Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Legfeljebb 20 évet kaphat Marian Cozma gyilkosa

A Cozma-ügyben a jelenlegi gyanúsítások az emberölés alapesetére vonatkoznak, amelyért, halmazati büntetés esetén év jár.
A Cozma-ügyben a jelenlegi gyanúsítások az emberölés alapesetére vonatkoznak, amelyért maximum 15 évig terjedő szabadságvesztés jár, igaz, halmazati büntetés  esetén ez elérheti a húsz évet.

A Cozma-gyilkosság nyomozását felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség vezetője szerint a rendőrség nemcsak azt tudja pontosan, hogy ki szúrt a Patrióta lokál előtt, hanem a bel- és kültéri kamerák felvételei, a mobiltelefon-hívások adatai, a gyanúsítottak és a tanúk vallomásai, s számos egyéb adat alapján másodpercekre lebontott időrendi táblázatot készítettek, amelynek alapján valamennyi gyanúsított, áldozat és tanú mozgása rekonstruálható - áll a pénteki Népszabadságban.

Fejes Péter a lapnak úgy nyilatkozott: a közvélekedéssel ellentétben nem lassú a Cozma-ügy nyomozása. A vizsgálat megfelelő ütemben zajlik, de a bizonyítás rendkívül nagy terjedelmű. A bizonyítékokat nemcsak összegyűjteni kell, hanem elemezni, értékelni, mérlegelni, összevetni. Ezekből pedig újabb és újabb bizonyítási eljárások következnek: szembesítések, helyszíni kihallgatások, tárgyak és személyek felismerésre történő bemutatása, bizonyítási kísérletek. Mindezeknek a megszervezése, lebonyolítása a gyanúsítottak és a tanúk nagy száma miatt rendkívül időigényes - mondta a főügyész.

A büntetési tételekről szólva elmondta: az ügyben a jelenlegi gyanúsítások az emberölés alapesetére vonatkoznak, amelyért maximum 15 évig terjedő szabadságvesztés jár, igaz, halmazati büntetés esetén ez elérheti a húsz évet. Márpedig a Cozma-üggyel összefüggésben a gyanúsítottak által elkövetett számos egyéb bűncselekményre is fény derült: akadnak olyanok az előzetes letartóztatásban lévő személyek között, akik lányok futtatásából éltek, azaz megalapozottan gyanúsíthatók kitartottsággal, valamint garázdasággal és magánokirat-hamisítással is.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. kolombela 2009. szeptember 05. 01:08
    „"...akadnak olyanok az előzetes letartóztatásban lévő személyek között, akik lányok futtatásából éltek,..."
    Érdekes, én azt hittem, hogy acigányok mind becsületes, dolgos, bodzaszedésből milliomossá lett emberek.
    Most tessék, a Kisalföld megcáfolja ezt a hitemet.”
  • 33. manci15 2009. szeptember 04. 20:36
    „Én úgy gondolom, ha valakiről egyértelműen bebizonyosodik, hogy embert ölt, igenis ki kellene végezni!!! A sok gyilkos a börtönökben mind a mi pénzünkből eszik, iszik, tanul, ha tanul, és éli világát. Épp tegnap olvastam v.melyik újságban, hogy egy faszi húsz éve megölte a feleségét és a gyerekét, ült pár évet, kiszabadult, most ráunt a nőre, hát kinyírta. Ráadásul egy nála jóval fiatalabb nő volt, a szülei egyszem gyermeke. Na, ha ezt az állatot már húsz éve kivégezték volna, most ez a nő vígan élhetne, amíg meg nem hal végelgyengülésben. Ezügyben érdemes lenne népszavazást tartani. Talán a halálbüntetés visszaállítása és az egyéb büntetési tételek szigorítása hozna némi eredményt.”
  • 32. Árpád-házi 2009. szeptember 04. 20:17
    „31. hozzászólás lagarder 2009.09.04. 19:51 <---Köszönjük Emese!Überelted a 14es hozzászólást!”
  • 31. lagarder 2009. szeptember 04. 19:51
    „Kedves hozzaszolok!
    Nem partolok semmilyen gyilkosokat.Aki bunos bunhodjon,persze fajtol vallastol stb-tol fuggetlenul.
    Azokrol akik artatlan ciganyokat oltek sokan kozuletek meg partoltak is,sot olyan hulyesegeket irtak hogy ciganyok voltak az elkovetok.Azokat ugy latszik nem fikazzatok.No na hogy nem hiszen ciganyt oltek.mi a kulonbseg mind a ketto gyilkos? Az az ember aki artatlan eleteket kepes kioltani ha magyar ha cigany az veszelyes a tarsadalomra a magyarokra ugyan ugy mint a ciganyokra.Az ilyen ember aki gyilkol nem valogat,mindenre kepes.Szemely szerint en a legkemenyebb buntetest szabnam ki ciganyra ,magyarra egyarant.”
  • 30. mauz 2009. szeptember 04. 19:47
    „Az a 20 év az maximum 20 év, szóval lehet, hogy csak 8-at kapnak, ha egyáltalán, és a végén jó magaviselet miatt 3 év után urasan távozhatnak.

