Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Lengyel ellenzék: El a vörös kezekkel a független Magyarországtól!

Magyarország védelmében szólalt fel a lengyel szejmben az ellenzéki nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt képviselője.
Magyarország védelmében szólalt fel a lengyel szejmben az ellenzéki nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt (PiS) képviselője, és egy Magyarországot támogató határozat megszavazását indítványozta, hangsúlyozva, hogy "Magyarországnak joga van saját alkotmányához". Stanislaw Pieta pénteki indítványát a parlamenti többség elutasította.

A képviselő felszólalásában "precedens nélküli fenyegetések, feddés és nyomásgyakorlás sorozatának" nevezte azt, ami Magyarország esetében az unió részéről történik. Hangsúlyozta, hogy "az EU egyrészt kiáll Olaszország, Görögország és Portugália mellett, biztosítja több milliós támogatásukat, míg Magyarországot zsarolja és beavatkozik belső ügyeibe".

A képviselő azt is kifejtette, hogy a "demokratikus mandátum nélküli" uniónak tiszteletben kell tartania a szabadságot és a demokráciát. "El a vörös kezekkel a független Magyarországtól" - mondta felindultan.

Pieta és Arkadiusz Czartoryski (PiS) egy külön sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Lengyelország többször is számíthatott a magyarok szolidaritására, egyebek közt 1920-ban, amikor fegyverekkel támogatták az oroszokkal harcoló lengyeleket. Bejelentették, hogy január 17-én délben az Európai Bizottság varsói székhelye előtt tiltakozni fognak.

A képviselők kifejtették, hogy más országok kormányai ellen nem fogott össze a világ, miközben a magyar gazdaság jobb állapotban van, mint más országok gazdasága. Véleményük szerint "Magyarország elnyomása után rövid időn belül várható, hogy Lengyelországot is megtörik".

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. gjozsi88 2012. január 16. 17:16
    „rommel
    Miközben a jobboldal IMF hitelért folyamodott......kicsit ez komikus!!!!”
  • 26. rommel 2012. január 15. 20:29
    „A BALOLDALT SOHA NEM TUDOD MEGGYŐZNI AZ ALAP IGAZSÁGOKRÓL , MERT ŐK
    EGY "MAGASABB" RENDŰ IGAZSÁGBAN HISZNEK , MELYNEK NEVE : A PÉNZ !!!”
  • 25. gjozsi88 2012. január 15. 14:45
    „24!
    Unió fóbiádat gyógyittasd!
    Egyébbként ragálsz a 18-ra.....miközben a teljes szövegértéshez a 16-17 is összetartozik!
    Ajánlom figyelmedbe, hogy Magyarország vízgyüjtő területe nem határon belül van!!!!!
    Ez TÉNY!!!
    Mig a viz a határhoz eljut bárki bármit csinálhat vele, ha teljesen függetlenek leszünk!!!
    Most még nemzetközi szerződések garanciát jelentenek!!!!

