Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Lakat alatt a keresztanya

A határőrség múlt heti, éjszakába nyúló akciójában Mosonmagyar- óváron elfogott ukrán nő bizonyíthatóan 40 esetben adott utasítást bandájának emberek külföldre csempészésére. A „keresztanya” fejenként 1500–2500 eurót kapott a sikeres végrehajtásért.
A Kisalföld múlt csütörtökön helyszíni riportban számolt be a Győri Határőr Igazgatóság által szervezett akcióról, amelyben sikerrel számolták fel a 35 éves ukrán nő, K. N. vezette embercsempész-hálózatot (Kommandósokkal akcióban, 1., 2. oldal). A „keresztanyát” egy mosonmagyaróvári panzióban fogták el, amelyet főhadiszállásnak használt. Mint azt megírtuk, négy hónapig tartó titkos nyomozás, valamint a Győri és a Szombathelyi Határőr Igazgatóság összehangolt munkájának eredményeként került bilincs 15 embercsempész csuklójára. Közülük a határőrség 3 ukrán és 9 magyar állampolgárt megalapozottan gyanúsít azzal, hogy külföldiek – elsősorban ukrán és moldáv állampolgárok – illegális külföldre jutását szervezték.
Az összehangolt felszámolási akció több helyszínen zajlott, többek között Vasegerszegen, Vágon – ahol lapunk munkatársa is ott volt –, Mosonmagyaróváron, Kapuváron és Sopron környékén. Az akciót a soproni bűnügyi és felderítő szolgálat szervezte és irányította. A rajtaütést – rajtuk kívül – a győri és a szombathelyi igazgatóságok bevetési alegységei és bűnügyi szolgálatai, a megyei rendőr-főkapitányság Marcal kommandósai, valamint az ORFK terrorelhárító szolgálata hajtotta végre.
Az akcióig inkább csak szállítók és szervezők akadtak horogra.

Most a szervezet csúcsát és a szervezőket is sikerült „hatástalanítani”. Az említett 15 emberből 3 ukrán és 7 magyar állampolgárt vettek

őrizetbe a határőrség bűnügyi szolgálatai.
Az elfogott magyar embercsempészek között két nő volt, a Kapuváron elfogott 42 éves V. N., valamint a 33 éves fertődi S. J. A magyar szervezők között volt a Vágon elfogott 33 éves H. T., a répcelaki 26 éves V. K., valamint a 27 éves sárvári F. K.
Az ügy súlyosságát mutatja, hogy a határőrségnek mintegy 40, az ukrán nő által irányított esetről van tudomása, amelyekben esetenként 2–10 embert kíséreltek meg átcsempészni a határon.
A külföldiek fejenként – úti céltól függően – 1500–2500 eurót, átlagban 500 ezer forintot fizettek a megbízónak a sikeres végrehajtásért, aki ebből az összegből a szállítóknak és egyéb szervezőknek 100–200 eurót juttatott. Amennyiben a most elfogott szervezet tagjainak bűnössége bebizonyosodik, az elkövetők 2–8 év szabadságvesztésre számíthatnak.
A tiltott határátlépés szabálysértést megkísérlő 20 külföldi –18 nő és 2 férfi – közül 17-tel szemben a Szombathelyi Határőr Igazgatóság folytatja le az idegenrendészeti eljárást. Három ukrán pedig büntetőeljárás alatt áll egy korábban elkövetett közokirat-hamisítás miatt, őket az eljárás lefolytatása után utasítják vissza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köztisztviselők báloztak

Tizenegyedik alkalommal báloztak a hétvégén a megye földhivatali dolgozói. A hangulatot operett-… Tovább olvasom