Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Lang Anna

Lang Anna, a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola tanára.

Kategória: középiskolai tanár

Név: Lang Anna, Anel néni
Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola, Sopron

Lang Anna, a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola magyar szakos tanára idén január elsejétől nyugdíjba ment. Fájdalmas döntést hozott, de nem bánta meg, hiszen majd negyven éven át oktatta a fiatalokat.

– Életem legnagyobb ajándékának tekinthetem, hogy taníthattam. Bár nem pedagógusnak készültem, gyermekkoromban újságíró szerettem volna lenni. A középiskolai osztályfőnököm, Tarr Imréné szerettette meg velem az irodalmat, ezen keresztül pedig a tanári pályát. Szerencsésnek érezhetem magam, mert olyan tárgyakat választottam, amelyeken keresztül a diákok lelke mélyére hatolhatok. Emellett szerettem még a testnevelést, hiszen játékra, játékosságra nevel.

Lang Anna a majd negyvenéves tanári pályafutása során a szelíd, ám szigorú szeretet elvét vallotta. E szerint csak olyat követelt meg a diákjaitól, amit saját magától is. Lehetetlent sosem kért. Egy-egy témánál, például amikor az emberség, a testvériség, a szeretet került szóba, az embernek komolynak kellett maradnia. Lang Anna, amikor leadott egy részt a tananyagból, a diákok szemében látta, hogy megértették a témát. És ehhez meg sem kellett szólaniuk. Igaz, a tanulók a középiskola első-második osztályában még zárkózottak kissé, ám a végére megnyílnak, igazi közösségé formálódnak.

Anel néni – ahogy tanítványai nevezik – tanári munkássága Sopronban ért be igazán. A városban generációkat oktatta a magyar nyelv és irodalom szépségeire. Nagy öröm volt számára az is, hogy az egykori tanítványainak gyermekeit is taníthatta. Fáradhatatlanul, ha kellett, a kötelező tanórán is túl. Aztán számára, mint egy hosszúra nyúlt pillanat, elröppent a majd negyven év. Úgy döntött, idén január elsejétől nyugdíjba vonul. Ezt nem bánta meg, ám – mint mondja – eleinte nehezen szokta meg meg a csendet, hiányoztak számára a tanórák. Valamint a közösen szervezett iskolai ünnepélyek, a diákönkormányzaton belüli munka. S egyáltalán: a diákok.

Lang Anna úgy gondolja, sikerült jól lezárnia egy szakaszt az életében, tavaly három végzős osztályt oktatott. A tanulók az érettségin szépen szerepeltek, és ez nagyon jólesett számára. Talán ők öntudatlanul is érezték, most nagyon ki kell tenniük magukért.

Lang Anna, a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola magyar szakos tanára: – Számtalan diákot oktathattam a pályám során, ám mindvégig az a tudat volt bennem, hogy ők „élő anyagok", akiket formálnom kell. Ez természetesen nagy felelősséggel és súllyal is jár, hiszen egyszer sem szabad hibázni. A fiatalok gyorsan reagálnak a világ dolgaira, érdeklődő, kíváncsi személyiségek, a feladatom az, hogy a jó irányba tereljem őket.

Tóth Ernő (13. a): – Anel néni az a tanárnő volt, akit sosem fogunk elfelejteni, mert olyan mély nyomokat hagyott bennünk.

Módos Edina (13. b): – Nehéz egy mondatban beszélni róla, ugyanis ő a tökéletes tanárnő.

Nyári Orsolya (13. a): – Öröm volt részt venni az óráin, pozitív kisugárzása átsegített bennünket a nehézségeken.

Az ajánló: Horváth Kata
A Fáy-szakközépiskola alapvetően reál beállítottságú, Anel tanárnő az emberségességet vitte a tanításba. Élvezetesen adta elő a tanagyagot, az órákon életszerű példákat hozott. A számonkéréskor szigorú, de következetes volt, érző lelkű tanárnőnek ismertük meg, aki rengeteg energiát beleadott a tanításba. Bár már nem tanít bennünket, de szeretettel és jó szívvel gondolunk vissza az óráira, a mindennapi életben nagy hasznát vesszük annak a tudásnak, amit átadott nekünk.

