Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Közel hatmillió forintos a kár

Ötvennégy speciális nádszállító csónakot vittek el ismeretlenek a Fertő tó fertőhomoki és hidegségi csatornájából. Közel hatmillió forintos kár érte a Fertő-tavi Nádgazdaság Rt.-t.
– Valószínű, hogy színesfémtolvajlással állunk szemben, hiszen mind az ötvennégy – egyenként hat méter hosszú, 1,2 méter széles és mintegy 150 kilós – csónak alumíniumból készült. Így több mint nyolc tonna fémre tettek szert az elkövetők – tudtuk meg Szalai Sándortól, a Fertő-tavi Nádgazdaság Rt. kerületvezetőjétől, aki fölfedezte és a rendőrségnek jelentette az esetet. – Legutóbb egy hete kedden tartottunk szemlét, akkor még nem tűnt fel, hogy akár csak egy is hiányozna a csónakok közül. A nádbálák biztonságba helyezése után, e hét elején akartuk megkezdeni a csónakok depóba való szállítását. Nagy megdöbbenésünkre csak a csatorna vizének puszta látványa meg a levágott kötelek sokasága fogadott bennünket.
– A Fertő tó történetében ilyenre még nem volt példa, hogy a gazdaság teljes nádszállító csónakparkjának a felét ellopják – vette át a szót dr. Merkei Attila, a Fertő-tavi Nádgazdaság Rt. vezérigazgatója. – A kárunk megközelíti a hatmillió forintot. Szinte bizonyosra vesszük, hogy mivel ezek a csónakok – pontosan alumínium voltuk miatt – eladhatatlanok, szétvágás lesz a sorsuk és végül színesfémgyűjtő helyen fognak landolni. A pótlásról való gondoskodás sem lesz egyszerű feladat, hiszen fel kell keresnünk azokat a cégeket, amelyek szóba jöhetnek nádszállító csónakok gyártására. Egy-egy ilyen új vízi eszköz ára megközelíti a 130–140 ezer forintot. A nagyságrend miatt közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk, ami további egy-két hónapos procedúrát jelent. Ami pedig a lopás körülményeit illeti, feltételezzük, hogy a csónakok nagy súlya miatt darus kocsit alkalmazhattak a tolvajok, akik minden jel szerint szervezettek és céltudatosak voltak. Összevetésül: logisztikailag két-három teherautó három-négy napos munkáját jelenti ennyi csónak depóba szállítása. Ilyen vonatkozásban a mi esetünk nagyon hasonlít a néhány nappal ezelőtti emlékmű- és szoborlopásokra, amikor szintén nagy tömegű színesfémet vittek el ismeretlenek.
A rendőrség jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított büntetőeljárást. A bűnügyi osztály munkatársai a Fertő falvaiban információkat gyűjtenek, továbbá nem zárják ki azt sem, hogy a csónaklopás ötletgazdája bennfentes lehetett. A rendőrség kéri mindazokat, akik bármilyen érdemi információval szolgálhatnak a csónakok ügyében, hívják az ingyenes 107-es telefonszámot, vagy jelentkezzenek személyesen a kapitányságon. A bejelentő személyét diszkréten kezelik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden zsák homok után számláznak

Az árvízi védekezés a becslések szerint 20 milliárd forintba is belekerülhet. A költségeket az állam… Tovább olvasom