Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Kormányszóvivő, HM, MSZP: Szekeresnek nem kell lemondania

Sem a kormány, sem a honvédelmi tárca, sem pedig az MSZP szóvivője szerint nem indokolt lemondania Szekeres Imre honvédelmi miniszternek.
A Magyar Nemzet pénteken saját információjára hivatkozva azt írta, hogy lemondhat a honvédelmi miniszter a hetekben napvilágot látott ügyek miatt. A szaktárca erre reagálva közleményben tudatta, hogy Szekeres Imre nem mond le. Mint írták, Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "minden erőfeszítés ellenére akadt néhány személy a szervezeten belül, akik saját érdekeiket szem előtt tartva, esküjüket semmibe véve, törvénybe ütköző cselekményeket követtek el".

Mint írták, a felelősség vállalása ebben az esetben azt jelenti, hogy Szekeres Imre nem hagyja lemondással magára a szervezetet, hanem megtesz mindent azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. A kormányszóvivő, Szollár Domokos, az MTI-vel azt közölte, "fel sem merült", hogy Szekeres Imre lemondjon a szaktárca vezetéséről.

Budai Bernadett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva a téma kapcsán azt mondta: éppen Szekeres Imre volt az, aki élére állt a rendteremtésnek a Honvédelmi Minisztériumnál. Ezért az MSZP szóvivője szerint a miniszternek, aki az MSZP elnökhelyettese is, semmi oka nincsen lemondani, hiszen annak érdekében cselekszik, hogy kiderüljön, mi történt ott, és rend legyen, ha bármiféle visszaélés történt.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője - miután részt vett a Fidesz szakpolitikusának, Csampa Zsoltnak a sajtótájékoztatóján - újságíróknak azt mondta: az ügyet nem segíti, ha ebben az esetben egy miniszter lemond. Az ügyet az segíti, ha kivizsgálják, és mindent megtesznek azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő - fűzte hozzá.

Közlése szerint Szekeres Imre néhány héttel az események kirobbanása, vagyis február 17-e előtt kapott tájékoztatást az ügyben. A nyomozás sikere érdekében hozták nyilvánosságra február 17-én az ügyet - tette hozzá. A tárca péntek reggeli közleményében foglaltakat megerősítve a szóvivő elmondta: Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért a négy évért, amelyet a honvédség és a HM élén töltött, azért az eredményért, munkáért, amelyet magyar katonák végeztek, és azért is, ami az elmúlt néhány napban történt.

A Fidesz pénteken azonnali lemondásra szólította fel Szekeres Imrét; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik. A HM szerdán közölte az MTI-vel, hogy a honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetéséért méltatlansági eljárás indult.

A HM ezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség bejelentette: vesztegetés miatt nyomoznak, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot.

Olvasóink írták

  • 5. Papó 2010. március 01. 00:06
    „Hát igen! Katonásan kellene neki távoznia, de hát szegény nem volt katona sem! Így aztán igazán nem kívánhatjátok tőle! Na ugye! Ugye!”
  • 4. jozeph 2010. február 27. 19:37
    „Szekeres úr azután sem mondott le, hogy a Grippenek átadásakor az ország, és egész európa előtt tök
    részegen tartotta az átadási beszédét. Miért kellene épp most lemondania?”
  • 3. jozeph 2010. február 27. 19:37
    „Szekeres úr azután sem mondott le, hogy a Grippenek átadásakor az ország, és egész európa előtt tök
    részegen tartotta az átadási beszédét. Miért kellene épp most lemondania?”
  • 2. Reális 2010. február 27. 13:30
    „Már nem kell lemondani,már késő!”
  • 1. Patriot 2010. február 27. 12:54
    „Miért mondana le?
    Egy korrupt politikussal több vagy kevesebb, mit számít az ebben a kormányban?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos gyűjtést szerveznek a katolikus iskolák javára

Országos gyűjtést tartanak a katolikus iskolák javára valamennyi katolikus templomban vasárnap. Tovább olvasom