Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Lázár: Nem lehet megélni 47 ezer forintból

Lázár János újságírói kérdésre válaszolva kijelentette azt is: nem lehet megélni 47 ezer forintból.
Májusra érkezhet meg Brüsszel véleménye a magyar dohány-kiskereskedelmi törvényjavaslatról - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, ahol beszélt az egyházügyi törvény módosításáról is. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette továbbá azt: nem lehet megélni 47 ezer forintból.

Lázár János a kormánypárti frakció ülése után elmondta: készek az uniós vitára a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó indítványról, amely állami monopóliummá nyilvánítaná e termékek kiskereskedelmét, a fő célja pedig, hogy kiemelten védje a 18 év alattiakat, megnehezítve azt, hogy ez a korosztály cigarettát tudjon vásárolni.

Tájékoztatása szerint hétfőn dönt a Ház az előterjesztéshez benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványáról, magát a zárószavazást azonban csak akkor tartják meg, ha megérkezett az EU véleménye, amely májusra várható. A koncessziós eljárások így nyáron indulhatnak, a trafikhálózat 2013. január 1-jére létrejöhet, a dohány-kiskereskedelem joga pedig így 6-10 ezer magyar családi kisvállalkozáshoz kerülhet - ismertette a terveket.

A frakcióvezető hozzátette, felmerült annak lehetősége, hogy totót és lottót, valamint égetett szeszt is árusíthassanak ezekben az üzletekben - amelyeknek nemzeti dohánybolt lesz a nevük -, erről azonban még nem született döntés.

Kitért az egyházügyi törvény Ház előtt fekvő módosítására is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta: egyetlen, egyházzá nyilvánítási kérelemre sem mondanak nemet. A mostani eljárásban - részletezte - a már elismert 14 egyház mellett "tiszta lelkiismerettel" 17 vallási közösség egyházzá nyilvánítását tudják támogatni, de "a többire sem mondanak nemet", hiszen egy év múlva bármely felekezet nyújthat be újabb kérelmet.

Lázár János szólt arról is, hogy a Fidesz-frakció támogatni fogja az Európai Unió fiskális paktumának aláírását, a szerződés ugyanis nem fogja gyengíteni Magyarország versenyképességét.

Téma volt a frakcióülésen a hulladékgazdálkodás kérdése is, amelyről nagy vita alakult ki a képviselőcsoporton belül, ugyanis polgármesterek, önkormányzati képviselők, akik mint a tulajdonosi jogok gyakorlói, ilyen vállalatokban tevékenykednek, aggályokat fogalmaztak meg - tájékoztatott a frakcióvezető, hozzátéve, hogy ezért Kósa Lajos Fidesz-alelnök, debreceni polgármester és Illés Zoltán környezetügyi államtitkár vezetésével ezen a héten egyeztetések lesznek a témában, és a jövő heti frakcióülésen tűzik napirendre a beérkezett módosító indítványok megvitatását. A két fő szempont az, hogy a hulladékgazdálkodási vállalatoknak többségi állami vagy közösségi tulajdonba kell kerülniük, a hulladékkezelés és -gyűjtés árait pedig meg kell állítani, azok nem emelkedhetnek a következő években - rögzítette.

Lázár János újságírói kérdésre válaszolva - amely a közmunkáért járó fizetéssel kapcsolatos kormánypárti nyilatkozatokat firtatta - kijelentette azt is: nem lehet megélni 47 ezer forintból. Hozzátette azt is: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló, nem nevel gyermeket. Minden közfoglalkoztatott azonban, aki nem segédmunkás, gyermekes, illetve nem egyedülálló, többet keres 47 ezer forintnál. Aki 47 ezret kap, az szociális támogatásra jogosult - jegyezte meg.

