ötödik űrturistajelölt

Charles Simonyi, aki a Microsoft Word egyik vezető fejlesztőmérnöke volt, valószínűleg a jövő év… Tovább olvasom