Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Lassan terjed a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás

Egyelőre nem teljesült az a várakozás, hogy gyorsan teret nyer a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás. Most csak a Mol és a Shell néhány töltőállomásánál lehet vény nélküli pirulákat vásárolni, hozzájuk várhatóan júniusban csatlakozik az Agip.
Még ebben a hónapban megkezdheti a vény nélkül kapható gyógyszerek értékesítését töltőállomásainál az Agip Hungaria Zrt. – mondta Erdélyi Tamás, a társaság shopüzletág-vezetője. A folyamat eddig a vártnál némileg lassabban haladt, a cég ugyanis már májusban szerette volna elindítani az új tevékenységet, a megfelelő partnerek kiválasztását követően – ami mostanra már megtörtént – azonban felgyorsulhatnak az események.

Az üzletágvezető kiemelte: jelenleg a call centerek kialakítása zajlik a kiválasztott kutaknál, és amint ez befejeződik, a cég benyújtja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) a szükséges engedélyekre vonatkozó kérelmeket. Az ÁNTSZ várhatóan 10-14 nap alatt bírálja el a kérelmeket, így az Agip számításai szerint 2-3 héten belül kezdődhet meg a gyógyszerek forgalmazása a töltőállomásokon.

A társaság először hat kútnál indítja el az új szolgáltatást, s azt már korábban jelezték, hogy a hat egységből a tervek szerint három budapesti és három vidéki lesz. Erdélyi Tamás, várhatóan június végétől a budaörsi és két pesti egységük mellett két vidéki nagyvárosban és egy faluban található kútjuknál lehet patikaszereket kapni. Az Agip ezt követően a következő hónapokban fokozatosan több töltőállomásán is elindítja a gyógyszertáron kívül kapható orvosságok forgalmazását.

Elsősorban a beszállítóktól függ a szolgáltatás kiterjesztésének sebessége, s egyelőre azt sem tudni, hogy a vidéki vagy fővárosi egységeket részesítik-e majd előnyben, ehhez a döntéshez ugyanis először szeretnék megvárni az első hat kút értékesítési tapasztalatait.

A korábban tervezettnél később kezdi meg a gyógyszerforgalmazást az Auchan is. Az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc már április végén szeretett volna belépni a piacra, most azonban Gillemot Katalin, a társaság vezérigazgatói asszisztense arról számolt be lapunknak, hogy feltehetőleg csak nyár végétől kaphatunk gyógyszert az Auchanban. Jelenleg még az áruház-átalakítási munkák, illetve a telepítési folyamat zajlik, az ÁNTSZ-hez csak ezek befejezését követően adják majd be az engedélykérelmeket. A késlekedés oka az, hogy a vállalat nem alakított még ki külön üzletágat a tevékenységnek, s egy projekt keretében valósítják meg a patikaszerek forgalmazásának elindítását, egyelőre csak egy hipermarketben.

Gillemot Katalin ugyanakkor jelezte, hogy az év végéig több egységükben is megindulhat a vény nélkül kapható készítmények forgalmazása. Azt követően, hogy nyár végén az első üzletben megkezdik a gyógyszer-értékesítést, egy-két hónapig tapasztalatokat gyűjtenek. Ezután azonban valószínűleg létrehoznak egy külön üzletágat, s így a többi áruház esetében már nem lesz olyan időigényes az új tevékenység elindítása.

Március óta nem kezdte meg az új kutaknál a piacra elsőként januártól belépő Mol sem a gyógyszer-értékesítést. Bacsur György, az olajtársaság kommunikációs igazgatója lapunknak jelezte: továbbra is hét fővárosi és három vidéki Mol-kútnál vásárolhatunk gyógyszert. A társaság tervezi a hálózat bővítését, további lépéseket azonban az első tíz töltőállomás értékesítési tapasztalatai alapján tesznek majd, s egyelőre nem tudni, pontosan mikor.

Még az idén megkezdheti a gyógyszer-értékesítést a Tesco is, a társaság azonban egyelőre kivár – mondta Hardy Mihály, a vállalat kommunikációs igazgatója. A kiskereskedelmi láncnál jelenleg a belső előkészítések zajlanak, a cég a beszállítókkal még nem vette fel a kapcsolatot.
Először valószínűleg a Tesco is csak néhány áruházában indítja meg a gyógyszerforgalmazást, azonban a későbbiekben kiterjeszthetik a tevékenységet az egész hálózatra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Modern rabszolgaság Kínában?

Nemzetközi sajtóhírek szerint Kína megteremtette a modern rabszolgaságot. A nemzetközi cégek… Tovább olvasom