Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Lakatlan ház gyulladt ki Tatárszentgyörgyön

Kigyulladt egy ház a Pest megyei Tatárszentgyörgyön csütörtökre virradó hajnalban. A körülbelül 100 négyzetméteres, lakatlan ház a tűzoltók megérkezésekor már lángokban állt, a tűzoltókat hajnali két óra előtt néhány perccel hívták.
A Dabasi Tűzoltóparancsnokságon a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatták, hogy a tűz okát még nem tudni, a reggeli órákban még tartanak a helyszíni vizsgálatok. Mivel az épületben nem volt senki, így sérülés sem történt.

Leégett tatárszentgyörgyi ház - nem romák lakták

Nem lehet összefüggésbe hozni a korábbi romák elleni támadásokkal a csütörtök hajnali tatárszentgyörgyi tűzesetet - mondta Csernus József, a Dabasi Rendőrkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek. Hozzátette: a rendőrségre valamivel hajnali két óra előtt érkezett a bejelentés, hogy egy teljesen berendezett, de lakatlan épület lángokban áll. A tűzoltók hiába oltottak, az épület teljesen kiégett - tette hozzá.

Csernus József azt is elmondta, hogy a településnek ebben a részében nem jellemző a roma lakosság, a leégett ház sem roma családé. Egyelőre nem tudni, hogy mitől gyulladt ki, néhány napon belül azonban elkészülhet az elsődleges tűzvizsgálói szakvélemény, akkor már valamivel biztosabbat lehet mondani. Egyelőre nem lehet tudni, hogy szándékos gyújtogatás vagy esetleg műszaki hiba miatt égett le az épület, de az már kiderült, hogy biztosítás volt az épületen - tette hozzá a sajtóreferens. A Pest megyei községben és a környékbeli településeken is több épülettűz volt az elmúlt időszakban, ezek legtöbbjének azonban nincs rendőrségi vonatkozása.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint 2008. első öt hónapjában a dabasi tűzoltókhoz tartozó településeken - így Tatárszentgyörgyön is - összesen két épülettűz volt, Örkényben egy sem. Idén viszont Tatárszentgyörgyön már 13, Örkényben pedig öt, különböző nagyságú és jelentőségű tűzesethez kellett vonulni.

Olvasóink írták

  • 2. Túrabakancs 2009. június 19. 08:48
    „Reális!
    Egyértelmű, az előző is az volt. A Horváth Lídia lakását felemésztő tűzre gondolok.”
  • 1. Reális 2009. június 18. 11:50
    „Roma öngyújtogatás volt, biztosítási csalás miatt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem Molotov-koktélos támadás volt Rakamazon

Nem molotov-koktél, hanem elektromos áram okozott tüzet februárban egy rakamazi családiháznál - ezt… Tovább olvasom