Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Kozák Andrásról nevezik el a stúdiószínpadot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

A következő évadban Kozák Andrásról nevezik el a székesfehérvári Vörösmarty Színház stúdiószínpadát – jelentette be az intézmény igazgatója a hétfő esti évadnyitó társulati ülésen.
Szikora János elmondta: tisztelegni szeretne a színház vezetősége egy olyan nagy művészegyéniség előtt, akinek munkásságáról sok színházi emléket őrizhet a fehérvári közönség. Szeptember végén vagy október elején kerülhet sor a névadó ünnepségre, amelynek keretében egy retrospektív kiállításon elevenítik fel Kozák András színházi és filmszerepeit.

Az igazgató az új évadról szólva hangsúlyozta, hogy számukra nagyon fontos hónapok következnek, mert ekkor dől el, hogy "a tavalyi nulladik évad után a megújult és felfrissült társulat képes lesz-e nagyon jó előadásokat létrehozni". Úgy vélte, hogy az önkormányzat jóvoltából óriási perspektíva áll előttük és minden adott az alkotáshoz.
Szikora János szerint sok irigyük van a színészek névsora miatt, de Székesfehérváron még nincs igazi társulat. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a társulati tagok közötti alkotópartnerségre van szükség – fogalmazott, hozzátéve, hogy a társulat színészi létszáma 24-re emelkedett, mert a székesfehérvári intézményhez szerződött Cserhalmi György, Földes Eszter, Törőcsik Franciska, Varga Mária, Gáspár Sándor, László Zsolt, Makranczi Zalán és Radnay Csilla.

Közölte, hogy az új nevek, a jövő évadra meghirdetett bérletes előadások és az új arculat hatására jelenleg már több mint 11 ezer bérletvásárlója van a színháznak.

Kozák András
Kozák András

A hétfői társulati ülésen Cser-Palkovics András polgármester átadta az önkormányzat Pro Theatro-díját, amelyet idén Bagó Bertalan rendező, a színház művészeti vezetője kapott.

A városvezető beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évek konfliktusaiból és problémáiból kitörést kerestek, amely a tavalyi évadban elkezdődött. A fenntartó elvárása, hogy a Vörösmarty Színház a kulturális élet motorja legyen a városban – tette hozzá.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta: szeretnének mindenben a legjobbak lenni, ezt várják az intézménytől is. Ehhez a mintegy egymilliárd forintos költségvetés adja meg a keretet, ami "a színház jövőbeni teljesítményének függvényében akár bővülhet is".

A most induló évad programját már áprilisban nyilvánosságra hozta a színház: e szerint hat nagyszínpadi, két stúdió- és két kamaraszínházi bemutatót láthat a közönség. Szikora János akkor úgy fogalmazott, hogy az évadot a művészi sokszínűség és a műfaji sokrétűség jellemzi majd.

A Vörösmarty Színház a 2013/2014-es évadban a nagyszínpadon Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiáját és Shakespeare Lear király című tragédiáját is bemutatja, mindkét darabot Bagó Bertalan rendezésében. Mark Twain-Döme Zsolt-Szurdi Miklós Koldus és királyfi című musicaljének ősbemutatóját is láthatja a közönség Szurdi Miklós rendezésében, Alain Boublil-Claude-Michel Schönberg A nyomorultak című musicaljét Szikora János állítja színpadra. Mihail Bulgakov Mester és Margarita című regényét Hargitai Iván rendezésében viszik színre, Móricz Zsigmond-Háy János Sárarany című művét is műsorra tűzik, az ősbemutató rendező-koreográfusa Horváth Csaba.

A stúdiószínpadon Moliere A fösvény című komédiáját szintén Hargitai Iván állítja színpadra, David Pownal Mesterkurzus című színművét Cserhalmi György rendezésében mutatják be. A Pelikán Kamaraszínházban Tasnádi István Cyber Cyrano című darabját Tóth András állítja színpadra, Faragó Béla-Matuz János Netti és a kincses sziget című zenés mesejátékának ősbemutatóját pedig Matuz János rendezi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szurkálás egy erzsébetvárosi érmeüzletben

Súlyos sérüléseket szenvedett annak a VII. kerületi érmeüzletnek az alkalmazottja, amelyet hétfő délután próbált meg kirabolni egy fiatal férfi. Tovább olvasom