Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Közlekedünk - Egy nap halottak nélkül az utakon

Az elmút 24 órában halálos baleset nem volt, viszont 6 súlyos, 25 pedig könnyű sérüléssel járt.

A közutakon az elmúlt nap 24 órájában a rendőrség összesen 124 közúti közlekedési baleset során intézkedett. Halálos baleset nem volt, 6 súlyos, 25 pedig könnyű sérüléssel járt. 93 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

M0 autópálya régi szakaszán /várhatóan 2011.12.31-ig/ épül a 3. forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatosan dolgoznak, sebességkorlátozás van érvényben, ez az M0-M7 csomópontot is érinti. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, szinte naponta változnak a korlátozások, illetve új útszakaszokra terelik a forgalmat! Ne vezessenek rutinból!

M6 (Duna Autópálya szakasz): bal pályatest 25-22. km szelvényben, a jobb pályatest 22-76. km, és a jobb-bal pályatest 76-78. km szelvényekben (itt áttereléssel!), sebességkorlátozás és sávzárás mellett az úttesten dolgoznak. Figyeljék a táblák jelzéseit!

Ahol az úton emberek és munkagépek dolgoznak, ott nagyobb figyelemmel közlekedjenek!

Az előre ki nem számítható bekövetkezendő baleseteknél a mentési és a helyreállítási munkák miatt terelésre, sebességkorlátozásra kell számítani. Fokozott óvatossággal vezessenek!

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni Az utasok naprakészen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.

Ferihegy (RRI)

Az időjárásra való tekintettel javasoljuk az utasoknak, hogy indulás előtt a járatok légitársaságainál érdeklődjenek az esetleges késésekről, a járatok törléséről.

Olvasóink írták

  • 1. Mankapunka 2011. január 29. 14:32
    „Akkor pezsgőt bontunk ma!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hip hip hurrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    CSak annyit jegyeznék meg,hogy az M0-ást már jó 5-6 éve leminősítették autóúttá autópályáról.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felügyelet a karbantartást ellenőrizte 323 munkáltatónál

A 150 munkavédelmi felügyelő 1.276, karbantartási tevékenységet végző munkavállalót is ellenőrzött,… Tovább olvasom