Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Látványos készülődés

A leglátványosabb és legújabb táncfajtákkal ismerkedhet meg a győri közönség azon a február 16-i nemzetközi versenyen, melyre a helyi csoportok legjobbjaikat
nevezik be.
A Nyugat-magyarországi Látványtáncsport Bajnokságot a Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezi meg a győri önkormányzat és házigazdaként a Marina Training Sportegyesület. A nemzetközi versenyen várhatóan a legjobb táncosok mérik össze korosztályonként tudásukat, ügyességüket, hiszen a tét az országos döntőbe jutás.
A versenyrendezők a tavalyihoz hasonló, jó hangulatú rendezvényt ígérnek, amelyen a nézők a helyi versenyzőknek drukkolhatnak. Többek közt a Marina hetven produkciójának, ugyanis a csoport eddigi eredményeik alapján legsikeresebb tagjai jó esélyekkel indulnak. Például a kétszeres junior bajnok Ölveczky Ildikó, aki az idén már a felnőttek között igyekszik bizonyítani több kategóriában is. Szintén idén lépett a felnőtt korosztályba Barna Zsuzsanna, aki tavaly a magyar versenyzők közül egyedül jutott három különböző kategóriában is az

Európa-bajnokság döntőjébe, ahol egy harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett. Több kategória magyar bajnokaként az idén elsősorban a színpadi látványtánc egyéni és páros kategóriáiban biztathatják az érdeklődők a győri versenyzőt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törpenyúl: a vidám szőrgombóc

Az egyre kedveltebb kisállatok szeretik, ha foglalkoznak velük, s benne vannak minden mókában. Tovább olvasom