"Minden újságíró pontosan tudja", hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy "47 ezer forintból meg lehet élni", hanem ennél jóval kerekebb, "pázmányosan bővített" mondatban fogalmaztak.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. Montgomery 2012. február 21. 22:34
    „Erwin , Erwin ! Te csak veszteni tudsz !Hagydd a politikát mert magas neked !”
  • 44. öszödiböszme 2012. február 21. 19:51
    „43. rommel 2012.02.21. 19:04
    Tábornokom!!! Gyűjteni kéne az információt ne hogy úgy járjál mint a Hűbérúr hadműveletnél. Ami most 47000 az akkor 60265 ft volt. SZÓVAL MELYIK A TÖBB?????”
  • 43. machers 2012. február 21. 19:29
    „43. rommel 2012.02.21. 19:04
    Erwinem!
    Informálódj!
    Mi 28 000 Ft, illetve mi a 47 000 Ft?
    Megint hülyeséget írtál!”
  • 42. rommel 2012. február 21. 19:04
    „A FIDESZES 47 000 FT AZ MSZP-S ÉRÁBAN 28 000 FT VOLT !!!
    AKKOR MELYIK TÖBB ???
    DE CSAK LÁZITSATOK COCIK , EGY MÁSODIK 1956-OT MÁR NEM ÚSZNÁTOK MEG !!!
    A SZOVJETÚNIÓ MÁR NINCS !!!”
  • 41. fortuna54 2012. február 21. 17:04
    „1-es punka.Örömmel látom,hogy még jelen vagy a vitákon.Ugye mennyit dolgozhat az ember,ha ilyen üzemanyag számlája van.Gondolom a te számlád sem kutyafüle?Még nem váltottál át egy frankó suzukira? Üdv.Fortuna 54.”
  • 40. öszödiböszme 2012. február 21. 16:39
    „29.Édes drága Túrabakancs. Azért nem hangoztatjuk mert 1. akkor ez 13000 ft-tal több volt.2. Senki nem volt aki ilyen cinizmussal és pökhendi módon magyarázta volna el hogy meg lehet élni ebből. A ti bóvli triumvirátusotoknak ez a bravúr is sikerült. Név szerint a maeltolcsy, a pintérsanyi és a zsiga aki ugye elfelejti mi jár neki és mi nem.
    Nagy gratuláció nekik.”
  • 39. öszödiböszme 2012. február 21. 16:33
    „14. Patriot 2012.02.20. 17:02
    <moderálva> A mihez tartás véget az az összeg a cociknál 60265ft volt. Fityesz részigazság. az a pénz amit folyamatosan hangoztatsz az segély volt.”
  • 38. LAZA 2012. február 21. 14:12
    „Milyen szolgálatkész lett ez a kormány.
    Készen a bagós törvény de elébb megvárjuk mi is az unió véleménye erről.
    Aztán majd akkor elfogadjuk.
    Mennyi bajt mennyi keserűséget megspórolhattunk(és főleg mennyi lóvét) volna ha ez másfél évig így működött volna.
    Előre egyeztetni az érintettekkel,ne tán tán meghallgatni az EU-ból és felelős politikai tényezőktől érkező figyelmeztetéseket,hogy azt azért már ne!
    Ja a mi erőspistánk harcolt méghozzá a szabadságért.
    Most itt van síkerült elérnie,hogy rajtunk fognak példát statuálni.
    Igen, megérte:tömegeket utaztatni,védeni a hazát az idegen gyarmatósítokkal szemben.
    Mi meg jól megszívtuk(szívjuk)!”
  • 37. pozdorja 2012. február 21. 13:33
    „13. meteor*: Nyilván egy képzettség és nyelvtudás nélküli emberért ökölharcot vállalnának külföldön a munkáltatók ugye? Ezen a bolygón tetszik élni?
    300 ezer forint mi? Ja....”
  • 36. mir 2012. február 21. 13:27
    „lacivélemény

    A 28 ezer forintot akkor kaptak ha nem akartak közmunkát végezni különben 60 ezer volt ami most 47 ezer lett.”
  • 35. kerteszb 2012. február 21. 12:17
    „lacivélemény, a közmunka gyakorlati haszna semmi, így még drágább is az adófizetőknek, mint a segíly.”
  • 34. Feri1 2012. február 21. 11:58
    „Egész pontosan így hangzott, a többi politikai lejárató kampány:
    http://www.youtube.com/watch?v=sGwW-QKmAF4

    Nem szeretem Matolcsyt, de itt nem azt mondta, amit belemagyaráztak.”
  • 33. lacivélemény 2012. február 21. 11:38
    „Szerintem az itt kritizáló hozzászólók néhány fontos alapvető dolgot, körűlményt nem vettek figyelembe :

    1, Azt senki nem reklamálta az elmúlt években , hogy 28 000 ezer Ft munkanélküli segélyből hogy éltek meg eddig a "rászorolók" ?
    Talány...ugye ?
    Legfeljebb akkor meg az volt a baj(szerintem is), hogy semmit nem tettek a segélyért...főleg egy bizonyos "NÉPCSPORT"(az élősködők).

