Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Közpark lesz a Parlament körül

Ismét tüntetnek a Kossuth téren. Tegnap délután kezdődött és estig tartott a kormányellenes tiltakozás. Közben a főváros és az Országgyqlés megállapodott, egymilliárd forintból átépítik a teret, s közparkot hoznak létre. A munka még ez évben elkezdődik.
Április 2-ával adja át a Kossuth tér használati jogát a főváros az Országgyqlésnek, és körülbelül egy év múlva készül el az új közpark a Parlament körül – jelentette be Szili Katalin házelnök, Demszky Gábor főpolgármester, Szilvásy György kancelláriaminiszter és Rogán Antal, az V. kerület polgármestere közös sajtótájékoztatóján kedden.
A tervek szerinti költségeket, több mint egymilliárd forintot a költségvetés állja, de ehhez az V. kerületi önkormányzat is hozzájárul, ha szükséges – hangzott el. Szili Katalin elmondta: létrehoztak egy projektcsapatot, amely az előkészületekkel foglalkozik, hamarosan elkészül ennek a forgatókönyve is.
Szilvásy György hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a családok minél előbb birtokba vehetnék az átalakított és megújított Kossuth teret. Kérdésre válaszolva közölte: a tervek nem változtatnak a tér besorolásán, továbbra is lehet demonstrációkat tartani.
Rogán Antal úgy fogalmazott: a Kossuth tér az ország főtere, ezért kell, hogy mindenkié legyen. A legfőbb cél a zöldterület növelése – tette hozzá a fideszes polgár-

mester.
Demszky Gábor főpolgármester reményét fejezte ki, hogy az új, európai szintq közpark létrejötte a használat módját is befolyásolja majd. Hozzátette: le kell szqkíteni a Parlament körüli biztonsági zónát, hogy minél nagyobb legyen a park területe.
A tegnap esti tüntetés 5 órakor kezdődött és mintegy 300-an gyqltek össze a Kossuth téren. Az egyik főszervező szerint nemcsak 5 napig maradnak ott: „Kaptunk WC-t, nem kell gyqjtenünk azért, hogy ki tudjuk fizetni a mobil WC-t, és oda rakhatjuk a mozgószínpadot a Parlament elé, tehát sokkal jobb helyen vagyunk, mint voltunk, ez óriási változás.” A tüntetés este kilenc óra után rendbontás nélkül ért véget.
Közben a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azt mondta, egyetért a rendőrfőkapitánnyal abban, hogy március 15-e után csökkent a biztonsági kockázat, ezért lehetett megnyitni a Kossuth tér nagy részét.
Szilvásy György kancelláriaminiszter a köztelevízió Híradójának elmondta: „Azok a kockázatok, amelyek a törvénytelenségről szóltak, jelentős mértékben csökkentek, tehát a szélsőséges szervezetek nem mondtak le arról, hogy akár az utcán is jelen lesznek a következő hetekben, hónapokban, de hogy törvénytelenül legyenek jelen, no erről igen. A túlnyomó többségük erről lemondott.”
A BRFK tegnaptól 1 hétre, délután 5-től este fél 10-ig adott engedélyt a demonstrációra a Kossuth téren. (mti, hirado.hu, rtlklub.hu)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tulipános nyílt nap

Győr. A Tulipános Általános Iskola (Rónay J. u. 4.) ma reggel 8 órától 10 óráig nyílt napot… Tovább olvasom