    Ja, és utána ott folytatják, ahol abbahagyták, csak egy magasabb szinten. Azt a pár év börtönt nem fogják elbliccelni, hanem továbbfejlesztik a technikájukat. Szerintem a magyar a büntetési tételeknek úgy általában nem nagyon van visszatartó erejük.”
  • 29. georgbob 2009. szeptember 04. 19:37
    „Ne haragudjatok, de húsz évnél tovább is akarjátok ezeket a szemeteket etetni, itatni, télen jó melegben, nyáron "hűvösben" tartani???!!!! Ne feledjétek, ez mind a mi zsebünkre megy! Inkább munkatábor vagy/és munkagödör....”
  • 28. lacim6 2009. szeptember 04. 19:05
    „Cigánygyilkosságok: újabb hazugságra derült fény - K. István nem vett részt a Tóra-égetésben

    Melyik hazáért dolgoznak?Bár több forrás szerint a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga Tóra-tekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is, azonban neve nem szerepel az üggyel kapcsolatos ügyészségi anyagokban - tudta meg az MTI pénteken.
    Na puff, lassan semmi igazság nem marad a rendőrök által előadott verziókban. Eddig kiderült, hogy: nincsenek terepjáróik és a kommandósok sem foglaltak le ilyen típusú járműveket. Érdekes módon az egyik gyanúsítottat előbb elengedték, majd telefonon visszahívták, hogy őrizetbe vehessék. Cs. Istvánról van szó, akinek van egy sötétkék motorbiciklije. Miután ez a tény is nyilvánosságra került, láss csodát, több ,,szavahihető" cigány ,,szemtanú" akadt, aki látni vélte a motorost a bűntettek helyszínei körül. Egy szürke motoron, egy erős testfelépítésű férfi - így állítják a véletlenül sem tévedő cigány szemtanúk, akik vélhetően kéne még egyeztessenek a motorbicikli színéről a rendőrség kommunikációs osztályával. Időközben a kilenc eset, mellyel a testvérpárt gyanúsították nyolcra csökkent, de a sünök nem árulták el, hogy melyik eset és miért került ki a vádiratból.
    ,,A Tóra-égetéssel kapcsolatban K. István neve nem merült fel" - közölte az ügy iratainak újbóli áttekintése után Simon Ernő hajdú-bihari főügyész. Korábban rendőrséghez közeli forrásból az MTI úgy értesült: K. István is gyanúsított volt az ügyben, de bizonyítékok hiányában még a bírósági eljárás előtt megszüntették ellene az eljárást. Ezt erősíti meg az a K. István akkori baráti köréből származó információ, miszerint a bűncselekmény idején 19 éves szkinhed nagyon megijedt, hogy börtönbe csukhatják, ezért háttérbe vonult az akcióktól.
    K. Ápádról pedig kiderült már, hogy kifejezetten antirasszista nézeteket vallott, Izraelben is dolgozott, ami nem jellemző a szkinhedekre. K. István és baráti körét az NBH éveken át figyelte, majd amikor fegyvervásárlásba kezdett, akkor leszálltak róla. Cs. István állítólag kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal. Ugyanakkor az NBH-s belső dokumentum is megállapítja, hogy a gyanúsítottaknak sem pénzük, sem szellemi képességük nem volt egy bűncselekmény-sorozat kiterveléséhez és végrehajtásához.
    Összefoglalva: a gyanúsítottak közül egy kifejezetten antirasszista, egy állítólag a KBH munkatársa volt egy időben, egy talán szkinhed, de biztosan nem vett részt a Tóra-gyújtogatásban, amit eddig tényként tálalt elénk a sajtó és a sünkapitányok, nem foglaltak le fekete terepjárókat, sőt, semmilyen terepjárót. Kerültek új szemtanúk, akik szürke motoron száguldozó, erős testfelépítésű srácot láttak a bűncselekmények helyszínén, de mindez akkor derül ki, amikor a nyilvánosság is értesül arról, hogy Cs. Istvánnak milyen színű és márkájú motorja van. K. István nem vett részt a kislétai temetésen, és valószínűleg nem ő rabolta ki Kádár diktátor sírját sem. Amit eddig megtudtunk a ,,cigánygyilkosok" elleni bizonyítékokról és és körülményeikről, abból semmi sem igaz!
    Három kérdés maradt a végére: mikor engedik szabadon a debreceni srácokat, mikor mond le Drazsé és Bencze és mikor nevezik meg a cigánygyilkosságok valódi elkövetőit?
    Mindemellett felhívjuk a vádlottak figyelmét, hogy a hírhedt Bartus László a balliberális, "igazmondásáról hires" ÉS-ben azt állította, hogy igenis van kapcsolat:

