Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Közös főszerkesztőt kap a HVG és a hvg.hu

Január elsejétől Sztaniszláv András főszerkesztő irányítása alatt, integrálva folytatja tevékenységét a HVG print- és online-szerkesztősége.
A közlemény szerint Sztaniszláv András újságírást, majd médiamenedzsmentet tanult a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, vendéghallgató volt a University of California (Berkeley) Graduate School of Journalism szakán, ahol oknyomozó újságírás-, sportújságírás- és magazinkészítés-képzésen vett részt.

A 35 éves kommunikációs szakember legutóbb Bristolban, az Európa Zöld fővárosa 2015. címet elnyerő város vezetésének megbízásából e projekten és a Bristol's BIG Green Week fesztivál megvalósításán dolgozott. Előzőleg csaknem tíz éven át a PersonaR Kommunikációs Tanácsadó Kft. vezető partnere volt, ahol stratégiai PR-tanácsokat adott magyar és nemzetközi cégeknek. Dolgozott egyebek között a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ sajtótitkáraként, a Hamu és Gyémánt Kiadónál lapigazgatóként és kisebb magazinok szerkesztőjeként.

A hvg.hu azt írta: a főszerkesztő kiválasztásánál a print- és internetes szakmai tudás mellett fontos szempont volt a nemzetközi tapasztalat és kapcsolatrendszer, a sokoldalúság, az innovatív gondolkozás és a politikai függetlenség. Az új főszerkesztő első nagy feladata a szerkesztőségi integráció megvalósítása lesz. Ezen belül a hetilap és a hírportál stratégiájának összehangolása, a szükséges változtatások végrehajtása, a HVG tartalomszolgáltatási tevékenységének megerősítése, bővítése áll majd munkája középpontjában.

Sztaniszláv András kinevezése a HVG Zrt. új egyedüli tulajdonosának, a Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt.-nek a határozatával válik hatályossá, amely a múlt héten vette át a kiadó irányítását. A HVG Zrt. egyszemélyes részvénytársaságként működik tovább, vezérigazgatója továbbra is Szauer Péter lesz - olvasható a cikkben.

A HVG hetilapot jelenleg Jakus Ibolya, az online kiadást Neizer Anita irányítja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra késelte feleségét, öt és fél év börtönt kapott

A férfi hűtenségen kapta rajta feleségét. Próbálta megütni a nőt, majd felkapott a konyhából egy… Tovább olvasom