Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Közmunkaprogram: a termőföldeken dolgoznak majd a foglalkoztatottak

A közmunkások egy évig a növénytermesztés, majd egy évig az állattenyésztés fortélyait tanulják, és alapfokú képesítést is szereznek.
Az egyik célja a most kezdődő közmunkaprogramoknak, hogy megfelelő képzés után a foglalkoztatottak olyan javakat termeljenek, amelyeket fel lehet használni a helyi közétkeztetésben - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára. A közmunkások egy évig a növénytermesztés, majd egy évig az állattenyésztés fortélyait tanulják, és alapfokú képesítést is szereznek.

Papp Károly elmondta, hogy további nyolc-kilenc kistérségben indítanak a következő hetekben mintaprogramokat.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy értékteremtő és hasznos munkát akarnak adni az érintetteknek. Közölte, hogy arra törekszenek, hogy a lakóhely körzetében biztosítsanak hasznos és értelmes munkát az embereknek.

Olvasóink írták

  • 9. gjozsi88 2011. augusztus 05. 12:33
    „rommel!
    A teljes foglalkoztatottság az a kommunista ideológia volt, ami 89-ben megbukott......tudod az is dolgozik, akinek nem volt munkája.....nos ettől volt fenntarthatatlan a szocializmus!
    A közmunkaprogram egy fillér többlet bevételt nem jelent, csak kiadást az államnak.....megnövekvő kiadásokat!”
  • 8. machers 2011. augusztus 04. 22:36
    „6. rommel 2011.08.04. 21:28
    ÉS A LUMPEN PROLETÁROK MEHETNEK VISSZA DOLGOZNI A GYÁRAKBA !
    Erwinem! Milyen gyárakra gondolsz?”
  • 7. machers 2011. augusztus 04. 22:35
    „"mintaprogram"
    Így van. Olyan, mint a program, de nem ér semmit.”
  • 6. rommel 2011. augusztus 04. 21:28
    „DOROMBOLOK
    IGY VAN !
    ÉS A LUMPEN PROLETÁROK MEHETNEK VISSZA DOLGOZNI A GYÁRAKBA !
    MILYEN ÜRES LENNE A BALOLDAL !”
  • 5. dorombolok 2011. augusztus 04. 14:25
    „Visszahozták a zsellérséget a zsellérsorsot."Bezzeg ők csordaszámra tartják gyülevész szolgáit , mintha minden hajaszála egy őrzőt kivánna!"”
  • 4. pancser 2011. augusztus 04. 11:50
    „Most sírjak vagy nevessek?”
  • 3. gjozsi88 2011. augusztus 04. 09:36
    „ja...!
    Az is megér egy misét, hogy a szocik a korábban biztositott 100 milliárdját e célra megvágták 64 milliárdra....ezt osztják sokkal több felé!
    forrás a költségvetés!”
  • 2. gjozsi88 2011. augusztus 04. 09:10
    „Ezek a szerencsétlen fideszesek azt hitték, hogy majd osztják a házi állatokat is, aztán minden jó lesz!
    A Hegedüs Zsuzsa nagy fideszes osztogatta a malacokat, birkákat nyulakat......alig pár hete, most meg kiderült, hogy felét eladták, másik felének egy része néhány nap után elpusztult....!
    Nesze neked hozzáértés.......!
    Minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle!”
  • 1. Madarász 2011. augusztus 04. 08:23
    „Csak fizetnék meg őket rendesen, mert havi 33000 Ft még éhen halni is kevés nekik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerekekhez hívták a balatoni sürgősségi hajót

Két gyerekhez riasztották a Rupert sürgősségi mentőhajót szerdán rövid időn belül a Balatonnál. Tovább olvasom