Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Községháza-felújítás pályázati pénzből

Még az idei költségvetés összeállításánál tartunk, szűkös lehetőségeink csak most körvonalazódnak – tájékoztatta a Kisalföldet Balsay Zsuzsanna, Kimle polgármestere idei feladataikról.
Kimlén továbbra is fenntartják a társulásban működtetett nemzetiségi óvodákat és iskolákat, beruházásaik között kiemelten kívánják azokat kezelni, melyeket tavaly megkezdtek és ebben az évben kell befejezniük – mondta Balsay Zsuzsanna kimlei polgármester.

Rekonstrukció: 80 millió

Többek között ilyen az iskolai informatikai terem kialakítása, a Leader+ kapcsán esetlegesen megvalósuló fejlesztések önrészének biztosítása, s a megkezdett útfelújítások befejezése.
– További terveinkhez pályázati forrásokból remélünk támogatást – fűzte hozzá Balsay Zsuzsanna, aki elmondta, elbírálás alatt áll a községháza felújítására benyújtott pályázatuk. Az épületet 1928-ban adták át, és azóta csak kisebb felújításokon esett át, a teljes rekonstrukció a tervek szerint 80 millió forintot igényelne. Pályázati kiírásoktól függően tervezik a további útfelújításokat, s a településen átvezető kerékpárút kiépítését. Tavaly ősszel készült el a Mobilitas-pályázat által támogatott új játszóterük.

Új oktatási módszer

A kimlei általános iskola tavaly a HEFOP (Humán Erőforrás-fejlesztés Operatív Program) nevet viselő uniós pályázaton 18 millió forintot nyert pedagógu-

sainak továbbképzésére, s eszközbeszerzésre, a Sulinova által kifejlesztett tananyag bevezetésére – tájékoztatott Nagyné Andirkó Julianna igazgató. A projekt lényege a kompetencia alapú oktatásra való felkészítés, az értő olvasás és matematikai-logikai gondolkodás fejlesztése. Amint az igazgató lapunknak beszámolt, az idei tanévtől az iskola néhány osztályában már a matematikát, magyart, a báb és drámát, valamint a médiaismeretet ezzel az új,

kooperatív tanulási módszerrel oktatják öt évig. A programban részt vevő pedagógusok szászhúsz órás továbbképzésen sajátították el a módszer alapjait. Az iskola több mint ötmillió forintból a tanításhoz szükséges interaktív táblákat, projektorokat, laptopokat vásárolt.

Az építményadó

kedvezőbb lehet


„ A kimlei képviselő-testület mielőtt szavaz, egy kicsit gondolkodjon! Aki megszavazta a házadót, az fizessen! Nem vagyunk mi milliomosok, mint egyesek!”
Balsay Zsuzsanna polgármester a felvetésre elmondta: a képviselő-testület úgy határozott, hogy megszünteti az eddig fizetett kommunális adót és helyette bevezeti az építményadót a településen. Ez az adónem jobban figyelembe veszi a jövedelmi viszonyokat, hiszen míg a korábbi kommunális adó egységesen 6 ezer forint volt mindenkinek, addig az építményadó tekintetében számos kedvezményt állapítottak meg. Így például azoknak, akinek nyugdíja nem éri el a minimál-

összeg kétszeresét, ötvenszázalékos mérséklést biztosítanak és a többgyermekes családoknak is jár kedvezmény. A számítások szerint a többgyermekesek és a kisnyugdíjasok egyértelműen jobban járnak ezzel az adónemmel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Küzdelem az iskoláért

A harkai képviselő-testület úgy döntött, mindent megtesz a község iskolájának jövőjéért. Az… Tovább olvasom