Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Különleges tárlatvezetések a Nemzeti Galériában

Még az év végéig látható a Magyar Nemzeti Galériában Szinyei és Munkácsy egy-egy Amerikában őrzött alkotása.
A két különleges képről pénteken egy Szinyei-dédunoka beszél a közönségnek, egy héttel később pedig Kornis Mihály író várja személyes tárlatvezetésre az érdeklődőket a budavári múzeumban. Tavasszal érkezett az Egyesült Államokból Budapestre, a Kogart Ház Az impresszionizmus sodrában című kiállítására Szinyei Merse Pál Anya és gyermekei 1, valamint Munkácsy Mihály Szénagyűjtés című alkotása.

A tárlat zárása óta a két különleges alkotást a Nemzeti Galéria állandó kiállításának részeként láthatta a közönség, ám az év végén visszatérnek a New Brunswick-i Zimmerli Art Museumba, ahol a tartós letétbe helyezett Salgó-gyűjtemény részeként őrzik mindkettőt - közölte a Nemzeti Galéra sajtóosztálya az MTI-vel. Szinyei Merse Pál 1868-69-ben még a müncheni akadémia Piloty-osztályán festett munkája, amely elkészülte után azonnal Amerikába került, a Kogart Ház kiállításán volt először látható Magyarországon.

Munkácsy képét a Nemzeti Galéria négy évvel ezelőtti Munkácsy-kiállításán láthatta először a magyar közönség. Mindkét alkotás a 2005-ben elhunyt Nicholas M. Salgo (Salgó Miklós) magyar származású pénzügyi szakember, nyolcvanas évekbeli budapesti amerikai nagykövet gyűjteményének darabja. Mielőtt a képek visszatérnek őrzési helyükre, Szinyei Merse Pál monográfusa - és dédunokája -, Szinyei Merse Anna művészettörténész tart előadást az alkotásokról a Magyar Nemzeti Galéria Szinyei-termében december 11-én pénteken délután.

Különleges programmal "ajándékozza meg" a múzeum december 17-én csütörtökön is a közönséget. Záróra után 19 órától Kornis Mihály segítségével az író szemén keresztül ismerhetik meg a gyűjtemény remekműveit az érdeklődők. "Kedves Barátom! Szeretnék megmutatni Önnek néhány festményt, amit így még biztosan nem látott. Titokzatos sétára hívom. Vár az éden, ami itt van. Csak mi felejtünk ott lenni. Jöjjön velem: legyünk jelen" - invitál az író, aki kötetlen tárlatvezetésre és beszélgetésre várja a művészeteket kedvelőket. Mindkét programon az állandó kiállításra szóló belépőjeggyel lehet részt venni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zala és Vas megyei iparművészek közös tárlata Zalaegerszegen

Zala és Vas megyei iparművészek alkotásából nyílik közös tárlat pénteken RégióArt címmel… Tovább olvasom