Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Lázár: szaktudás, megbízhatóság, keménység jellemezte a Fideszt az elmúlt egy évben

A Fidesz frakcióvezetője szerint elsősorban a szaktudás biztosítása, a megbízhatóság és a keménység jellemezte a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának munkáját az elmúlt egy évben.
Lázár János ezt  szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta, ahol értékelte a  frakció teljesítményét.  

A képviselőcsoport hétfőn választ frakcióvezetőt, amelyen Lázár János - mint azt elmondta - ha megkapja a bizalmat, áll a kihívás elé.

Összesítésképpen kifejtette: a Fidesz-frakció támogatta a kormányt az elmúlt egy évben, és részt vett 197 törvény megszületésében. Ebből a Fidesz, illetve a Fidesz a KDNP-vel közösen 77-et kezdeményezett. Több mint 160 órát beszéltek a fideszes képviselők a parlamentben; 33 interpelláció, 36 szóbeli kérdés, 40 azonnali kérdés, 227 írásbeli kérdés, 64 napirend előtti, 23 napirend utáni felszólalás - ismertette az adatokat.
Lázár János szerint a kormánypárti képviselők biztosította szaktudásból vezethető le az az "új modell", amelyben az egyéni képviselői indítványok jóval nagyobb szerepet kaptak az eltelt egy évben, mint az elmúlt húsz esztendőben. A Fidesz-frakció megbízható szövetségese volt a kormánynak, azonban időnként keménységet is képviselt a frakció - részben befelé is, részben a társadalmi, politikai vitában is - tette hozzá.
Saját teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, "igyekeztem a miniszterelnök és a kormány számára kiszámítható és megbízható partner lenni".

A "becsületbeli ügyek" között említette a kettős állampolgárságot, a 2006. október 23-i eseményekért való "igazságszolgáltatást", valamint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia utáni elégtételt. A közbiztonsággal kapcsolatos jogszabály-alkotási munkából kiemelte a "három csapás" törvényt, a gyöngyöspatai történések után hozott Btk.-szigorítást és az új alaptörvényben szereplő tényleges életfogytiglani szabadságvesztést.
A politikus szerint a következő hónapok "legsúlyosabb" törvényhozási feladata az ország átszervezésével kapcsolatos annak érdekében, hogy jobb legyen az oktatási, az egészségügyi és az önkormányzati rendszer.

"Nem a pedagógusok óraszámában, nem a kórházi ágyak mennyiségében és nem a polgármesteri hivatalok számában lehet azt lemérni, hogy egy rendszer mitől jó vagy mitől rossz. Sok-sok konzultáció, sok-sok társadalmi vita és párbeszéd kell ahhoz, hogy kialakulhasson az a döntés", amely megalapozza a jobb rendszereket - hangsúlyozta a frakcióvezető. A felsőoktatást firtató felvetésre megjegyezte, tervezetek tömegével találkozik, és "inkább az ötletbörze kategóriájába" tartozónak véli a napvilágot látott elképzeléseket. Ha a kormánynak lesz elfogadott álláspontja, akkor a frakció el fogja mondani a véleményét - fűzte hozzá.

Az idei évben kiemelten fontos feladata, "küldetése" a Fidesz-frakciónak egy jogvédelmi, fogyasztóvédelmi típusú munka is, az, hogy megvédje a nagy állami vagy privát szolgáltatókkal szemben a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit, ugyanis például a nagy energiaszolgáltatók visszaélnek az erőfölényükkel, a piaci pozícióikkal - közölte. A frakcióvezető lehetséges megoldásnak tartja az állami szerepvállalást az energiapiacon, de hangsúlyozta a megfelelő törvényi garanciákat szükségességét is a fogyasztóvédelemben.

Lázár János az elmúlt időszak külföldi kritikáival kapcsolatos kérdésre szólt arról, nem elégedett a nemzetközi sajtó terén nyújtott tevékenységükkel. Megítélése szerint külön hangsúlyt kell fordítani arra, hogy a következő hónapok sarkalatos törvényeinek vitájában a kormánytöbbség álláspontjának demokratikus elkötelezettségét egyértelműbben tálalják a nyugati sajtónak. "Önkritikusnak kell lennem a külföldi sajtóval való kommunikáció tekintetében" - mondta, hozzátéve, hogy a Fidesz kétoldalú parlamenti kapcsolatait sokkal jobban ki kellene használni.

A devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos felvetésre úgy reagált: a frakción belül is komoly dilemma, hogy meddig terjedjen az állam felelősségvállalása. Olyan hitelek esetében, amelyekből lakást építettek, vásároltak vagy felújítottak, van helye a segítségnek, a szabad felhasználásúaknál viszont, amelyeket fogyasztási cikkekre fordítottak, nincs - mondta. Kiemelte, "az államnak saját pénze nincsen, az emberek pénzéből mehet a konszolidáció, a segítségnyújtás, a támogatás".

Lázár János újságírói kérdésre kitért a Fidesz és a Jobbik viszonyára is, és közölte: a Jobbik parlamenti programja jelentősen megváltozott az elmúlt egy évben, "ma már nyíltan nemzetiszocialista irányt vett, amivel nekünk semmiféle együttműködési szándékunk nincsen.