    a 23-as értelmezhetetlen!!!
    Arra felhivom a figyelmed, hogy próbálj úgy tájékozodni, hogy minél kevésbé légy kitéve a média manipulációjának!!!!”
  • 24. vérnarancs 2012. január 15. 10:41
    „21
    még annyit:
    "A duna nem romániába ered!!!!"
    Okos vagy mint mindig.
    Mint mindent, majd az EU. dönti el, hogy honnan ered a Duna. Manapság ez már csak így működik.”
  • 23. vérnarancs 2012. január 15. 10:05
    „21
    Nem érted vagy nem is akarod megérteni a mondanivalómat. Pedig a média ezzel van tele, csak másképp.
    Látom a ferdítések nagymestere vagy.”
  • 22. gjozsi88 2012. január 15. 09:31
    „Fortuna54!
    Tekintettel arra, hogy a Fidesz 2/3-d teljhatalmat jelent az ellenzék szerepe nem értékelhető!!!!
    Mivel Magyarországot nem csak baloldalon támadják szerte a világban, hanem a jobboldali, konzervatív oldalról is.....Merkel, Sárközy, Barroso.....az egész világsajtó, ezért kicsit nevetséges mindezzel az ellenzéket vádolnod!
    Főként ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz ellenzékben azt mondta, hogy a szociknak nincs nemzetközi tekintélyük......most meg mégis az ellenzék képes felbujtani a világot!
    Miközben a hiteles Fidesz sem 2006 kapcsán nem tudott magának szövetségeseket találni, sem most nem tud felmutatni!!!!
    Aki azt nem látja, hogy a kormány ellenzéke ma már az egész világ, az a politikai vak!!!!!!”
  • 21. gjozsi88 2012. január 15. 09:26
    „vérnarancs!
    Kiragadtál egy részletet egy szövegkörnyezetből......!
    Amit visszakérdezésként szántam!
    A duna nem romániába ered!!!!”
  • 20. fortuna54 2012. január 14. 20:44
    „12-es jozsi.Magyarország-nak a legnagyobb ellensége,a jelenlegi gyülölködö, felelötlen vörös ellenzéke.Aki ezt nem lássa az politikai vak.”
  • 19. vérnarancs 2012. január 14. 20:15
    „18.
    Miért adunk okot arra, hogy felszámoljuk a jogállamot és ezzel feljogosítjuk az ellenzőinket egy fegyveres beavatkozásra, hogy megszerezzék a vizet, termőföldet?????
    Na persze, ebben az esetben nem működik a Demokrácia fogalma, mert azt gondolják, ez őket illeti. Lásd: Palesztina,
    Románoknál a Duna megcsapolása.”
  • 18. gjozsi88 2012. január 14. 17:45
    „még annyit:
    "Hatalmas kincsek ezek és nincs messze az, az idő- csak években mérhető ez- mikor már nem olajért és egyéb ásványkincsért folyik majd a háborúzás, hanem ívóvízért, vagy termőföldért."

    Az olajért is fegyverrel harcolnak.......az emberi jogokat sértő demokrácia védelmében!!!
    Egyiptomban, Irakban....stb nem mondható, hogy demokrácia volt!
    Ez jó ürügy volt!!!

    Visszakérdezek....fenntartva korábbi álláspontomat ...azaz GYENGÉBBEKNEK: ELMÉLETINEK SZÁNVA A FELVETÉST!
    Miért adunk okot arra, hogy felszámoljuk a jogállamot és ezzel feljogosítjuk az ellenzőinket egy fegyveres beavatkozásra, hogy megszerezzék a vizet, termőföldet?????”
  • 17. gjozsi88 2012. január 14. 17:40
    „bocs még annyit:
    "11gjozsi88:Igen, meg lehet(ne) szerezni fegyverrel mindezeken kincseinket, na de akkor nagyon kilógna a lóláb ."

    Ne tévesszen meg, hogy jöhet pillanat amikor a demokrácia már senkit nem fog érdekelni.....ettől még messze vagyunk!!!!”
  • 16. gjozsi88 2012. január 14. 17:37
    „duc_de_Orbieu
    Ajánlom figyelmedbe, hogy a felvetés első részére, hogy ki az a hülye aki nem létező kockázat miatt lemond a máshol sehol nem szerezhető 10,5% os haszonról....inkább befektet a német gazdaságba 1,4%-ért???

    Kérdés: a fentiek okán, ha szükségük van a termőföldünkre, vizünkre, akkor ezt a lehetőséget miért nem az a magántőke szerzi meg, akinek több pénz áll rendelkezésére, aki még 10,5% ért sem fektet be.........miért az államok a saját magángazdaságukból elvont forrásaikat fordítják erre?

