Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Lengyel fiatalok táboroznak a balatonkenesei honvédüdülőben

A fiatalokat Hende Csaba honvédelmi miniszter a lengyel-magyar barátság gyökereiről beszélve köszöntötte jutalomüdülésükön.
Az államalapítás óta, ezer éve soha nem keveredett háborúba ez a két nemzet, ami példátlan a szomszédos országok történetében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a lengyel-magyar barátság gyökereiről beszélve csütörtökön Balatonkenesén, ahol 16, jutalomüdülésen lévő lengyel fiatal köszöntésén, majd sportprogramján vett részt.

"Nincs még egy olyan nép, amely ennyire közel állna hozzánk, a lengyelek és magyarok között lelki közösség alakult ki a hasonló sors, hasonló történelem, a hasonló kihívások és tragédiák során" - fogalmazott a miniszter. Beszámolója szerint tavaly nyáron látott Lengyelországban egy gyermekrajz-kiállítást, amelynek a lengyel-magyar barátság egyik kiemelkedő mozzanata volt a témája.

Emlékeztetett arra, hogy "a visztulai csodának" nevezett csata sikeréhez, amit 1920-ban az akkori Szovjetunióval szemben vívtak Varsóért és a háború eldöntéséért a lengyelek, hozzájárult Magyarország is. Hazánk az akkori kivérzett, feldarabolt állapota ellenére is jelentős hadianyag szállítmányt juttatott Lengyelországba. A lengyel szabadságharchoz nyújtott, sokat jelentő magyar támogatást örökítették meg a fiatalok a rajzaikban, amelynek megtekintésekor az egyik alkotás különösen megtetszett a miniszternek. Megkapta ajándékba, és a rajz azóta is hivatala fő helyén van kifüggesztve.

"Az ajándékot illő viszonozni" - mondta a honvédelmi miniszter köszöntőjében, utalva arra, hogy miért részesültek jutalomüdülésben azok a fiatalok, akik a lengyelországi Kreskai Galéria „Magyar segítség Lengyelországnak 1920-ban" című rajzpályázatán díjat vagy elismerést kaptak. A 12-18 éves gyerekeket a tanáraik is elkísérhették az egyhetes nyaralásra.

A táborlátogatáson résztvevő Roman Kowalsky, lengyel nagykövet a magyarokat és lengyeleket összekötő közös történelemről és közös traumákról beszélt. Legfontosabbnak azt nevezte, hogy a két nemzet kapcsolatának nemcsak múltja, hanem jövője is van, amelynek letéteményesei egyebek közt a Balatonkenesén nyaraló fiatalok.

A táborozóknak a tárca apróbb ajándékokkal, a lengyel nagykövetség pedig egy lengyel-magyar történelmi olvasókönyvvel kedveskedett. Ezt követően a miniszter megnézte a fiataloknak szervezett sportprogramot, amelynek részeként összemérte paintball lövéstudományát a lengyel nagykövetével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indulásra kész a hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere

A rendszer jelenleg tesztüzemben működik. Szeptember-októbertől éles üzembe áll, várhatóan jövő… Tovább olvasom