Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Légzésleállítással kell intubálniuk a mentőknek

Heves megyei mentőorvosok kétségbeesett levélben kérték az új módszer visszavonását, mely szerintük túl kockázatos.
  • A mentőknek az októberben bevezett protokoll alapján intubálás előtt le kell állítani a beteg légzését
  • A módszer a sürgősségi orvostan egyik legvitatottabb kérdése
  • A leállításhoz használatos gyógyszerek közül hazánkban egy sincs forgalomban
  • A mentőorvosok aggódnak, szerintük az eljárás túl kockázatos
  • Az OMSZ szerint a módszer mind közül a legeredményesebb

Kétségbeesett levelet írt három Heves megyei mentőorvos az Országos Mentőszolgálat vezetőjének, amelyben a mesterséges lélegeztetésnél alkalmazandó, a múlt év végétől bevezetett protokoll ellen tiltakoznak. Úgy vélik, annak alkalmazása nem biztonságos - idézi a Népszabadság.

A kifogásolt eljárásnál egy injekciót, olyan izomrelaxánst adnak a lélegeztetésre szoruló súlyos sérülteknek, amely rövid időre leállítja a beteg spontán légzését azért, hogy megkönnyítse az ellátó orvos, illetve mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéshez szükséges tubus behelyezését.

A sürgősségi orvostan egyik legvitatottabb kérdése ugyanis, hogy szabad-e gyógyszerrel leállítani a súlyos sérültek légzését azért, hogy a lélegeztetést segítő tubus behelyezése könnyebb legyen

Mindezt tetézi, hogy a levélírók szerint a légzés leállításához alkalmazandó három gyógyszer közül például egy nincs is forgalomban Magyarországon, ezért azt jelenleg egyedi engedéllyel szerzik be a mentők Olaszországból.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a lapnak írásban tagadta, hogy az új protokoll veszélyeztetné az ellátás biztonságát. Sőt, az OMSZ szerint ez a legeredményesebb légút-biztosítási módszer, mely ma már „arany standardként" alkalmazott eljárás számos fejlett ország sürgősségi ellátásában.

Matkó Ida aneszteziológus szerint az eljárás nem veszélytelen. "A lélegeztetőcső behelyezését valóban segíti az átmeneti légzésbénult állapot, azonban kérdéses, hogy megvannak-e a feltételek egy ilyen készítmény mentőben való felhasználásához."

Az eljárás biztonságosságát jelzi, hogy az eddig elvégzett beavatkozások (mintegy 80 eset) mindegike sikeres volt. A beavatkozással összefüggésbe hozható egészségkárosodás vagy haláleset nem történt.

Hozzátették azt is, hogy az eljárást csak azok végezhetik, akik részt vettek az ezzel kapcsolatos képzésen, és eredményesen levizsgáztak.

A levélírók szerint mindennek ellenére eleve nonszensz elvárni a mentőorvosoktól, mentőtisztektől, hogy csak úgy előkapjanak a táskából eleddig ismeretlen, alkalmazási előirattal nem rendelkező, intravénás, fel nem függeszthető hatású gyógyszert, és megbénítsák vele a beteg légzését.

A képzésről is megvan a véleményük: a kétnapos fantombabás képzés nem készít fel senkit a nem várt következmények, szövődmények elhárítására.

A tiltakozó mentőorvosokat az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a hét elején magához rendelte, és szóbeli figyelmeztetést kaptak, mert megkerülték a szolgálati utat. A protokoll visszavonását kérő levelüket ugyanis nemcsak a mentőszolgálat minap kinevezett főigazgatójához, hanem az egészségügyért felelős államtitkárhoz is eljuttatták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pártok dönthetnek arról, mennyit költenek az EP kampányra

Az Országgyűlés nem szabályozta, hogy az európai parlamenti választáson induló pártok mennyit… Tovább olvasom