Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Lépj egyet előre: felnőttképzés ingyenesen

Több mint 11 ezer felnőtt szakképzésére, a szakképesítés megszerzéséhez szükséges tudás elsajátítására nyújt lehetőséget az ez év januárjában indult, 2007 végéig tartó „Lépj egyet előre” ingyenes felnőttképzési program.
Szakképző iskolák tanárai, tanulói, munkaügyi szakemberek, valamint álláskeresők vettek részt a munkaügyi tárca, a foglalkoztatási szolgálat és a megyei munkaügyi központ által szervezett, a közelmúltban a győri Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában tartott régiós konferencián.
A megyei munkaügyi központ szakmai igazgatóhelyettese, Török Zoltán előadásában elmondta: az uniós támogatással létrehozott „Lépj egyet előre” program célja, hogy azok, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel, megszerezzék azt.
– A program lehetőséget ad mindazoknak, akiknek van szakképzettségük, de abban a szakmában nem tudnak elhelyezkedni, vagy tudásukat szeretnék fejleszteni, újabb szakképzettséget szerezhessenek. Lényeges, hogy több lábon állva, több szakvégzettséggel biztosabb az elhelyezkedés – hangsúlyozta Török Zoltán.
Az igazgatóhelyettes bemutatta a megye aktuális munkaerő-

piaci helyzetét, s beszélt az oktatás problémáiról is. Elmondta, hogy az országos adatokhoz viszonyítva a foglalkoztatás helyzete kedvezőbb képet mutat a megyében. A különböző programoknak köszönhetően a szolgáltatás területén várható munkahelybővülés, így a kereskedelemben és a vendéglátásban. A mezőgazdaságban érvényesül az Európában és világszerte zajló tendencia, a foglalkoztatottak számának csökkenése, ami a könnyűipar területén is várható.
– Alapvetően maga a gazdaság teremthet munkahelyet. A munkaügyi központ ahhoz nyújt segítséget, hogy a cégeknél meginduljon a munkahelyteremtés. A munkaügyi támogatások hozzájárulhatnak, hogy a kezdeményezések sikeresek legyenek – tudtuk meg Török Zoltántól, aki elmondta, hogy míg országosan 7,8 százalék, addig a megyében 6,1 százalék a munkanélküliségi ráta.
– Ez alapvetően a szezonális munkanélküliség miatt van, hiszen januárban, februárban a mezőgazdaságban és az építőiparban nincs megfelelő mennyiségű munka. Márciusban már jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők száma, mivel ezeken a területeken megkezdődtek a felvételek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar származású az ötödik űrturistajelölt

Charles Simonyi, aki a Microsoft Word egyik vezető fejlesztőmérnöke volt, valószínűleg a jövő év… Tovább olvasom