Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Kosztolányi és Csokonai a magyar érettségin

A diákoktól származó értesülései szerint középszinten Csokonai Mihály és Ady Endre, míg emelt szinten Kosztolányi Dezső és Krúdy Gyula volt többek között a hétfői írásbeli érettségi feladat.
Középszinten Csokonai Mihály: Eleven rózsához és Ady Endre: Meg akarlak tartani című versének összehasonlító elemzése volt az egyik feladat. Választhatták még a diákok Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok című novellájának elemzését, érvelő szövegnek pedig a könyvek és a számítógép viszonyáról kellett írniuk.

Emelt szinten Kosztolányi Dezső két művének összehasonlítása szerepelt, amelyhez nyelvi-műveltségi teszt kapcsolódott. A diákoknak például metaforákat, szinonimákat kellett keresniük a művekben. Az érettségizőknek fel kellett ismerniük még négy versrészlet szerzőjét is. Feladatul kapták emellett Krúdy Gyula egyik novellájának elemzését, amelyhez kapcsolódva az volt a kérdés, hogy az elégikus-nosztalgikus hangulatot milyen jelzők és írói vonások biztosítják.

Reflektálás egy korjelenségre feladatban arról kellett írniuk, hogy a történészek által írt szövegek egyenértékűek-e az irodalmi szövegekkel. Volt egy olyan feladat is, hogy a magyar nyelv megőrzését célzó honlapra írjanak levelet arról, hogy a boltok neveiben idegen kifejezések is szerepelnek. Hivatalos tájékoztatást a tételekről és a hozzájuk kapcsolódó feladatokról az oktatási tárca biztonsági okokra hivatkozva kora délutánra ígért.

A hétfői írásbeliken magyarból középszinten 92 826-an, emelt szinten 4302-en adtak számot tudásukról. A magyar írásbeli érettségiken a diákok magyar helyesírási szótárt használhatnak, a maturálóknak a szövegértési feladatsorra 60 perc, a szövegalkotási feladatokra 180 perc állt rendelkezésre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: vitát

a parlamentben Rendőri látogatás Kábítószerfogás Viharok, riasztások Nincs magyar

áldozat

Budapest» A Fidesz elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését – mondta… Tovább olvasom