Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

(Leendő) evások, figyelem!

Számos adótörvény változik jövőre, éppen ezért érdemes elgondolkozni az evásoknak is.

Számos adótörvény változik jövőre, éppen ezért érdemes elgondolkozni az egyszerűsített adó alanyainak is: maradnak-e ebben az adónemben, vagy jövőre inkább bejelentkeznek a személyi jövedelemadó- vagy a társaságiadó-törvény hatálya alá. Ha ugyanis az alapos mérlegelés után a váltás mellett döntenek, akkor azt december 20-áig be kell jelenteniük az adóhatóságnak.

Ha viszont maradnak ebben az adónemben, akkor a vállalkozóknak nem kell semmilyen nyilatkozatot tenniük ezen időpontig. A jelenleg eva szerint adózóknak december 20-áig nyilatkozni kell az APEH-nek abban az esetben is, ha a 2006-os évre nem felelnek meg az evatörvényben meghatározott választási feltételek valamelyikének, és emiatt ki kell jelentkezniük az eva hatálya alól. Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ha valaki kilép az evából, akkor négy évig nem választhatja ismét ezt az adónemet.

Ugyancsak ezen időpontig kell bejelentkezni az evatörvény hatálya alá azoknak az új adózóknak, akik jövőre először adóznak majd az eva szabályai szerint. Ezen adózók az APEH által rendszeresített, a honlapról letölthető adatbejelentő lapon jelentkezhetnek be. A bejelentkezési határidő jogvesztő, így elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye: vagyis bármi is akadályozta az adózót, legközelebb csak jövő ilyenkor próbálkozhat.

A bejelentkezést akkor teheti meg az adózó, ha a bejelentés időpontjában megfelel az adóalanyiság választásához előírt valamennyi feltételnek, s nincs egyetlen adóhatóságnál – így az állami és az önkormányzati adóhatóságnál, a vámhatóságnál, illetve az illetékhivatalnál sem – nyilvántartott végrehajtható tartozása. Amikor az adózó bejelentkezik, akkor ezekről a beadott nyomtatványon nyilatkoznia kell.

A jogi személyiség nélküli gazdasági társaságoknak – közkereseti, betéti társaságoknak – arról is dönteniük kell, hogy nyilvántartásaikat a számviteli törvény szabályai szerint a kettős könyvvitel rendszerében, vagy az evabevételi nyilvántartásra vonatkozó szabályok szerint vezetik. Ezt az evásoknak a bejelentkezéskor el kell dönteniük, s ezen bejelentkezési nyomtatványon is meg kell jelölniük. A döntés végleges, ezt már az eva-adóalanyiság ideje alatt nem lehet megváltoztatni. A jogi személyek viszont nem választhatnak: mindenképpen a kettős könyvvitel rendszerében kell teljesíteniük a nyilvántartási kötelezettségüket. Az egyéni vállalkozók az adóalanyiság választására nyitva álló határidőig arról is nyilatkozhatnak, hogy a minimálbérnél magasabb járulékalap után fizetik meg a járulékot.

Újdonság, hogy 2006. január elsejétől a közjegyzői irodák is dönthetnek az egyszerűsített vállalkozási adó mellett. Ha ezen irodák is az eva hatálya alá akarnak bejelentkezni a jövő évre, akkor a többi adózóhoz hasonlóan ezt a nyilatkozatot nekik is december 20-áig kell megtenni. A közjegyzői irodáknak is kötelező lesz a kettős könyvvitel szerinti nyilvántartást vezetni. Az is új szabály, hogy nem választhatja az evát az, aki az adóalanyiságát megelőző két évben, illetve az adóévben hulladékkereskedelemre az úgynevezett fordított adózást alkalmazta.

A nemrég kihirdetett módosított szabályok szerint a közösségi adószámmal rendelkező adózók is választhatják az evát – vagyis nem kell visszaadniuk ebben az esetben a közösségi adószámot az eva választása előtt –, s nem esnek ki az evakörből azok sem, akik közösségi adószámot kérnek. Ráadásul hoztak még egy kedvező szabályt, mégpedig azt, hogy akik 2004–2005-ben a közösségi adószám miatt estek ki az evából, azok 2006-ra visszaléphetnek. Mindez azt jelenti, hogy a közösségi adószámmal rendelkező evások is értékesíthetnek bármilyen terméket az EU-tagországokba, és tízezer euró érték fölött is szerezhetnek be terméket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erős földrengés volt Kínában

Kínában a legújabb jelentések szerint 14 ember vesztette életét a keleti országrészt megrázó hajnali… Tovább olvasom