Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Közös fotón Gyurcsánnyal a csepeli gyilkosság gyanúsítottja

A párt kerületi taggyűlése hétfőn dönt arról, hogy kizárja-e az MSZP-ből Deme Gábort, a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottját. Deme a szocialista párt tagja, illetve a csepeli önkormányzat pénzügyi bizottságának külső szakértője. A posztról csak akkor lehet eltávolítani, ha maga mond le - mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Mihály Csepel polgármestere. A Deme Gábor korábbi kizárásáról szóló sajtóértesülések tehát tévesek - tette hozzá a politikus.

Mint ismert, Deme Gábor a szerdai, csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja. A férfit az igazgató elküldte a munkahelyéről szerdán, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolából, ahol gazdasági igazgatóhelyettes volt. Aznap a biztonsági őri feladatokat is ellátó gondnokot is elbocsátották. Az igazgató gyanúja szerint 3-4 millió forintot tüntetett el a két férfi.


Deme Gábor honlapjára egy kommentelőnk hívta fel a figyelmünket, a honlapot itt érhetik el.

A fotógalériában találtunk arra a képre, amelyen Deme Gábor a szerdai, csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel látható. 

Akit érdekelnek a további képek Deme oldalán megnézheti őket.  



A gazdasági igazgató-helyettes emiatt szerda estére megbeszélt egy találkozót Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola, és a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt. A férfi elhívta az egyik tanár kollégáját is a megbeszélésre. A gazdasági igazgató-helyettes sem érkezett egyedül: a szintén elbocsájtott, egyébként büntetett előéletű biztonsági őrrel - gondnokkal - érkezett. A négy férfi csaknem félórát beszélgetett, majd a gyanú szerint a biztonsági őr lelőtte az igazgatót, majd a vele lévő tanárt is, végül belelőtt saját tenyerébe, hogy alibit igazoljon.

Forrás: www. deme.hu
Forrás: http://www.deme.hu

A rendőröknek azt mondta, hogy egy álarcos támadó végzett az áldozatokkal, ráadásul az egyik 16 éves tanulóra próbálta terelni a gyanút. Az igazgató-helyettes elvitte magával a biztonsági kamerák felvételeit tároló szervert és állítása szerint a Dunába dobta. A gyilkosságot az igazgató zsebében lévő diktafon hangfelvételen rögzítette. A biztonsági kamerák videofelvételeit tartalmazó szervert egyelőre nem találták meg a rendőrök.

Az a hely, ugyanis, ahol a gazdasági igazgatóhelyettes állítása szerint a Dunába dobta, vastagon be van fagyva, így ott nem kerülhetett a vízbe. A férfi egy másik helyet is mutatott a rendőröknek, de egyelőre ott sem találták meg az adathordozót. Az iskolában egyébként pénteken sincs tanítás az ügy miatt, ahogy csütörtökön sem volt. A kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.


Nem lehetett biztonsági őr a csepeli gyilkos

Már kihallgatható állapotban van a csepeli kettős gyilkossággal gyanúsított férfi, de vallomást még nem tett - mondta az RTL Híradóban pénteken reggel Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi egyébként hivatalosan nem biztonsági őr, hanem gondnok volt az iskolában.

Nem lehetett biztonsági őr a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottja. Mivel a férfi büntetett előéletű volt, a kamara nem vette nyilvántartásba, és rendőrségi engedélyt sem kaphatott.- mondta az RTL Híradóban pénteken reggel Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. A férfinél egyébként akkor sem lehetett volna fegyver, ha valóban biztonsági őr, fegyverük ugyanis csak a fegyveres személy- és vagyonőröknek lehet. Sok biztonsági őrnek nevezett embernek nincsenek papírjai, a valódi őröknek engedélyük van. A törvény feddhetetlenséget követel tőlük, de a szabályozáson nyártól lazítani akarnak: eddig az elmúlt 10-15 éves előéletét vizsgálták, nyártól lehet, hogy elég lesz egy erkölcsi bizonyítvány.

Naponta egyébként több mint százezer valódi biztonsági őr dolgozik Magyarországon, és inkább válnak áldozattá, mint bűnözővé. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője szerint az önmagát is megsebesítő férfi már kihallgatható állapotban van. Csütörtökön nem tett vallomást, a rendőrök azt remélik, hogy pénteken már közlékenyebb lesz. A férfi valójában gondnok volt az iskolában. Vizsgálják, honnan szerezte a fegyvert. A másik gyanúsított, a gazdasági igazgató-helyettes készségesebb, de azt a helyet, ahová szerinte bedobta a Dunába a biztonsági kamerák szerverét, vastagon borítja a jég. Ez a férfit is meglepte, ezért másik helyet mutatott, de a szervert ott sem találták.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, sikkasztás miatt küldték el a munkahelyéről szerdán a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola gazdasági igazgató-helyettesét és a biztonsági őrt, a gyanú szerint 3-4 millió forintot tüntettek el. A gazdasági igazgató-helyettes emiatt szerda estére megbeszélt egy találkozót Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola, és a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt. A férfi elhívta az egyik tanár kollégáját is a megbeszélésre.

