Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Látvány és izgalom a színpadon

A március 26-i győri táncgálára több mint kétszáz táncost várnak az ország minden részéről.

A Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség és a Grácia Művészeti Intézet versenyét, amelyre évente kerül sor, ezentúl Varga Ricsi, a 9 évesen daganatos megbetegedésben elhunyt kisfiú emlékének szentelik,
aki a rendezők szerint úgy tudott küzdeni az életért, ahogyan senki, ezért példaképe lehet azoknak a gyermekeknek és fiataloknak, akik önmagukból a legtöbbet szeretnék kihozni, fejlesztve kitartásukat, munkabírásukat és akaraterejüket.

Március 26-án szombaton 9 órai kezdettel rendezi meg a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség és a Grácia Művészeti Intézet gyermek, junior és felnőtt korcsoportban show-szóló, duó és csoport kategóriákban országos pontszerző versenyét. A különleges viadalra több mint kétszáz táncost várnak az ország minden részéről!

A hagyományok szerint látványosnak és izgalmasnak ígérkező eseményen minden versenyszámnak története van, szebbnél szebb jelmezeket és díszleteket láthatnak majd a nézők a színpadon, megcsodálhatják a versenyzők kreativitását és technikai tudását.
A versenyt, amelyre évente kerül sor, ezentúl Varga Ricsi, a 9 évesen daganatos megbetegedésben elhunyt kisfiú emlékének szentelik, aki a rendezők szerint úgy tudott küzdeni az életért, ahogyan senki, ezért példaképe lehet azoknak a gyermekeknek és fiataloknak, akik önmagukból a legtöbbet szeretnék kihozni, fejlesztve kitartásukat, munkabírásukat és akaraterejüket.

Varga Ricsi, aki példaképe lehet a fiataloknak küzdeni tudásból, akaratból.
A győri szervezők nem csupán arra törekszenek, hogy sikeresen megrendezzék az eseményt, hanem szeretnék, ha sikerülne átutalni egy nagyobb összeget a daganatos gyermekek gyógykezelését segítő alapítványnak. A jó cél érdekében már több cég megmozdult, többek között az Aradi Klímaáruház, a Felirat Reklám, a Gravír Papír Stúdió, az Inditrade Autóalkatrész, a Real Motorcentrum Honda Suzuki, a Security Patent, a Tappancs játszóház, a Tio Pepe étterem és a T-Mobile. (A 20/936-7788-as számon lehet érdeklődni további részletek felől.) A nézők az 1500 Ft-os napijegy megvásárlásával támogathatják a felajánlást.
A látványos eseményt Kiss János, a Győri Balett társulatának igazgatója nyitja meg, s ő nyújtja át majd azt a vándorkupát is, amelyet a legjobb felnőttcsapat érdemel ki. A nézők is adhatnak különdíjat, a Varga Ricsi-emlékkupát a legrokonszenvesebb gyermek táncos, az Algida-díjat pedig a legszimpatikusabb junior versenyző kapja a közönség szavazata alapján, a belépőjegyekhez mellékelt szavazócédulák kitöltésével.

Az egész napos versengésre érkező összes táncos és táncpedagógus ajándékot kap a Ferrero Magyarország Kft. jóvoltából.
– Szeretnénk, ha ez a verseny a táncosokról szólna – mondja Gellért Tünde, a Grácia Művészeti Intézet igazgatója, a verseny egyik szervezője. – Ezért nem kapkodjuk el az ünnepélyes eredményhirdetést, a legnagyobb kényelmet és nyugalmat biztosítjuk a versenyzéshez, s mi a zsűrit és a táncpedagógusokat kérjük majd arra, hogy ezen a versenyen ők alkalmazkodjanak a táncosokhoz. Reméljük, sokan látogatnak el az eseményre, hiszen jó családi programnak ígérkezik, Győrben is számtalan gyermek kapott kedvet ehhez a műfajhoz, most meg lehet nézni, néhány év múlva mit tudhat majd egy gyermek, junior vagy akár felnőtt versenyző.

Jegyeket elővételben és a helyszínen lehet kapni a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központ (a régi színház) portáján.
A főszervező Grácia egyik látványos produkciója, melyet többek között majd a Kisalföld és az Új Szó közös szépségversenyének elődöntőin is megcsodálhatnak a nézők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenöt perces garancia az Ibisnél

A 35 országban - köztük Magyarországon is - 725 szállodával jelenlévő, francia eredetű Ibis lánc… Tovább olvasom