Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Kövér László: remélem, volt miniszterek is bíróság elé állnak

Nem szeretnénk a politikai bosszú látszatát magunkra venni, ezért nem fogunk huszadrangú hivatalnokokkal szemben méltánytalan eljárásokat kezdeményezni.

Kövér László bízik abban, hogy a Fidesz kormányra kerülése után kezdődő elszámoltatások következtében volt miniszterek is bíróság elé állnak majd. A Fidesz országos választmányának elnöke az MTI-nek adott interjújában leszögezte: pártja jelenlegi előnye az MSZP számára már ledolgozhatatlan.

Kifejtette: ha a Fidesz kormányra kerül, mindenképpen el kell számoltatnia az MSZP-t, hiszen az, hogy az ország "ilyen mélységbe zuhant", nem maradhat következmények nélkül. Rámutatott: a számonkérés ma már nemcsak a Fidesz törzs- és radikális szavazóiban fogalmazódik meg, hanem azokban is, akik korábban a szocialistákra szavaztak. Az emberek ugyanis úgy látják, azért jutott ide az ország, mert "politikai rendszerré vált a lopás". Nem lesz feljelentésügyi államtitkár - szögezte le.

"Nem szeretnénk a politikai bosszú látszatát magunkra venni, ezért nem fogunk huszadrangú hivatalnokokkal szemben méltánytalan eljárásokat kezdeményezni, mint az MSZP tette Keller László államtitkársága alatt" - fogalmazott. Az átadás-átvétel eddig formálisan működő procedúrájának kicsit komolyabban vételéről lesz majd szó; azaz a kormányváltás után a miniszterek, államtitkárok feladata lesz, hogy eldöntsék, kezdeményeznek-e akár büntetőjogi lépéseket az általuk vélelmezett jogsértések ügyében - mondta a fideszes politikus. Arra a kérdésre, szerinte volt miniszterek állnak-e majd bíróság elé, azt válaszolta: "nagyon remélem, ebben bízom".

Az esetleges vizsgálandó ügyek közül példaként a sukorói kaszinó-beruházást említette, amely "a pofátlanságnak az a szintje, amely a legrosszabb álmainkban sem merült fel". Kövér László reméli, megtalálják a jogi útját annak, miként lehet felelősségre vonni például a volt miniszterelnököt és a pénzügyminisztert azért, mert szerinte egész egyszerűen elcsalták a 2006-os választásokat azzal, hogy a 2005-ös költségvetés adatait nyilvánvalóan tudatosan meghamisították a választási győzelemért. "A cél a jogi útra terelés, a nyilvánosságra hozatal a minimum" - összegezte. Szerinte azért kell a szocialista kormány számonkérését elvégezni, mert a rendszerváltás óta tartó "erkölcstelenség folytonosságát" le kell zárni, hogy 2010-től már ne a múlttal kelljen hadakozni. Leszögezte: a Fidesz nem ígérheti azt, hogy kormányra kerülésével automatikusan javulni fog az életszínvonal, de a Fidesz és az MSZP kormányzati filozófiája teljes mértékben eltérő: az ellenzéki párt esélyt adna az embereknek arra, hogy a bennük rejlő ambíciót, tudást hasznosítani tudják, ezzel szemben a szocialisták a középréteget "sanyargatják".

Kövér László a Fidesz-kormány első szimbolikus lépésének a politikai osztály önmagán való takarékoskodásának törvénybe foglalását nevezte: a parlament és az önkormányzati képviselő-testületek létszámának, valamint az állam méretének radikális csökkentését kell szerinte végrehajtani. A politikus az elmúlt nyolc év egyik legnagyobb veszteségének a magyar államigazgatás lezüllesztését tartja. Szerinte szétesett a jogalkotás, hiszen ma már gyakorlatilag ki nem hirdetett jogszabályok végrehajtását is elvárják az önkormányzatoktól. "A magyar államigazgatás ilyen mélyen talán Kun Béláék idejében volt" - fogalmazott.

A Fidesz választási győzelmét firtató kérdésre Kövér László azt felelte: a párt elért előnye az MSZP számára ledolgozhatatlan, ha "semmilyen rendkívüli tényezőt nem veszünk számításba". Hozzátette, hogy legfeljebb az előny mértéke módosulhat. Hangsúlyozta: a Fidesznek sokkal jobban kell mozgósítani szavazóit mint 2002-ben, amikor ez ügyben nagy hibát követett el. A választási kampány milyenségét firtató kérdésre a választmány elnöke azt válaszolta: egy vészesen kibontakozó, látens választási koalíciót lát az MSZP és a Jobbik között. Ennek magyarázataként azt mondta, hogy "némely helyen a jobbikosok semmivel sem használnak elegánsabb eszközöket, mint az MSZP-sek, és a közös nevező is megvan: mindketten a Fideszt tekintik közös ellenségnek". Szerint a Fidesznek egy MSZP-vel szembeni negatív kampánnyal nem nagyon kell foglalkozni: "ha az ember kinyitja bármelyik sajtóorgánumot, például a Népszabadságot, annál többet nem kell mondani".

