Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Legalább ötvenezer embert várnak az idei Strandok éjszakájára

Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők. A látogatók augusztus 2-án országszerte több mint húsz helyszínen élvezhetik az egész éjszaka nyitva tartó fürdők különleges szolgáltatásait.
Zenés-táncos mulatsággal és csillaglessel is várják a gyógy-, élmény- és strandfürdők a virrasztani vágyó vendégeket pénteken, ugyanis az égbolton augusztusban megfigyelhető Perseida meteorraj a medencékből különleges látványt ígér - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Fürdőszövetség közleménye kedden.

A strandok az eseményre hosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal készülnek; Harkányban például zenés esti fürdőzéssel, Szegeden jóslással, kártyavetéssel, az algyői fürdőben pedig csillagászati bemutatóval várják az égi jelenségek és az asztrológia iránt érdeklődőket.

Miskolcon a helyi termelők portékáit mutatják be, a fővárosi Aquaworldben többek között a görög szaunakultúra rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók, Sárváron pedig fürdőtörténeti filmekből összevágott klipeket vetítenek azoknak a fiataloknak, akik az esti Dévényi Tibor retró diszkóra érkeznek a városba.

A programban résztvevő strandok listája a http://www.furdoszovetseg.hu/hu/hirek/strandok-ejszakaja--2013-augusztus-2.html oldalon érhető el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik növelné a nyári gyermektáborok támogatását

A Jobbik szerint a jelenlegi források többszörösét kellene nyári gyermektáborok támogatására… Tovább olvasom