A gazdasági igazgató-helyettes sem érkezett egyedül: a szintén elbocsájtott, egyébként büntetett előéletű biztonsági őrrel - gondnokkal - érkezett. A négy férfi csaknem félórát beszélgetett, majd gyanú szerint a biztonsági őr lelőtte az igazgatót, majd a vale lévő tanárt is, végül belelőtt saját tenyerébe, hogy alibit igazoljon. A rendőröknek azt mondta, hogy egy álarcos támadó végzett az áldozatokkal, ráadásul az egyik 16 éves tanulóra próbálta terelni a gyanút. Az igazgató-helyettes elvitte magával a biztonsági kamerák felvételeit tároló szervert és állítása szerint a Dunába dobta.


CSEPELI KETTŐS GYILKOSSÁG - Pénteken sem lesz tanítás az iskolában

Pénteken sem lesz tanítás a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol szerdán este kettős gyilkosság történt. Az iskolában az eset miatt rendeltek el tanítási szünetet.

Az önkormányzat az alapítványi iskola meggyilkolt igazgatóját és tanárát saját halottjának tekinti, a családjaik részére minden segítséget megad.Tóth Mihály polgármester, aki az MSZP csepeli szervezetének vezetője is, a Független Hírügynökségnek azt mondta: az elhunytak hozzátartozóinak minden segítséget megad az önkormányzat.

A családokat szerdán, illetve csütörtökön délelőtt személyesen is felkeresték. Az önkormányzat a meggyilkolt igazgatót és a tanárt saját halottjának tekinti, az erről szóló döntést most készítik elő. Az iskolában egyébként pénteken sem lesz tanítás, ahogy a helyszínelés, illetve a tragédia miatt csütörtökön sem volt. Erről az iskolát működtető alapítvány kuratóriuma döntött. A tanítás hétfőn kezdődik meg újra az intézményben - tette hozzá Tóth Mihály. Arról, hogy pontosan mi állhat igazgató által feltárt bűncselekmény - sikkasztás - hátterében, ami miatt megölték, egyelőre nincs információja a polgármesternek.

A Független Hírügynökség információi szerint egyébként pénteken biztosan dönt a bíróság a gyilkossági ügy egyik gyanúsítottjának - a gazdasági igazgató-helyettes - előzetes letartóztatásáról. Hogy a saját magát alibiből megsebesítő gondnok-biztonsági őrről is döntenek-e, arról egyelőre nincs információ. Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, sikkasztás miatt küldték el munkahelyéről szerdán a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola gazdasági igazgató-helyettesét és a biztonsági őrt, a gyanú szerint 3-4 millió forintot tüntettek el. A gazdasági igazgató-helyettes emiatt szerda estére megbeszélt egy találkozót Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola, és a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt.

A férfi elhívta az egyik tanár kollégáját is a megbeszélésre. A gazdasági igazgató-helyettes sem érkezett egyedül: a szintén elbocsájtott, egyébként büntetett előéletű biztonsági őrrel - gondnokkal - érkezett. A négy férfi csaknem félórát beszélgetett, majd gyanú szerint a biztonsági őr lelőtte az igazgatót, majd a vele lévő tanárt is, végül belelőtt saját tenyerébe, hogy alibit igazoljon. A rendőröknek azt mondta, hogy egy álarcos támadó végzett az áldozatokkal, ráadásul az egyik 16 éves tanulóra próbálta terelni a gyanút. Az igazgató-helyettes elvitte magával a biztonsági kamerák felvételeit tároló szervert és állítása szerint a Dunába dobta. A gyilkosságot az igazgató zsebében lévő diktafon hangfelvételen rögzítette. A biztonsági kamerák videofelvételeit tartalmazó szervert egyelőre nem találták meg a rendőrök.

Az a hely ugyanis, ahol a gazdasági igazgató-helyettes állítása szerint a Dunába dobta, vastagon be van fagyva, így ott nem kerülhetett a vízbe. A férfi egy másik helyet is mutatott a rendőröknek, de egyelőre ott sem találták meg az adathordozót.