Az ellenzéki párt számára az igazán nagy kihívás az lesz, miként tudja a jövőt úgy felrajzolni a kampányban, hogy az ne tartalmazzon túlzó, hiteltelen ígéreteket, de adjon valamilyen perspektívát az embereknek - mondta. "Ha nem találjuk meg a módját a társadalomépítésnek, a társadalom önszervező képessége megerősítésének, ha nem tudjuk azt az ördögi kört megtörni, hogy itt csak az állam tud generálni társadalmi folyamatokat, akkor hosszú távra nem érünk el semmit" - fogalmazott Kövér László a Fidesz előtt álló legnagyobb feladatról. A nemzetbiztonság átalakítási terveivel kapcsolatban a választmányi elnök azt mondta: egyelőre csak elgondolások léteznek a párton belül, a cél az, hogy megpróbálják felülvizsgálni a rendszerváltáskor kialakult struktúrát. Ha a Fidesznek sikerült kétharmados parlamenti többséget szereznie, akkor a párt felelőssége, hogy miként tud ezzel gazdálkodni; ha nem lesz meg a kétharmad, akkor meg kell kísérelni újraindítani az ellenzékkel való megegyezés folyamatát.

"Olyan mértékben veszítette el a hitelét, a bizalmat a hivatal, hogy most minimum a Nemzetbiztonsági Hivatalt fenekestül fel kell forgatni", mert már nem képvisel olyan értéket, amit egy radikális átalakítás kockáztatna - mondta az ellenzéki politikus. Ha felkérnék a titkosszolgálatok újbóli felügyeletére, Kövér László elvállalná, hiszen nem lát ennek ellenkezőjére semmilyen okot. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy jelentkezik erre a feladatra. Kiemelte: ez attól is függ, hogy milyen szerkezetben működik majd a kormány.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. kolombela 2009. október 16. 04:26
    „"remélem, volt miniszterek is bíróság elé állnak"
    Ez a mondat, egy olyan volt miniszter szájából hangzott el, akinek miniszetr társa (Pintér Sándor, belügy) egy közönséges maffiozó (keresztapa) a mai napig is.”
  • 47. kolombela 2009. október 16. 04:19
    „Csak nem magára és társaira is gondolt Kövér?”
  • 46. jánosi 2009. október 15. 21:31
    „45.
    Utolsó mondatodra : nagyon helyes !”
  • 45. comet 2009. október 15. 16:40
    „ma Magyarországon nincs jó párt, rossz és rosszabb, korrupt és kevésbé korrupt van.
    Nyilvánvaló, hogy a Fidesz ezek közt a legkevésbé rossz, annak ellenére, hogy a tehetetlensége, és elvarratlan ügyei miatt őket is meg lehetne mogyorózni.
    A Jobbik öngólt lőtt a Magyar Gárdával, amiért Vona a felelős. A Magyar Gárda csak támadási felületet jelent. Helyette egy szélsőségmente, hatékony operatív szervezet kellett volna. Ha netán szándékosan kreálták volna ilyenné, az azért lenne szomorú, mert a gárda tagok többsége komolyan veszi a dolgát, és mégis a nemzet gyengítésére használják őket. A jobbik radikalizmusára viszont szükség van.
    Az MSZP a volt ÁVH-hoz és 3/-sekhez kötödő nemzetpusztító párt, ami nem baloldali, hanem elnyomó jellegű idegen érdekeket kiszolgáló párt. A múlt rendszerben az oroszokat (Kádárhoz közük nincs), most a Wall Streetet szolgálják ki, felszámolva a szociális hálót, lerongyolva a lakosságot. Az MSZP-t fel kell számolni.”
  • 44. Eva- 2009. október 15. 16:39
    „ez pedig a figyelőnet cikke!

    Szóval a siránka mögött ez állt:
    "
    Demjánék bemutattak Magyarországnak
    2009. október 15. 06:30



    H.L.

    Ördögtől való a kaszinó, vagy egy a szerencsejátékok közül? Jó-e az Magyarországnak, ha álságos hitvitákkal elriasztjuk a lehetséges befektetőket? Ha egyesek a kaszinók kapcsán állandóan a fertőről beszélnek? A kérdés aktuális, Demján és Csányi Pozsony mellett építenek kaszinóvárost, aminek a szlovákok örülnek.
    Másfél milliárd euróért épít Magyarország két legismertebb üzletembere szórakoztató-központot Pozsony mellett. A tervezett Metropolis beépített területe meghaladná az 1,2 négyzetkilométert, az építés első ütemének 2012-es lezárultáig kereskedelmi központ, élményfürdő és szabadidőközpont, kalandpark, három szálloda és egy kaszinó épülne meg.
    "”
  • 43. aha 2009. október 15. 15:58
    „Túrabakancs
    Hát,igen.Ahogy az már lenni szokott!
    Sokaknak fáj az igazság.
    Persze,hogy egyetértünk.A véleményem nem változott. :-)))”
  • 42. Eva- 2009. október 15. 15:43
    „16-hoz!

