Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Középkori rituális gyilkosság Szigetszentmiklóson?

Egy esetleges középkori gyilkosság nyomaira bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei Szigetszentmiklóson.

A BTM közleménye szerint a múzeum 2003 óta végez feltárásokat az M0 körgyűrű déli szektorának területén. A 2009-2010 folyamán végzett megelőző régészeti feltárások egyik helyszíne a szigetszentmiklósi Dunára dűlő nevű lelőhely volt.

"A területen az őskortól a középkor végéig számos régészeti korszak képviselteti magát, a legjelentősebbnek mégis az eddig több mint 100 sírt számláló későközépkori temető mondható. A temető északnyugati szélén ásott sírok nagy részében nők és gyerekek csontváza található. Több olyan közös sír is előkerült, ahol az édesanya lábánál helyezték örök nyugalomra az újszülött csecsemőjét. A sírokban elsősorban a viselethez köthető tárgyak kerültek napvilágra, többek között ruhaszegély, párizsi kapocs, hajtű, pártadísz" - olvasható a közleményben.

A temető eddigi legnagyobb szenzációja az a női csontváz, amelynek szemgödrében mélyen besüllyedve egy szög bukkant elő. Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa a koponya tisztításakor, a tarkótájon, az öreglyukba beleverve egy másik szöget is talált. A Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján készített röntgenfelvételen jól látszik a két szög helyzete.

Az antropológiai vizsgálat további rendellenességet is talált: az öreglyuknál felfedezett csontosodás egy nagyon súlyos, személyiségzavarral járó betegségre utal.

"Az esettel kapcsolatban számos kérdés merül fel. Az biztos, hogy a két szög nem a koporsó összeroskadásánál került a koponyába. Ma már aligha megállapítható, hogy a szögek okozták-e az elhunyt halálát, egy időben került-e a két szög a fejbe, gyilkosság történt-e vagy egyfajta gyógyítási módként értelmezhetjük a beavatkozást, vagy az amúgy is súlyos betegséggel küzdő emberrel halála után történt-e ez a rituálé. Középkori forrásokból ismerünk párhuzamokat, de régészeti feltárások nyomán nem mondható gyakorinak az eset. Egyes kutatások szerint a +szöget ütött a fejébe+ mondás egy középkorban elterjedt gyilkossági módra utal" - hangsúlyozza a BTM közleménye.

Részletesen a Budapesti Történeti Múzeum honlapján olvasható (http://www.regeszet.btm.hu/)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz: nem javult a víz minősége

Nem javult a víz minősége a Hármas-Körösön és a Hortobágy-Berettyó-főcsatornán az elmúlt 24 órában,… Tovább olvasom