Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kultúrával Mindszentpusztáért

A Kultúrával a Nyugat Kapujában kulturális fesztivál idei rendezvénysorozatának gáláján nemcsak szórakozhatott a közönség, hanem a mindszentpusztai autistaotthonért is gyűjthetett.
A Kultúrával a Nyugat Kapujában rendezvénysorozat tizenkilenc legnívósabb produkcióját mutatták be Győrben, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban szombaton. Az esten amatőr táncosok, népzenészek, énekesek, versmondók és néptáncosok léptek fel. Belépőjegy nem volt, de a közönség az előtérben elhelyezett urnákban adakozhatott az épülő mindszentpusztai autistaotthon javára.

Előtte azonban a gálát megelőző hónapokról: a rendezvénysorozaton 28 helyszínen mindegy 3500 résztvevő lépett fel, közülük választották ki a legjobbakat, akik a megyei gálán is bemutatkozhattak. A kulturális fesztivált a millennium évében rendezték meg először, az idei sorozat után valószínűleg két év múlva írják ki ismét. A települések között díjazták azokat, ahol arányaiban a legtöbb szereplő mozdult meg a kultúra szolgálatáért. A nyertes település Nyalka lett (a díj mellé 250 ezer forintot nyert a kisközség), a második Agyagos-

szergény, a harmadik pedig Und. Jutalmat kapott Szűcs Péter is, aki az idei sorozat rendezésében kiemelkedő munkát végzett.
A vendégeket az ötletadó Medgyasszay László megyei alelnök köszöntötte, a gálát Szakács Imre közgyűlési elnök nyitotta meg. A több tízezer forintos adományokat a mindszentpusztai otthonnak adják át.

Kapcsolódó cikkek >>

Adományt kért ajándékba (2003-09-23) >>
Gyalogtúra a pannonhalmi vártól a mindszentpusztai autistaházig (2003-09-23) >>
Koncert az esőemberkékért (2003-05-15) >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezetnek az ausztriai pályák

A fiatalok mellett egyre több idősebb ember is megpróbálkozik a síeléssel. Nálunk a legkeresettebbek… Tovább olvasom