Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Lerakják a térburkolatot

Ma reggel kezdődik a soproni Új utcában az új térburkoló kövek lerakása. A tervek szerint másfél hónapig tartanak a munkálatok, vasárnap kivételével, reggel héttől délután öt óráig.

Ma kezdik a munkát

A csatornarekonstrukciós munkálatokkal már tavaly télen végeztek a soproni Új utcában. A régi térburkoló köveket akkor azért nem rakták vissza, mert tervezték az utca újrakövezését. Ehhez azonban csak most kapták meg az engedélyeket. A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvízkezelési Program keretében ma kezdődik el a kövezés.
A tervek szerint még a nyári

főszezon megkezdése előtt

rendezett körülmények fogadják

az utcában a soproniakat és

a városba érkező turistákat.
Az új díszburkolattal kapcsolatos többletköltségeket a soproni önkormányzat biztosítja.
Mint azt a projekt vezetőitől megtudtuk, a munkálatok előreláthatólag másfél hónapig tartanak. Először a földhivataltól a Fő tér irányába haladnak, azt követően pedig az Orsolya tér felé. A földmunkák után az utca közepén elhelyezik a „folyókát”, két oldalon a szegélyeket, majd lerakják a köveket. A járdát az utolsó ütemben alakítják ki.

Tilos lesz a közlekedés

A kivitelezők a tervek szerint reggel hét és délután öt óra között dolgoznak, nagy valószínűséggel szombatonként is. Naponta négy teherautónyi kő és ágyazóanyag érkezik a munkaterületre, ezért az utcában tilos lesz a gépjármű-közlekedés. A lakók az útmutatások segítségével viszont használhatják az Új utcát.

A Templom utcában is

Információink szerint a belváros felújítása keretében idén a Templom utca készül még el. Ez azonban független a csatornarekonstrukciótól. Hasonló burkolatot kap majd, mint amilyen az Új utcában lesz. A tervezők arra is ügyeltek, hogy a különböző stílusban épült házak előtti minta igazodjon az épület jellegéhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 05.11.

Tovább olvasom