Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Leépítés és szabadság

Győr-Moson-Sopron - Több olvasónk köszönte a leépítéskor hasznos tudnivalókat tartalmazó cikkeket és további hasonlókat kért. A kérdéseket ezért a rimanyi.zita@kisalfold.hu e-mail címre várjuk.
„Nagyon jó, hogy foglalkoznak a leépítésekkel, azzal, hogy mit érdemes ilyenkor tudni. Mind kivágtam, összegyűjtöttem ezeket a cikkeket, és kollégáim is. Sajnos várható, hogy sokan kerülünk még ebbe a helyzetbe, legalább tudjuk, mi jár, mire számíthatunk, mit kérhetünk. A szabadsággal kapcsolatosan is van egy olyan kérdésünk, amiről eddig nem volt szó a tájékoztató tanácsadó cikkeikben" – mondta a szerkesztőségünkbe telefonáló asszony és hozzátette: mivel a válság miatt a cég, ahol dolgozik, nehéz helyzetbe került – már több embert elküldött és négynapos csak a munkahét –, a szabadságukból is sokkal többet kivetet a dolgozókkal a téli hónapokban, mint a korábbi években szokta. Ezt a munkavállalók meg is értik, értik, hogy ez még mindig jobb, mint az elbocsátás, és kell ahhoz, hogy a cég átvészelje a válságot. Azt is tudják, hogy a szabadság kétharmadával a munkáltató rendelkezhet.

„Az foglalkoztat minket, hogy ha mégis, mondjuk már tavasszal arra kényszerül a cég, hogy leépítsen minket és addigra több szabadságot vettünk ki, mint ami időarányosan járna, akkor visszafizettetik-e velünk az időarányos rész feletti szabadságra kapott pénzt" – kérdezte olvasónk.

Az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) tisztségviselőinek, Potyondi Antalnak és Kránitz Pálnak a válasza szerint igen, ilyenkor az időarányos feletti szabadságra kapott pénz visszajár a cégnek, általában azt a munkavállalónak kifizetendő járandóságból levonják elbocsátásakor. Persze ettől eltekinthet a cég, de erre ritkán van példa. Az is lehetséges – és van is rá példa –, hogy ott, ahol a válság miatt az év első részében a szokásosnál nagyobb arányban küldik dolgozóikat szabadságra cégek, írásban megegyezik arról a munkáltató és a szakszervezet, hogy leépítés esetén az időarányos rész feletti szabadságot nem fizettetik vissza a dolgozókkal.

Olvasóink írták

  • 1. matriné 2009. február 17. 10:31
    „Nocsak nem titkos lett a "Híres Szakszervezeti-ügyvédi" eddigi válaszok utáni hatások? No és titkosan jobb a felsülés e rendszerben?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A válság tananyag az iskolákban

Győr-Moson-Sopron - A globális pénzügyi válság egyre inkább azt jelzi: új világgazdasági korszak… Tovább olvasom