Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Lang Györgyi férjhez ment

A Padödő énekesnője Kapolcson fogadott hűséget Bezerédi Zoltán színésznek, persze csak egy szerep kedvéért.

Bár a frigy még újkeletű, a házastársi civakodásba sikerült hamar belerázódniuk.

Györgyi: Mi ’77-ben végeztünk.
Bezerédi: Dehogy végeztünk, hát én végeztem ’80-ban, akkor te ’81-ben. Azóta semmi, sehol nem játszottunk együtt.
Györgyi: Főiskolán sem.
Bezerédi: Ez a premierünk.

Györgyinek azonban élete első premierjéig rögös út vezetett. Hiába lett a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói páholyának állandó kis lakója, ki minden operett és drámai előadás szövegét kívülről fújta, iskolai tanárait ez cseppet sem izgatta.

Györgyi: Iskolában szerettem volna szerepelni, ott mindig úgy tűnt, hogy mindenhonnan kiszórtak. Mindenféle színjátszó körből, meg versmondóból, mert igen csekély képességekkel bírtam.

A kicsi Györgyit kemény fából faragták, nem adta fel. Azóta számtalan színpadi szerepet tudhat maga mögött. S bár az évek és szerepek tova szállnak, az izgalom állandó, ez Györgyit minden színpadra lépés előtt töretlenül gyötri.

Györgyi: Kiszárad a szád, szomjas vagy, közben pisilni kell. Minden van, aminek nem kéne lenni.

A Padödő énekesnőjének izgalmát még az is tetézte, hogy a közönség soraiban legjobb barátnője, Falusi Mariann is az ő játékát figyelte.

Falusi Mariann: Lejöttem megnézni a Györgyit. Én imádom, ahogy a Györgyi rögtönöz, szóval az valami elképesztő, egyébként a legjobb közönsége szerintem én vagyok. A  koncertek közben is folyton rögtönözni szokott, valamint szóvicceket gyárt, meg lehet tőle őrülni, de marha szórakoztató.

Györgyi a kapolcsi közönséget megkímélte az őrületbe kergetéstől, és inkább a rekeszizomedzés mellett döntött.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szoptatás egyaránt a baba és a mama örömforrása

Tizennégy éve napjainkban a világ 120 országában ünnep ez a hét, a szoptatás világhete. Ez ügyben már bizottság alakult, kódex is készült – mindez a szoptatós anyák és babáik érdekében. A területi védőnői szolgálatok ezekben a napokban megyénkben is az anyatejes táplálásra hívják fel a kismamák figyelmét. Tovább olvasom