    Egyébbként most amikor nem létfontosságú a magyar termőföld és viz.....ez nem is kell nekik!!!
    Ajánlom figyelmedbe, hogy a mi vizeink vizgyüjtő területe nem Magyarország.....pénz kérdése és felfogják, mielött ideér!
    Ettől pedig a mostani termőföldünk elsivatagosodik!
    Miért akarnák ezt megszerezni???????”
  • 15. duc_de_Orbieu 2012. január 14. 17:17
    „#11gjozsi88:Igen, meg lehet(ne) szerezni fegyverrel mindezeken kincseinket, na de akkor nagyon kilógna a lóláb . Arról nem is beszélve milyen indokkal is avatkoznának be fegyveresen?Mert demokrációra hivatkozva nem tudnak, legalábbis per pillanat. Na ezért is próbálják meg gazdasági eszközökkelmegszerezni, mert így kevésbé feltűnő, igaz nem olyan látványos, mintha fegyverrel szereznék meg mindezen természeti kincseinket, de a végeredmény ugyanaz. Na és ez a gáz.”
  • 14. gjozsi88 2012. január 14. 17:11
    „rommel!
    Már most is az a külföld vádja, hogy felszámoltátok a jogbiztonságot.......ha tovább fokozod, tuti, hogy hiába utaztatjátok Fellegit!!!!”
  • 13. rommel 2012. január 14. 16:45
    „EL A VÖRÖS KORRUPT KEZEKKEL MAGYARORSZÁGTÓL !!!
    A KORRUMPÁLÓDOTT BALOSOK AKARJÁK MEGMONDANI ISMÉT MI A JÓ MAGYARORSZÁGNAK ???
    MAGYARORSZÁGON RÖGTÖN ITÉLŐ BIRÓSÁGOKRA LENNE SZÜKSÉG A VOLT BALOS
    KORMÁNYOK HAZAÁRULÓ GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI ÜGYEIK KIVIZSGÁLÁSÁRA !!!
    DE MOST ELLENZÉKBEN IS ÓRIÁSI KÁROKAT OKOZNAK AZ ORSZÁGNAK !!!
    CSAK FÉL ÉVET ADJ URAM , ÉS IGÉREM KISÖPÖRJÜK A VÖRÖS HORDÁKAT MAGYARORSZÁGRÓL !!!
    ÁMEN !!!”
  • 12. gjozsi88 2012. január 14. 15:17
    „fortuna54!

    "Igazuk van a lengyeleknek. El a vörös kezekkel a független Magyarországtol. A kormányt alatomossan támadó vörös ellenzékel,akik nyolc év alatt tönkretették az országot"

    talán feltünt az országot jelen pillanatban a néppárti oldalról támadják erősen!
    Barroso, Merkel Sárközy, nem baloldali........!
    Egyébbként nincs olyan, hogy független ország........sehol a világon!
    Tekintettel arra, hogy minden ország a saját GDP-je egy részéből képes csak a fogyasztásra, amiből következik, hogy nincs annyi fogyasztásra elkölthető jövedelme, amitől nincs szüksége exportra!!!!
    Innentől kezdve már szó nincs függetlenségről.....és itt még nem beszéltünk az import szükségletünkről!!!!

    Tekintettel arra, hogy az ország ÖSSZES KOCKÁZATA a piacok szerint a kormányváltáskor 175 bázis és 265 ft euro volt, nehéz azt mondani, a növekvő pályán lévő gazdaság mellett, hogy tönkre volt téve!!!!
    Ami utána történt, a rengeteg bevallott gazdasági érdeksértés, segített legyőzni a saját gazdaságunkat!!!!
    Nem lenne alku kényszer, ha a fidesz gazdaságpolitikája képes lett volna legalább szinten tartani a befektetők bizalmát!
    Mára 710 bázis az ország kockázat, 310 ft az euro, lefagyott a gazdaság!!!!!