    "K. István 1995-ben egy társával felgyújtotta a debreceni zsinagóga frigyszekrényét. A tóratekercsek porig égtek. K. akkor mindössze 19 éves volt, büszkén vallotta magát szkinhednek. Korábban több eljárás indult ellene, mert cigányházak ablakait betörte. Most a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság egyik gyanúsítottja. Cs. István ugyancsak szkinhed volt, tinédzser korától verte a cigányokat. A rendőrség jelenleg őt tartja a sorozatgyilkos banda vezetőjének és fegyverszakértőjének. Ha megrajzoljuk az egykori bőrfejűek pályaképét, figyelemre méltó következtetésekre jutunk."

    Ajánljuk Bartus beperlését hitelrontás és hasonlók miatt. Egyáltalán nem veszett fejsze nyele a dolog - hadd utaljunk arra, hogy épp a minap nyert jogerősen pert a 168 Órával (annak "New York magyar gárdistái" cikkével) szemben a New York-i Polgári Kör vezetője.

    (MTI nyomán)”
  • 27. Sahin 2009. szeptember 04. 17:58
    „"A tragédia oka az lett, hogy az első kötözködés alkalmával még "okosan" viselkedett a diszkó közönsége, a második erőfitogtatás során azonban a közben megérkező sportolók nem hunyászkodtak meg"

    ... és akkor szíven kell szúrni valakit, értem, ez lesz mostantól a szemem előtt, ha valaki erőt akar fitogtatni ellenem, végül is egész frappáns és csattanós lezárása egy vitának.

    Én még Pesicet és Sesumot börtönbe zárnám, előre megfontolt "meghunyászkodás" (szép szó) miatt, 5-15 év.”
  • 26. lacim6 2009. szeptember 04. 17:48
    „Cozma-ügy: megint enyhítő körülményt keres a cigányterroristáknak az ÁVH

    Míg Budaházyékat azonnal bűnszervezetnek minősíti a kormánycsicska ÁVH, a közismert enyingi drog- és kurvafuttató, embereket is ölő mokkamaffiát véletlenül sem. Bűnszervezet esetén ugyanis a főbüntetés is keményebb, ráadásul el is kobozhatják a rablott vagyont - akár mindent - az orkfajzatoktól. Természetesen ilyet itt nem látunk - "cigányokat bántani tilos", ugyebár.
    A STOP cikke:
    Cozma-gyilkosság: újabb részletek! Nem viselkedtek "okosan"?

    A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Cozma-gyilkossággal összefüggésben néhány hét alatt kizárta, hogy az enyingi csapat a védelmi pénz miatt ment volna le a Patrióta Lokálba. A bűnszervezetre utaló szál villámgyors elvetése a laikusok számára felvetheti a nyomozás szakszerűtlenségét. Hogy ez esetben kellő körültekintéssel járt-e el a rendőrség, azt a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség mondhatná meg, ők viszont a rendőrséghez irányítottak.

    A Cozma-gyilkosság kapcsán ismét megszólalt a rendőrség, most a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az ügy főnyomozója, újra kijelentve, hogy a gyilkosság hátterében nem a védelmi pénz későbbi megszerzése állt, ehelyett egy teljesen spontán szórakozóhelyi összeszólalkozás után történt meg a tragédia, "ami nem volt előre eltervezve, egyszerűen így alakult". A lap megszólaltatott egy veszprémi ügyvédet is, aki négy szemtanú állításaira hivatkozva - sok más, korábban nyilatkozó forrással együtt - úgy véli, hogy a rendőrség közlésével ellentétben az enyingiek nem szórakozásból, hanem a területszerzés miatt érkeztek meg a bárba.

    Bősze Ferenc szerint erre utal, hogy a csapat néhány tagja másfél-két órával a gyilkosság előtt már erőt demonstrálva megjelent a diszkóban. "A tragédia oka az lett, hogy az első kötözködés alkalmával még "okosan" viselkedett a diszkó közönsége, a második erőfitogtatás során azonban a közben megérkező sportolók nem hunyászkodtak meg" - mondta el az ügyvéd, aki szerint egyértelmű, hogy a gyilkosság a szervezett bűnözés baleseti statisztikáját rontó eset volt.

