Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Közpislákolás vagy nagyvárosi fények?

Szép a megyeszékhely jellegzetes épületeinek díszvilágítása, igazán hangulatosak voltak az év végi ünnepi fények – ám egyébként a közterületek általában inkább „pislákolós” esti képet mutatnak, szegényesebbet, mint a fejlettségben hasonló más nagyvárosok. A közvilágítás drága, de meddig lehet spórolni vele?
A győri közvilágításra egy jelző biztosan ráillik: spórolós. A bizonyos szempontok alapján legfejlettebb magyar nagyvárosnak találtatott Győr esténként jóval szegényesebb, sötétebb képet mutat, mint a fejlettségi összehasonlításban szerényebb helyen végzett társai. Ez a megállapítás Pongrácz Gábortól származik. A jelenleg nem a megyénkben tevékenykedő, de győri kötődésű mérnök tagja az itteni Baross klubnak is, most a megyeszékhely közvilágítását „járta körbe”. Korábban, mint arról lapunkban is írtunk, a közlekedési helyzetet vette górcső alá. (Szándéka most is a segítés a jobbításhoz.)

Alacsony egykarúak

Általános megállapítása például, hogy a többi magyar városhoz képest ritkábban elhelyezett, alacsonyabb lámpaoszlopok egymástól elkülönült fényfoltokat vetnek az útra, ezért homogén módon megvilágított közterületek helyett fényfoltos utcákon, tereken járunk. A fényforrások ereje is elmarad az országban a szokásostól. Pongrácz Gábor hivatkozik arra, hogy a Kisalföldben is tárgyalt közvilágítási korszerűsítés leginkább a külső, családi házas városrészek világításának korszerűsítését jelenti. Amire persze ugyancsak nagy szükség van, de az elmaradás főleg a legforgalmasabb utcák, terek esetében a legszembetűnőbb.
Vannak nagyvárosok (Szombathely, Debrecen, mások), ahol a forgalmas csomópontokon csaknem öt emelet magas, többágú lámpaoszlopok találhatók. Győrben ilyen csak egy helyen, a nemzeti színház körül van. Egészen más benyomást kelt az így megvilágított tér, mint ahol alacsony, egykarú lámpaoszlopok állnak. Megérdemelne ilyet a városháza, megyeháza közötti terület is...

Magasból jobb lenne

Néhány más, nagyobb kiterjedésű közterületen is bosszantónak tartja a mérnök a jelenlegi közvilágítást. Fel is sorol néhány helyszínt, ahol jó szolgálatot tennének az említett négykarú, magas lámpaoszlopok.

A Vasvári Pál utcának a Tihanyi Árpád és Szent Imre út közti szakaszán például világosabb lehetne a kórház és a bevásárlóközpont közötti terület egésze. E többsávos, nagy térrel körülvett út ritka és alacsony oszlopokkal történő megvilágítása méltatlan és szokatlan.
A Nagy Imre út–Lajta u.–Vasvári u. nagy forgalmú kereszteződésében szinte több a sötét terület, mint a világos. Már egy magas, négyágú, a kereszteződés délnyugati részén felállított lámpa is megoldaná a gondot, ráadásul megvilágítaná a környező, gyalogosok által használt nagyobb területet is.

Az újak már másként

Hasonlóképpen említi Pongrácz Gábor az épülő FISZ-csomópontot (Fehérvári út–Ipar u.–Szigethy A. út), ez a kritikája azonban gyorsan időszerűtlenné vált: a napokban írtunk róla, a csomópont oldalsó kandeláberek helyett középső, 30 méteres fénytornyot kap. A Fehérvári útnak a Bisinger felüljáró környéki szakasza is megérdemelné a nagyvárosias világítást – egyébként ide is körforgalmú csomópont kerül. Említendő, hogy főleg Budapesten sok olyan felüljáró található, amelynek világítását nem magán a hídszerkezeten, hanem mellette, a talajon elhelyezett magas oszlopokkal oldják meg, jótékony hatással a környezetre is.

Nem oda valók

A vasútállomás és a Baross híd is jóval sötétebb, mint elvárható lenne. A pályaudvar főbejárata előtt a vonattal érkezőket a város „vasúti kapujában” két viszonylag új, ám érthetetlenül alacsony kandeláber fogadja. Hiába a szép kivitel, ha a funkció elégtelen... Pongrácz Gábor megjegyzi, még az újonnan épült bevásárlóközpontok parkolói se kivételek az alól, hogy Győrben a szokásosnál alacsonyabbak a lámpaoszlopok.
Az alulvilágított utcák felsorolásával meg sem próbálkozik a mérnök. Csupán példaként említi, hogy a Kodály Zoltán u., az Ifjúság körút, a Bácsai út kis lámpatesteit általában gyalogutak vagy kis mellékutak világítására szokták használni.

Figyelemre méltó

Lehet azonban jó példákkal, figyelemre méltó megoldásokkal is találkozni, ezeket sem illik elhallgatni. A Teleki utca oszlopai viszonylag magasak, így az utca egésze megfelelő világítást kap. A Szent Imre út szabadhegyi, a Fehérvári út Pálffy hídtól délre eső szakaszán is jó érzés este végigmenni. Az Ipar utcai felüljárón a lámpaoszlopok egymással szemközt helyezkednek el, ahogy a többi város négysávos útjain, így itt is egyenletes a világítás...
Végül némi általános észrevétel. Egy város kulturáltságához az is hozzátartozik, hogy sötétedéskor időben kapcsolják be, reggel pedig csak a tényleges kivilágosodáskor ki a közvilágítást, éjszakánként pedig ne forduljon elő, hogy egyes városrészek – ki tudja, milyen okból – sötétségbe boruljanak. A közvilágítás pénz kérdése ugyan, viszont ha ennyire takarékoskodunk vele, nem fog mérséklődni lemaradásunk a többi városhoz képest...

Óránként

másfél millió watt


Győr területén, beleértve a peremkerületeket is, összesen 16.323 lámpatest (17.043 fényforrás) található. Ezek áramfogyasztása igencsak tekintélyes, összesen 1557 kilowatt (vagyis több mint másfél millió watt óránként). A csak a közvilágítást szolgáló földkábelek hossza több mint 207 kilométer, ezek mellett még van 14 kilométernyi légvezeték is. A város önkormányzata közvilágítási áramdíjra tavaly 240 millió forintot fizetett ki. A közvilágítás fejlesztésére 30 millió forintot fordított (ebben az összegben nincsenek benn a különböző beruházásokhoz kapcsolódó, a beruházást terhelő költségek).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beiktatták hivatalába Bolívia első indián származású elnökét

Vasárnap hivatalosan beiktatták hivatalába Bolívia első indián származású elnökét. Evo Morales… Tovább olvasom