Olvasóink írták

135 hozzászólás
  • 135. ecris 2009. január 13. 23:24
    „kalányos itt osztod? Nem válaszoltál a feltett kérdésekre? Menekülsz?”
  • 134. kalanyos 2009. január 12. 20:37
    „Fedayn;Mondtam mar,nem vagyok cigany.De te annyira ostoba vagy,hogy egy nicknevbol kovetkeztetsz.Lesz hat,mert a sok agyatlan birka megy a vezerokor utan.De hatalmi tenyezo sosem lesztek,luzerek..Ria,ria,pszichiatria!”
  • 133. westminster 2009. január 12. 15:15
    „fedayn
    iq-ban biztos nem. a MAGYAR nem hülye, a csurkista söpredék ki lett takarítva a parlamentből, sosem juttok vissza. Akárhogy nevezitek magatok. Aztán lehet megint hidat foglalni, meg újraszámolást követelni.”
  • 132. Fedayn 2009. január 12. 10:12
    „kalányoscigány!8,5%!Lesz ez még több is!”
  • 131. 5454 2009. január 11. 12:43
    „Csirkelábat kaptál délre,és kézzel etted,hogy nem tudod leirni,hogy nem kll hanem kell???A valagukat meg cseréld fel seggre az talán megy!Dőlj le ebéd után,mert nem vagy kipihenve!”
  • 130. kalanyos 2009. január 11. 12:26
    „Igy van,rendet kll rakni;ujra meg kell nyitni az OPNI-t es bezarni oda teged.A szelsojobb mindig erosodik,egeszen addig,mig megint szet nem lesz rugva a valauk,mint eddig mindig a tortenelemben.”
  • 129. Fedayn 2009. január 11. 10:49
    „Hála a Magyarok Istenének 2008-ban tovább erősödött a szélsőjobboldal!A Jobbiknak már nagyobb a támogatottsága,mint az szdsznek és az mdfnek!2009-ben több választás is lesz!Az egyik éppen ma a Ferencvárosban!Hajrá Jobbik!A következőn 5% felett leszünk!Rendet kell tenni az országban!!!”
  • 128. kalanyos 2009. január 11. 10:27
    „Fedayn;Nem csak nyugdijasok es ciganyok szavaztak rajuk,hanem mindenki,akinek elege volt az idiota,toketlen es enyveskezu magyar jobboldalla.Lassuk csak;Antal es bandaja sulthulye volt.Orban es bandaja nagykepu es pofatlan tolvaj.Most boritekolom a 2010-es vereseguket ujra.Aztan majd lehet tuntetni,idiota alkesz barmokkal szetveretni a varost,stb...Egyebkent van apad maeg anyad? Azok is idiotak,mert nyugdijasok?LOL”
  • 127. Fedayn 2009. január 11. 10:16
    „Majd legközelebb a sok buta cigány és idióta nyugdíjas meggondolja kire szavaz!Dehát a böszméktől nem lehet mást várni,ezek megszavazzák legközelebb is őket!”
  • 126. 5454 2009. január 11. 09:36
    „Hol vagy nyelvesz kalanyos? Lehet javitani!!!Kedves KARIKA ezeknek a tükrük vakotasos!A szemüket meg a vörös köd,halyog homályositja! "a masik billentyuzetem van elo"bele ne koss kis nyelvesz!”
  • 125. KARIKA 2009. január 11. 09:20
    „legszebb az hogy ezek az mszp-s képviselők demokratikus szabad választás révén lettek választva.
    gratulálok a rájuk szavazóknak ügyesek voltak.
    ha most az öket választók tükör elé állnak és közben köpködnek saját arcképükre
    akkor az ÖNKRITIKA ???????”
  • 124. kalanyos 2009. január 10. 23:30
    „Gondolod,erdekel??”
  • 123. 5454 2009. január 10. 23:26
    „hát sajna nem volt időm inni!csak akkor irok kisbetüvel ha a megszólított megérdemli!De neked minek tegyek kivételt?Hogy nem érted?Hát hol jár az eszed?Talán hétfőn te tartod a szemináriumot?DE ELKANYARODTÁL A TÉMÁTÓL!AHOGY LÁTOM MÁR MÁS NEM ÁLL VELED SZÓBA! Ezt javitsd ki?”
  • 122. kalanyos 2009. január 10. 23:18
    „5454;Mondatot nagybetuvel kezdunk. A ja utan vesszot kellett volna tenned,a "lol-oz"..Az bizony ket "z"..
    Amugy kisse zavaros,amit irtal;reszeg vagy?”
  • 121. 5454 2009. január 10. 23:14
    „ja nekem két billentyűzetem van!!!!! lol-oz majd a virrasztáson,mikor indul a vonat.........!Besötétedett,mehettek lopni!Zörgess átt a vályogon a többieknek is!Vagy már megjött a segély?Akkor reggelire rénye,ebédre meg sünbáló!Nem mondták még meg nektek az eredményt!”
  • 120. kalanyos 2009. január 10. 23:06
    „Ez a neved?”
  • 119. Fajvédő 2009. január 10. 23:03
    „gyökér állat.”
  • 118. kalanyos 2009. január 10. 22:57
    „Nem en mondom meg.Majd a nep,2010-ben..Ujra,hahaha....”
  • 117. Fajvédő 2009. január 10. 22:54
    „Ugyan ki vagy te, hogy megmondd, ki a normális?”
  • 116. kalanyos 2009. január 10. 22:52
    „5454;A 66szamu hozzaszolasodban.A 86-osbol egy-ket gongyszem;"utanna","farazd","lessz"...
    Te vagy magyar? Ugyan mar..Altalanos iskolaban a helyed.LOL You´re a twat.
    Fajvedo;Ki vagy te,hogy megmondjad masoknak,mit tegyenek? Es melyik fajt veded?A magyart? Amelyik az osszes letezo neppel keveredett mar? Benned is van egy ket vonoval,lehet..LOL”
135 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koccanásnál nem célszerű rendőrt hívni

Győr-Moson-Sopron - Az anyagi káros balesteknél – ha nincs személyi sérülés – lehet… Tovább olvasom