Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Közös cél a kapuvári kórház megtartása

A közelmúltban tartotta ülését a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház- és Rendelőintézet Felügyelő Tanácsa. A tagok a kistérségi társulás összefogásában és pályázatokban látnak lehetőséget a kórház megtartására.
A tanácskozásról Takácsné Szakács Ilona, a felügyelőtanács elnöke elmondta: az ülés aktualitását a kórházak körül kialakult helyzet, az egészségügy reformjaival kapcsolatos hírek is indokolták. Ennek kapcsán tájékoztatót hallgattak meg a kórház-rendelőintézet jelenlegi helyzetéről, fejlesztési koncepciójáról, melyet a tanács jól kidolgozottnak, reálisnak és megvalósíthatónak tartott.
Dr. Ballagi Farkas kórházigazgató és Horváth Gyula gazdasági igazgató ismertette a kórház vezetése által tett, a kórház működését segítő intézkedéseket. A tanács tagjai a hallottakkal egyetértettek, hisz közös célja mindenkinek a kórház megtartása. Horváth Istvánné és Takács Lajos tagok nagy lehetőséget látnak a kistérségi társulás összefogásában és a pályázati lehetőségekben. Kó-

czán Zoltán alelnök, mint a városi fejlesztési bizottság szerint az önkormányzat minden esetben, támogatta a kórházat. Jelenleg az új fűtési rendszer beindításával kapcsolatban folynak a tárgyalások, megpróbálják a legelőnyösebb feltételeket biztosítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 10.04.

Tovább olvasom