Az igazgató: Szitásné dr. Sári Mariann
A Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola igazgatója: – Lang Anna igazi pedagógusegyéniség, aki az egész életét a tanításnak szentelte. 1976 óta megszakítás nélkül az iskolánkban magyar nyelvre és irodalomra oktatta a fiatalokat; éppen ezért fájó volt számunka, hogy tavaly szeptemberben a nyugdíjazása mellett döntött. Élvezetes és személetes órákat tartott, a diákjai mellett a kollégái is nagyon szerették.

Jelölő: Király Angéla
Indoklás
1982-ben tanított, rendszertelenül azóta is +/- kapcsolatban vagyunk, utoljára 2004-ben küldtem neki képet a kisfiamról. Ő volt az az igazi, emberséges tanító néni, aki szigorúan, de óriási szerettel tanított bennünket. Pontos határokat húzott a szabad és nem szabad közé, tudtuk a helyünket a világban. A nagy változás egy kisgyerek életében, az iskolakezdet olyan volt, amilyennek lennie kell, ezt neki köszönhetjük. Minden gyereket a képességeinek és egyéniségének megfelelően kezelt. Képes volt lekötni a nyughatatlan gyerekeket is, a gyengébb képességűek is megtanultak nála írni-olvasni. A későbbi években is meg lehetett állapítani, hogy mely gyerekek jártak Nusi néni osztályába. Mindig nyomon követte, hogy mi történik velünk, nemcsak harmadiktól nyolcadikig, hanem utána is. Meghatározó személyisége lett az életemnek.

A jelölést támogatók:
Berkes Ferencné (Kiss Éva): Több, mint tizennyolc éve már, hogy "elhagytam tizennyolc évemet", de Anel néni irodalomóráira ma is szívesen emlékszem vissza. Ő a PEDAGÓGUS, aki nemcsak tárgyi tudását adta át tanítványainak, hanem tantárgya és tanítványai iránti szeretetével is nevelt. Ezúton is köszönöm Anel néninek a feledhetetlen hangulató irodalomórákat, és kívánok békés, boldog, egészségben eltöltött nyugdíjaséveket.
Médl Dorottya: Szavazatomat azért szeretném továbbítani,mert Anel néni az a pedagógus,akivel a ballagásom óta (10 éve)tartom a kapcsolatot,mivel annyira tud bánni az emberekkel,hogy élvezetes a társasága. Ő volt az a tanár,akinek az óráit izgatottan vártam,mert tudásával és érdekes előadásával lenyűgözött.

Kölly Szilvia Éva: Anel néni 1994 és 1998 között tanított engem és társaimat magyar irodalomból és nyelvtanból. A sors később úgy alakította életünket, hogy kollégák is lettünk. Anel néni egy nagyon kedves, lelkiismeretes egyéniség, akit csak szeretni lehet. Anel néni nem csak "leadta" az óra anyagát, hanem nagy átéléssel beszélt nekünk az irodalom szépségéről, költőkről, írókról számunkra is élvezetessé téve az órát. Véleményem szerint nincs, és nem is lesz olyan diák, aki őt ne szeretné. Én, mint volt diákja és mint volt kollégája nagyon sokat köszönhetek neki! Köszönöm Anel néni, hogy a diákod és a kollégád lehettem, köszönöm, hogy ösztönöztél a jó tanulásra, és köszönöm a sok segítséget, amit a mai napig kapok tőled! Mindig sok-sok szeretettel fogok emlékezni rád!

Kedves Olvasónk!
Ha Ön is úgy gondolja, hogy bármelyik jelöltet szívesen támogatná  szavazatával illetve jelölné valamelyik kategóriába, akkor nem kell mást tennie mint a tanar@kisalfold.hu e-mail címre elküldenie annak a tanárnak a nevét, akire szavazni szeretne (vagy jelölni), és természetesen az Ön nevét és telefonszámát, hogy éresíteni tudjuk ha Önre mosolyog a szerencse. Örömmel vennénk ha szavazatát ill. jelölését röviden néhány sorban megindokolná.

További részletek a kampányról itt >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házi jelzőrendszer márciustól

Egy budapesti székhelyű cég kapta a megbízást a mosonmagyaróvári jelzőrendszeres házi… Tovább olvasom