Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Kövér: az új alkotmány több kérdéséről még nincs döntés

Kövér László szerint az új alkotmány egyes kérdéseiről még nem döntöttek, azokról a kormánypárti frakciókon belül is lesznek viták.
Az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban kiemelte: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe. A házelnök kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem "engednék be" a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat - tette hozzá.

Kifejtette: mind a két elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataikkal döntsék el. Hozzátette: meg is vádolják ezzel a Fideszt a baloldalról. A második elképzelésben számára az a szimpatikus, hogy a közösségek a maguk sajátos képviseletét tudnák megteremteni a magyar parlamentben. Kövér László kiemelte: az új alkotmányban megszűnik a diszkrimináció, hogy aki nem rendelkezik állandó lakhellyel Magyarországon, azt kirekesztik a választójogból. Ezt a passzust eltörli az alkotmány, és ez automatikusan azt jelenti: akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon, de magyar állampolgár, részt vehet majd valamilyen formában magyar választásokon.

A házelnök hangsúlyozta, a magyarországi kisebbségeknek is lesz parlamenti képviseletük, megoldják ezt a kérdést. Úgy vélekedett: a határon kívül és belül élő kisebbségek parlamenti képviseletének estében az unióban, vagy a szomszédos országokban már alkalmazott modellt vesznek majd alapul. Kállai Ernő pénteki nyilatkozatára is reagált a házelnök. A kisebbségi ombudsman "pofátlanságnak" nevezte, hogy az új alaptörvényből a jogalkotók kihagynák az elmúlt két évtizedben már megszerzett kisebbségi jogokat; ha ez megtörténik, akkor szerinte a kormányzat kisebbségi és nemzetpolitikája hiteltelenné válhat. Kövér László azt mondta: nem szívesen használná a biztosra azt a megfogalmazást, amelyet ő "meg merészelt magának engedni".

Annyit üzenne neki, hogy Kállai Ernő az Országgyűlés biztosa, kéretik "kellő tisztelettel" viselkedni. Szerinte az új alkotmányból nem következik leértékelés. Arról van szó - fűzte hozzá -, hogy egy hivatalba rendezik a tevékenységeket, egy biztos lesz, és lesznek helyettesei, köztük Kállai Ernő, aki továbbra is foglalkozhat a területével, amíg hivatali ideje tart.

Olvasóink írták

  • 2. Betty53 2011. március 13. 23:25
    „Nem erre kaptak felhatalmazást ahogy az Orbán mondja vissza élnek a hatalommal remélem buknak hamarosan hányok az egész fidesztől barát ,haver ,rokon mi lenne ha az emberekkel törödnének olyan mint az adó 500000-el többet visznek haza mi meg kevesebbet”
  • 1. miracle 2011. március 13. 22:06
    „"a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataikkal döntsék el. Hozzátette: meg is vádolják ezzel a Fideszt a baloldalról."
    Ezt talán Mikola úrral kéne megbeszélni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: a párt nem éget keresztet

A Jobbik elvárja Szanyi Tibor szocialista képviselőtől, hogy ha igazat állít Gyöngyöspatával… Tovább olvasom