    Sajnos tény ami tény!

    Csak nyolc

    a 88 az vágyálom!
    :))”
  • 41. Túrabakancs 2009. október 15. 15:33
    „aha!
    Örülök az újabb név variációdnak! Csak nem valaki alád tett megint :(
    Egyébként igaza van LAZA barátunknak, egyéniben szinte biztos hogy meglesz a kétharmados
    előny a Fidesznek. A mi választórendszerünk a legösszetettebb és a legbonyolultabb Európában,
    emiatt nem lehet csak a százalékos arányokból kiindulni. Na de a Fidesz győzelme nem olyan nagy
    baj, gondolom ezzel egyetértesz velem. /velünk/
    Üdv: Bakancsok Bakancsa :)”
  • 40. jánosi 2009. október 15. 14:47
    „Emberek mi ez a veszett Fidesz ellenesség ?, hogy a Laci mit igér mindegy, ártatlanokat úgysem
    lehet bántani, nem ? és ők ártatlanok ( hozzájuk képest a ma született bárány háborús bűnös ! )
    Amúgy a cuslágot sem a polt peti kapta el hanem a szocik által kinevezett főügyész.Akinek nincs
    vaj a fején ne féljen ! A számon kérés úgyis mindjárt politikai támadás lesz ( idézet Kolompártól )
    és mindent elmaszatolnak. Egyik kutya a másik eb !, mi meg szívunk folyamatosan .....”
  • 39. aha 2009. október 15. 14:41
    „LAZA
    Egyetértek veled,de azért az a kétharmados Fidesz győzelem sántít!”
  • 38. Gab2000 2009. október 15. 14:30
    „Azért ajánlanám ezt a cikket:

    http://www.mozgovilag.hu/2002/03/marc11.htm”
  • 37. LAZA 2009. október 15. 14:22
    „A Fidesz korruptjai megúszták a számonkérést egyzerüen azért mert ott hagyták Polt Pétert.
    Az általa irányított ügyészség eggyszerüen nem engedett bíróság elé egyetlen korrupciógyanus ügyletüket sem!
    A Fideszhez kötődő függőségük jelenleg is fenn áll bizonyítja az MDF vezetők elleni eljárásuk amelyben nem a bünelkövetőket hanem a bün cselekmény nyilvánosságra hozói ellen folytatnak eljárást!
    Szóval az a bizonyos plafon náluk is leszakadhat!
    Aha-nak
    A Fidesz kétharmados győzelmét szinte borítékolni lehet az egyéni választókörzetekben jelentkező óriási fölényük miatt!
    Az elszámoltatásmiatt szükség is lesz rá mert igy a főkolomposok a mentelmi jog miatt megúszhetják!
    A menekülés már meg is kezdődőtt lásd veres is igyekezik Brüsszelbe biztosnak!”
  • 36. Gab2000 2009. október 15. 14:22
    „Na majd megnézem a Vonát és Orbánt a következő parlamentben mikor egymás fejére olvasgatnak.
    Érdekes lesz amikor azok fognak vitatkozni akik egy polgári körben ücsörögtek anno.”
  • 35. Gab2000 2009. október 15. 14:20
    „És Kövér Szilárddal a tesóval mi lesz aki most is több százmillával tartozik az állambácsi felé köztartozásokkal a különböző volt és jelenlegi cégein keresztül.”
  • 34. aha 2009. október 15. 13:17
    „fióka
    Természetesen az lenne a legjobb, de nem így fog lenni.
    Egyenlőre szabaduljunk meg már az mszp-től,aztán majd kiderül milyen arányban szerepelnek a jobboldali pártok.
    De egy biztos.Nem lesz kétharmados Fidesz többség!!”
  • 33. Jandex 2009. október 15. 13:00
    „26. hozzászólás aha
    Azért ahhoz kellett ám egy db polt péter is! :)))))))))))”
  • 32. fióka 2009. október 15. 13:00
    „Az lenne a legjobb ,ha mind a két párt szépen kézenfognák egymás kezét azt nekiindulnának a Dunának.”
  • 31. fióka 2009. október 15. 12:57
    „bla,bla,bla,bla,bla.....”
  • 30. aha 2009. október 15. 11:41
    „ej, Primax! Mit akarsz ezzel bizonyítani?
    A fajtisztaságot csak a mai 20-25 évesek tudják majd garantálni.”
  • 29. Primax 2009. október 15. 11:31
    „Részlet Kövér László pályafutásából :
    " Az egyetem elvégzését követően pár hónapig az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának munkatársa volt. 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjas.
    1988. novemberberében alakult MISZOT alelnöke lett (Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa), a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt."
    Köszönjük , Emese...”
48 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalan halála a temetőben

Egy férfi holttestére bukkantak szerdán a miskolci Szent Anna temetőben, a rendőrség közigazgatási… Tovább olvasom