    Fogadni mernék rá nagy tétben, hogy ha az a közmunkás egy bizonyos kissebséghez tartozna az itt kritizálók többsége helyeselne....csak sajna nem lehet különbséget tenni emer és "ember" között származása miatt.

    2,A közmunka -ugymond- nem "profitorientált" tevékenység , nem egy nyereséges vállalkozás....ez közénzből (adófizetők pénzéből) működik...az a cél, hogy csak átmeneti megoldás legyen, amíg a polgár nem talál rendes munkát(ezért is kell kevesebbnek lennie mint a mindenkori minimálbér).....magyarán nem lehet annyi fizetést adni mint egy valóban termelési tevékenységnél...

    Ha úgytetszik el kell dönteni :segély legyen (havi 28 000 Ft) vagy valamit(munkát) a "köz" elkérjen cserébe (havi 47 000 Ft- ért)amíg nincs rendes munka....

    És még valami :A közmunkát elvállalni NEM KÖTELEZŐ !

    További jó gyűlöködést !”
  • 32. kerteszb 2012. február 21. 10:13
    „Túrabakancs, a bűnbandád két év alatt már több kárt csinált, mit az "emúttnyóccév". Egyikőjüket sem várják vissza az értelmes emberek. Sajnos a szervilis békemenetes rajongókkal körülvett "elvtárstól" nehéz lesz megszabadulnia az országnak, tiszta ötvenes évek... 47 ezer meg a lézejanid NAPI megélhetését - sem - biztosítja.”
  • 31. machers 2012. február 21. 07:18
    „29. Túrabakancs 2012.02.20. 22:13
    Ne fantáziálj! Ez csak szerecsenmosdatás amit csinálsz Matolcsyné férjével kapcsolatban. Hol cáfolták, hogy nem ezt mondta?”
  • 30. Stive 2012. február 20. 23:09
    „És kérem, nem ismerik a minimálbér fogalmát...az elméletileg mindenkit megillet teljes munkaidőben, bármit is dolgozik...erről ennyit!”
  • 29. Csetneky 2012. február 20. 23:03
    „25. Ambar

    Igazad van. Csakhogy az általad említett emberek a szocik ideje alatt is ugyanígy bajban voltak, ha nem nagyobban.

    Viszont a hivatásos ingyenélők lehetőségeinek kurtításával én személy szerint egyetértek.”
  • 28. Túrabakancs 2012. február 20. 22:13
    „Losba! /19/
    A jobboldali kormánynak is vannak égbekiáltó "festményes" ügyletei, de ezek pénzbeli
    nagysága, és ezen ügyletek számai elenyészőek az előző szoclib banda ténykedéseihez képest.
    Csupán ennyi a különbség...
    Zsiga Marcell egy ostoba megszeppent kisfiú, akit behúztak a csőbe a riporterek, az ilyennek
    semmi keresnivalója a pártban, meg a Parlamentben! Matolcsi viszont igazat mondott a 47-ezres
    megélhetéssel kapcsolatban, hiszen így hangzott el helyesen a szájából a mondat: /nem szó szerint/
    aki eddig a 28-ezer Ft-os segélyből megélt, az a munka után kapható 47-ezerből jobban meg
    fog élni ezentúl! Kiforgatták a szavait, a sok balos meg fújja a baromságait, az irigyek meg
    jönnek itt a képviselői fizuval. A szocik irányítása alatt ez miért nem érdekelt titeket?”
  • 27. Láng_Vince 2012. február 20. 21:57
    „A címoldalon olvasható:
    "Lázár: Nem lehet megélni 47 ezer forintból. [Alcím:] Hozzátette azt is: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló, nem nevel gyermeket."
    Tehát a gyerek nélküli segédmunkás éhenhal...”
  • 26. sünci 2012. február 20. 21:47
    „Éljen meg belőle az pár hónapig,aki kitalálta! De ne 1.700.000-ből! Mert ugyanis ennyit visz hazahavonta,aki ezt mondta.”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdától 425 forintra drágul a benzin

Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát… Tovább olvasom