Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Leköszönt a vezérigazgató

A múlt hét csütörtökjén lemondott posztjáról Sándor Csaba, a mosonmagyaróvári Mofém-gyár nemrégiben kinevezett társ-vezérigazgatója. Döntése okairól később nyilatkozik majd.
A Mosonmagyaróvári Fémszerelvény Részvénytársaságot február óta két vezérigazgató irányította: dr. Csizmazia Miklós speciális piaci ismereteivel a cég exportmunkáját koordinálta, míg Sándor Csaba a belkereskedelmi tevékenységért és a napi ügyek intézéséért vállalt felelősséget. A megerősített csúcsvezetés ebben a felállásban

augusztus 29-ig dolgozott együtt. E naptól ugyanis megvált a gyártól Sándor Csaba. A vezérigazgató döntésének okát szerettük volna megtudni, ám Sándor Csaba magánjellegű elfoglaltsága miatt csak szeptember tizenhetedike után áll lapunk rendelkezésére.
Sándor Csaba feladatkörét dr. Csizmazia Miklós vette át, aki arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy a vezérigazgató távozása nem okoz törést a cég életében. A nagy múltú Mofém-gyár bel- és külföldi kapcsolatai nem sérülnek, a részvénytársaság jó úton halad a többségi tulajdonos, Teka-csoport által megfogalmazott célkitűzések felé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dombi György – kémikus

Tovább olvasom