    A nyomozók a védelmi pénzről szóló verziót mindössze 3-4 hét alatt zárták ki. Hogy hogyan sikerült ennyire gyorsan a végére járniuk a dolognak, az nem derült ki. A rendőrség a STOP kérdésére nem árulta el, hogy kiket hallgattak ki, kiket kerestek meg, milyen eszközöket vetettek be, amelyeknek köszönhetően ilyen rövid idő alatt biztossá vált mindez.

    Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség észlelt-e bármilyen szabálytalanságot a nyomozás ezen szakasza során. Felmerült-e bennük, hogy a rendőrök talán nem jártak el elég körültekintően e gyanú kizárásakor, illetve, hogy megítélésük szerint elegendőek voltak-e az ekkor elvégzett nyomozati cselekmények?

    A főügyészség rövid, tömör választ adott kérdéseinkre. Gulyás Ildikó szóvivő csak annyit mondott, hogy "a nyomozás felett az ügyészség fokozott ügyészi felügyeletet gyakorol", amely során "kiemelt figyelmet fordít az eljárás törvényességére és az elkövetés motívumára is kiterjedő teljes felderítésére". Kérdéseinket emellett azzal hárította el, hogy "mivel az ügyben eddig csak a nyomozó hatóság kommunikált", ezért hozzájuk forduljunk tájékoztatásért.
    (STOP)”
  • 25. lacim6 2009. szeptember 04. 17:37
    „Az összes gyilkos rohadjon börtönben az élete végéig.”
  • 24. bius23 2009. szeptember 04. 16:46
    „És a roma gyilkosokkal mit csinálnátok kitüntetnétek őket????mert most azokról szó sem esik???akkor azok is rohadjanak ott ahol most vannak....meg a cozmáé is!!!!l”
  • 23. Donito 2009. szeptember 04. 16:37
    „Gyönyörű, csak már látnám, hogy lecsukják valamelyik .... Azért a 14. hozzászólás sem gyenge! <moderálva> Nem az önbíráskodás a megoldás, de néha rászolgál pár ember az ilyesfajta büntetésre. 1,5-2 év, vicc! Példát kellene statuálni a büntetés kiszabásánál!”
  • 22. 0000 2009. szeptember 04. 16:19
    „Páran azt mondják csak akkor ilyen nagy a szánk ha cigány az elkövető.Én úgy gondolom ha cigány ha nem akkor sem játszhat Istent.Én személy szerint visszahoznám a középkori büntetést.vagy aki embert ölt, azt ugyan úgy meg kellene szenvedtetni,mint ahogy ő is csinálta.<moderálva>”
  • 21. hubble 2009. szeptember 04. 16:14
    „Kiváncsi lennék mi az emberölés alapesete?”
  • 20. pisti83 2009. szeptember 04. 15:49
    „Én villamosszékbe ültetném ezt a szemetet.”
  • 19. lacim6 2009. szeptember 04. 15:38
    „18. hozzászólás lagarder És ha nincs is jogsim?:D Ne feledjétek mindenkinek van ott egy téglája.:D Ez igazán bölcs mondat.:D Te már nagyon vágod ezt a sittes témát te biztos voltál bent, úgyhogy ne magadból indulj ki.”
  • 18. lagarder 2009. szeptember 04. 15:28
    „Nefeledjetek mindenkinek van ott egy teglaja.Soha nem tudni mi kovetkezik be.
    lacim6 lehethogy veletlenul elutsz egy gyalogost es mar ott is van 1-2 ev.”
  • 17. lacim6 2009. szeptember 04. 15:22
    „15. hozzászólás lagarder És egy emberélet az mennyi szerinted?????, egy egész élet egy testvér ,egy fiú, egy barát nélkül az mennyi??????engem rohadtul nem érdekel ennek a szemétládának a lelki világa, elvette egy ember életét amihez senkinek a világon nincs joga, az ilyennek ugyan az jár mint amit tett vagy minimum élete végéig rohadjon a börtönben. . Amúgy én a magam részéről biztos vagyok benne hogy soha sem kerülök olyan helyzetbe hogy még egy napot is börtönben töltsek.”
  • 16. Sahin 2009. szeptember 04. 15:21
    „lagarder:

    Mindjárt viszek az ártatlan "embernek" egy virágot, sőt itthon elmondok érte egy imát is könnyes szemmel.”
  • 15. lagarder 2009. szeptember 04. 15:12
    „Ugy latszik egyesek szerint 20 ev az semmi.Hat akkor azoknak kivanok en csak 5 evet,es majd meglatjuk hogy viselte meg.Aki volt katona,vagy hosszab idore tavol volt a csaladjatol valamilyen oknal fogva az tudja hogy meg par honap is sok a csaladja nelkul.”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szécsényben találkozik Bajnai és Fico

A Nógrád megyei Szécsényben találkozik majd szeptember 10-én Bajnai Gordon magyar és Robert Fico… Tovább olvasom