    Lehet itt demokráciáról beszélni, ha ezt senki....főként a saját gazdaságunk nem hiszi el, hisz jogbizonytalanság, kiszámithatatlanságot emlitik elsőként minden gazdasági szereplő!
    Nekünk jogunk van ehhez.....rendben van!
    Mind a gazdaság szereplőinek, mind az uniós tagországoknak, azok által létrehozott pénzügyi alapnak demokratikus joga azt tenni, mondani amit ők látnak és akarnak!!!!!
    Ez a probléma!!!!
    Annyira vagyunk függetlenek, hogy kénytelenek vagyunk alkukba bocsátkozni!
    Miért foglalkozunk ha függetlenek vagyunk a nyugat kritikájával, piacok panaszával, a hitelminősítőkkel??????
    TALÁN MERT CSAK RETORIKA A FÜGGETLENSÉG??????
    Ha ez igy van akkor nincs szükség hókusz-pókuszokra........!”
  • 11. gjozsi88 2012. január 14. 15:07
    „8!
    Szerinted kinek érdeke lemondani 10,5% nyereségről az állampapir piacon nem létező kockázat miatt?
    Kinek éri meg átengedni ezt a nyereséget az IMF-nek??????
    Arról nem beszélve, hogy ha a világon óriási kincs lesz az élethez elengedhetetlen ivóvíz és termőföld.......ráérnek majd akkor a birtokukban lévő fegyverekkel megszerezni!!!!!!

    Kicsit demagóg összeesküvés elméleted van!!!!”
  • 10. vérnarancs 2012. január 14. 14:34
    „7.
    "Lecsapott az euróövezetre az S&P!
    Kilenc euróövezeti tagállamot minősített le pénteken a Standard & Poor´s, arra a véleményére hivatkozva, hogy az eddig hozott válságintézkedések nem elégségesek a pénzügyi problémák kezeléséhez."
    egy kis olvasmány:
    http://mno.hu/kulfold/lecsapott-az-euroovezetre-az-sp-1043525”
  • 9. fortuna54 2012. január 14. 14:27
    „Igazuk van a lengyeleknek. El a vörös kezekkel a független Magyarországtol. A kormányt alatomossan támadó vörös ellenzékel,akik nyolc év alatt tönkretették az országot.”
  • 8. duc_de_Orbieu 2012. január 14. 13:33
    „Érdekes módon egy bizonyos népcsoport hogyan hogy se mindig a víművek, vagy víz közelébe igyekszik települni. S ugyebár köztudott mely népcsoprt irányítja Az európai uniót (szándékosan kisbetűvel, mint Nemecsek) és az egész világot, az usa-t is beleértve is ugyanez a népcsoport irányítja..... Nem írom, ki mert kimoderálnak, de gondolom a nagy többség tudja mely népcsoprtra gondolok.....

    Hogy mije van az országnak: Kiváló minőségű termőföldje és..............hatalmas ívóvízkészlete. Hatalmas kincsek ezek és nincs messze az, az idő- csak években mérhető ez- mikor már nem olajért és egyéb ásványkincsért folyik majd a háborúzás, hanem ívóvízért, vagy termőföldért.
    Mit gondoltok miért akarják ránk erőltetni az IMF-hitelt? Hát azért, hogy mindezeket megkaparinthassák maguknak bagóért. Na ezért igyekeznek annyira minket tönkretenni. Mi az európának csak piacnak kellettünk és nem termelőnek. Ezért kellett minden gyárunkat bagóért megszerezni, bezárni és viharos gyorsasággal mindet eldózerolni, nehogy esetleg később újraindulhasson bennük a termelés.

    De újra fel lehet építeni az egészet az alapoktól, de csak egészen addig, míg meg nem kaparintották termőföldünket, mert a kertészeti kultúráknak, mint például a paprikának nagy az élőmunkaigénye........

    Van élet az Európai Unión kívül is....”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határozott idejű kollektív szerződést kötött a szakszervezetekkel az MTVA

Határozott idejű, március 31-ig szóló kollektív szerződést (ksz) kötött a szakszervezetekkel a… Tovább olvasom