Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Kuckó a csellengő lakótelepi gyerekeknek

Felújítják a Lackner-iskola mögötti faépületet. Az önkormányzat 4,3 millió forintot nyert erre a célra, az önrész 1,8 millió forint. A munka augusztusban kezdődik, novemberre elkészül az épület, mely a csellengés megelőzésének helyszínéül szolgál majd.
A tervek szerint tartalmas szabadidős programokkal, drogmegelőző előadásokkal és foglalkozásokkal várja a Jereván-lakótelepi faház a fiatalokat ősztől. A Lackner-iskola mögötti barakk felújítására ugyanis 4,3 millió forintot nyert Sopron önkormányzata, ezt az összeget 1,8 milliós önrésszel egészítik ki.
– A lakótelepi gyerekek iskola utáni, helyetti csavargását szeretnénk tartalmas szabadidős programokkal „kiváltani” – mondta el a Kisalföldnek Hruby József alpolgármester, a lakótelep önkormányzati képviselője. – A felmérések szerint a környéken 80–100 gyerekről olykor nem tudják sem a szülők, sem a tanárok, hogy éppen hol tartózkodnak. A megújuló „kuckóban” a Gyermekjóléti Központ munkatársai kínálnak alternatívát a randalírozás, drogozás helyett.
A faházban már a vakáció alatt is tartanak szünidős programokat, ezenkívül a későbbiekben tiniklubot, ifjúsági ügyeletet, játszóházat, éjszakai pingpongversenyeket, horgászklubot és napközis foglalkozásokat szerveznek majd. Jövő szombaton, június 3-án ugyanez a ház ad otthont a Jereváni Vakáció drogprevenciós és szabadidős programjainak, melyre az előzetes felmérések szerint hétszáz fiatalt várnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adomány az Erzsébet-kórháznak

Közel 150 ezer forint gyűlt össze a L.É.P.J. Tovább! Szolgálat Sopronért (a Hetednapi Adventista… Tovább olvasom