Mi ezzel a politikai irányzattal, amely neonáci társadalmi jelenségek nyílt támogatását jelenti, amely megkérdőjelezi az ország rendjét, amely káoszt akar, (...) semmiféle együttműködést, semmiféle azonosulást nem tudunk felvállalni". Hozzátette, ezt a jövőben is szigorúan kívánja érvényesíteni.

Olvasóink írták

  • 12. Losba 2011. május 05. 13:40
    „Igaza van Lézerkardnak !
    Minden szép és jó, látszik, hogy a dolgozó népért tesznek mindent, bár itt találtam egy -két elégetlenkedőt, ők biztos nem látják át az eddig tett és tervezett lépéseiket....

    http://www.tmrsz.hu/video/1457-tartsatok-velunk-majus-6-an.html

    ....16 %, hat hónap próbaidő, indoklás nélküli felmondás, adójóváírás kivezetése, éjszakai pótlékok megnyirbálása, 5.5 munkanap, táppénz..stb..stb... ezektől lesz jobb????”
  • 11. háté 2011. május 05. 13:17
    „Lázár valójában ezt akarta mondani: - lehet, hogy van fény, de én /a fityesz/ még nem találkoztam vele.
    Igen, teljes szellemi, gondolkodási sötétség lepte el a hatalmat bitorló "megzavarodott" bandát.

    De, egyszer mindenkinek el kel számolni, amit csinál/t!”
  • 10. Lone_wolf.. 2011. május 05. 09:54
    „Erről a senkiházi lázárról mindenki tudja mi a véleménye az emberekről, mindenki hallhatta az ő "öszödi beszédét". Vajon az utcán is úgy merne beszélni bárkivel is mint a parlamentben a minap? Olybá tűnik egy fityisz frakciógyűlés úgy nézhet ki hogy mindenki betanulja a "szöveget" és utána hetekig azt ismételgeti.Jóó kutyaaa, jóóó papagáály :)))”
  • 9. rommel 2011. május 04. 22:55
    „REMÉLEM AZ MSZP-T IS TUDJÁTOK KRITIZÁLNI ILYEN ÉLESEN !
    DE HA MEGSZÓLAL GYURCSÁNY , AKKOR VIGYÁZZBAN ÁLLTOK MÉG A NETEN IS !
    CSAK KORREKTEN LENIN FIÚK !”
  • 8. Fürgeszarvas 2011. május 04. 21:48
    „"Lázár: szaktudás, megbízhatóság, keménység jellemezte a Fideszt az elmúlt egy évben" ........
    ........és a tömény hülyeség ! Talán az volt a legjellemzőbb !”
  • 7. dünnyögő 2011. május 04. 21:47
    „Nagyon ügyetlen bűvészek. Mindenki látja hogy a kezükkel mit csinálnak, és a szöveggel akarják elterelni a figyelmünket.
    Csak a magyar cirkusz alkalmazza őket. Itt dedósoknak tartanak előadásokat.”
  • 6. Boli 2011. május 04. 21:35
    „Nagy arc + szívlapát... Komolyan, ideje lenne...”
  • 5. dorombolok 2011. május 04. 19:17
    „Lázárnak elgurult a gyógyszere !!Két dolog ami biztosan jellemző még most is.Pökhendiség !! Szakszerűtlenség! Hoznak törvényeket , majd a kritikákra azt mondják majd meglátják , hogy a gyakorlatban másképp működik mint amit ki ehet olvasni belőlük.( sajtótörvény, alkotmány)Mindenki úgy érti ahogy akarja? Csak saját magukkal törődnek.”
  • 4. SC 2011. május 04. 18:38
    „Nácik,jaja,elmentek neki otthonról...:-) Ezt a demagóg dumát...”
  • 3. háté 2011. május 04. 17:33
    „Szaktudás? - a hülyeséghez nem kellett.- ezek még az életben nem dolgoztak, csak imitálták
    Megbízhatóság? - mint az időjárás. - ja a mi /narancsos/ zsebünk tele, a többi :"aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér".
    Keménység? - igen az megvolt, mint amikor az étel kemény, - kemény mint a száraz tevesz@r!
    Az igazi kemény az hiányzik, igaz azt sem tudják mi az acél!

    Igazi fölfuvalkodott, a hatalomtól megrészegedett senkik!”
  • 2. miracle 2011. május 04. 17:18
    „Szaktudás??
    Na ez idáig minden volt csak szaktudás nem. Kalapáccsal vernek szét mindent, ellenvéleményt nem tűrnek, de nincs is, mivel senkit meg nem hallgatnak.”
  • 1. manóka27 2011. május 04. 17:18
    „Lézer-lázár lázálmai!!! Részemről csak ennyi!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összevonják és államosítják a víztársaságokat? Vajon a megyében lesz változás?

Jelenleg lakossági, ipari és mezőgazdasági vízszolgáltatóként közel négyszáz víziközmű vállalat működik az országban, és a kormányzati szándék az, hogy ezek száma 30 körülire csökkenjen. Tovább olvasom