Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Lehajtott fejjel

Már napok óta ugyanazok a gondolatok jártak a fejemben, amelyeket aztán Hancz Gábor Reformkor című jegyzetében olvastam az Álláspont rovatban. Gyanakvó ember a magyar. Gyakran gyárt összeesküvés-elméleteket, mindig résen van, régen spájzolt, most meg csodálkozik.

A rendszerváltással nem jött el a demokrácia. A szocializmus is ripsz-ropsz! omlott össze, a mezei ember mit sem tudott a kölcsönökről, államháztartási hiányról. Nem tudatták velünk, de ezt egy totalitárius rendszertől nem is lehet számon kérni.
Már 16 éve valódi választások legitim parlamentje irányítja az országot, s ellenőrzi a demokratikus rendszer működését. Valaki nem teszi jól a dolgát. Vagy mi, választók, vagy akiket megválasztunk. Alkotmányos jogunk lenne az információhoz, de kérdem én, milyen információ az, ami ugyanabból a szájból hangzik el, és egészen mást jelent a választás előtt és után. Ekkora államháztartási hiány nem varázsütésre keletkezik.
A jól ismert és ostorozott pesszimizmusunk azonban most megint kapott egy kis megerősítést. Még jó, hogy van ellenzék, s még akik nem is hittek a jobboldalban, azok is hallhatták, hogy nem is olyan jó az ország gazdasági helyzete, így talán a kormánypárt szavazóit sem érte hideg zuhanyként az ár- és adóemelések bejelentése. Engem viszont igen. (...) Hát lehet így is élni. Elkeseredve, újra és újra kifosztva, az arctalan multicégekkel felvenni a versenyt, holott azok adómentességet, támogatást kapnak, ingyenterületet, míg a hazai vállalkozó nagyobb adót, magasabb villany- és gázárat kap ajándékba. Azt mondják, ez a szabad verseny.
Mi meg egyre mélyebbre hajtjuk a fejünket, mert húzza le a múltunk, a jelenünk meg a jövőnk is. Csak egyet kérek: a beharangozott meggazdagodás vizsgálatát kezdjék azzal, hova lett a KISZ- és egyéb, úgymond közvagyon. Egyébként meg eddig sem tiltotta meg senki se az APEH-nak, hogy tegye a dolgát.
Szentirmai Mária, Győr

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

mozaik

botos siófokon. Az NB II-es Bodajk-Siófok labdarúgócsapatához szerződött Botos Antal, aki korábban… Tovább olvasom