Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Leállították a bőrgyár kármentesítését Simontornyán

Leállította az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a simontornyai bőrgyár területén végzett kármentesítést - közölte a munkát végző Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI-vel.

Az MNV Zrt., a Nitrokémia Zrt. tulajdonosa úgy döntött, hogy a környezetvédelmi projekteket felülvizsgálja, és a vizsgálat lezárultáig a közvetlen környezeti kár felszámolásán túl más kármentesítést nem végezhetünk - mondta Bakonyi Árpád.

A döntést július 30-án hozta meg az MNV Zrt. - tette hozzá.
A vezérigazgató elmondta: tavaly 2,4 milliárd forint körüli összeget fordítottak a kármentesítésre, 2010-ben 3,9 milliárd forintra van érvényes szerződése a Nitrokémiának az MNV Zrt.-vel, amelyből körülbelül 800 millió forintot használtak fel. A 2009-ben kezdett, összesen tízmilliárd forintba kerülő teljes kárfelszámolást 2013-ra tervezték befejezni.

Bakonyi Árpád tájékoztatása szerint az egykori bőrgyár területéről eddig 1.900 tonna bőrfaragványt, 28 ezer tonna úgynevezett húslási hulladékot, a 67 ezer tonnányi szennyezett talajból 18 ezer tonnát szállítottak el, és ugyancsak elvitték a gyár elbontott festőcsarnokából származó 17 ezer tonna hulladékot. Elszállításra vár 12 ezer tonna nyersbőrhulladék és 90 ezer tonna krómtartalmú szennyvíziszap.

Olvasóink írták

  • 4. janika 2010. augusztus 19. 17:12
    „Az lehet, hogy nem a Rábába vagy másik folyóba öntik, de hogy a környezetet fogják szennyezni vele az biztos.Persze e rendszerbe csupán a kispénzű emberekkel fizettetik a "talajterhelési díjat", ha nem köt rá a maffiózó elvű csatorna rendszerére.”
  • 3. load 2010. augusztus 18. 10:10
    „2. janika
    Azt azért nem hiszem, hogy Tolna-megyéből Vasba fogják átszállítani a veszélyes hulladékot.”
  • 2. janika 2010. augusztus 17. 20:09
    „No annyi lesz megint a Rába élővilágának!”
  • 1. Dörgés 2010. augusztus 17. 16:59
    „Öntsék a Parlament és Magyar Nemzeti Vagyonkezelő székháza elé.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerges vontató rohant egy kisbuszba - négy sérült

Négyen megsérültek, amikor egy nyerges vontató kisbusznak ütközött kedden a 6-os főúton, Cserkút… Tovább olvasom