Kisalföld logö

2018. 09. 22. szombat - Móric 13°C | 25°C Még több cikk.

Kormányellenes demonstráció Budapesten

Véget ért a Civil Összefogás Fórum kormányellenes demonstrációja vasárnap este fél nyolc körül az Alkotmány utca-Kossuth tér torkolatánál. Az időközben néhányszáz fősre apadt tömeg a környező utcákon keresztül elindult hazafelé.
Megkezdődött a Civil Összefogás Fórum kormányellenes demonstrációja vasárnap délután négy órakor a fővárosi Hősök terén. A rendezvényre a kezdés idejére százak gyűltek össze. Várhatóan felszólal a civil szervezet több tagja mellett Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis egyik alapítója is.

Előreláthatólag a demonstrálók délután öt óráig lesznek a Hősök terén, ahonnan az Andrássy úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül a Parlament elé vonulnak. A napokban a Jobbik is bejelentette, hogy csatlakozik a megmozduláshoz. Délután négy óra után a tömegben már több jobbikos zászlót is lehetett látni - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.


Tarlós István: Nincs táptalaja a rasszizmusnak

A szocialisták és a liberálisok nem hajlandók tudomást venni az emberek akaratáról, az európai parlamenti választásokon azonban újabb félreérthetetlen üzenetet kaptak - mondta a Civil Összefogás Fórum vasárnapi demonstrációján Tarlós István. A Polgári Szociális Bázis alapítójaként felszólaló politikus hangsúlyozta: az egy hete elért eredménnyel a Fidesz-KDNP-nek kétharmados többsége lenne a parlamentben.

Tarlós István szerint az MSZP közepes párttá zsugorodott, és az újonnan létrejött radikális nemzeti vonal vetélytársává vált. Az SZDSZ pedig lényegében kiradírozta magát kétszázalékos eredményével, a Munkáspárt vetélytársa lett. Tarlós István beszélt arról is, hogy Magyarország nem táptalaja a rasszizmusnak, csak az elkeseredettségnek. A kormányellenes demonstráció résztvevői nyugodtan figyelik az ideiglenes színpadon felszólalókat, a tömegben sok magyar zászlót látni, illetve néhányan árpádsávos, valamint jobbikos lobogót tartanak - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A környéken csak néhány járőr-párt lehet látni, az egyenruhások a forgalom irányításában segítenek. A Hősök terénél egyébként a forgalom kicsit lelassult, de folyamatos. A szervezők bejelentése szerint a beszédek elhangzása után az Andrássy úton keresztül a Parlament elé vonulnak.


Elindultak a Kossuth térre

Elindultak a Civil Összefogás Fórum kormányellenes demonstrációján összegyűlt tüntetők délután fél hat körül a Hősök teréről. A felvonuláson ezrek vesznek részt, a tömeg elfoglalja a teljes Andrássy utat és az egyik szervízutat is.

A menet a tervek szerint az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán keresztül ér majd el a Kossuth térre.A felvonulókat az ideiglenes színpadként is használt teherautó vezeti fel. A jármű mögött egy transzparenst visznek, melyen a "Utolsó figyelmeztetés! Döntsön a Nép!" felirat olvasható. A menet elején és végén rendőrök vannak és folyamatosan zárják le a forgalmas utat az autósok előtt - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.


Kormányellenes felvonulás - Véget ért a megmozdulás

Véget ért a Civil Összefogás Fórum kormányellenes demonstrációja vasárnap este fél nyolc körül az Alkotmány utca-Kossuth tér torkolatánál. Az időközben néhányszáz fősre apadt tömeg a környező utcákon keresztül elindult hazafelé, a szervezők pedig elkezdték elbontani a színpadra felépített technikát - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A Hősök teréről indult felvonulással egybekötött megmozduláson rendbontás nem történt, a rendőröknek nem kellett beavatkozniuk.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. asher07 2009. június 18. 17:25
    „Orszagos viszonylatban van ugy 430 000 uj-hudemagyar,hungarista,neo-nyilas,stb.!!
    egy esetleges ilyen hatalomra kerulesnek,erosen Kadar szaga van!!!
    ugye meg emlekeztek a szlogenre!!!?-"majd mi megmondjuk nektek hogy ti mit akartok!!"-
    430 000-es kissebseg megmondana orommel ugyanezt a 13 000 000-os tobbsegnek!!!!!”
  • 28. VJack 2009. június 15. 20:47
    „Load, ezt komolyan írtad?
    "Az EP képviselő dolga a 450 millió európai polgár érdekeinek a képviselete..." Má´ bocs, de fetrengenem kell a röhögéstől. Ennyi, több szót nem érdemel. :)”
  • 27. jozefsopron 2009. június 15. 11:01
    „Hát igen !! megjelent megint az" ujtöbbség", a legvadabb becslések szerint sem voltak többen mint 1500-an. Na de a lényeg kedves "többséghivő":
    A választoképes magyar állampolgárok 63,82%-át nem érdekli a politika
    a szavazok 85,23%-a elutasitja a szélsőjobbos pártot- akik a hitleri Sa magyar utod gárdája utján, "riadoláncával" mozgositotta "hiveit". Hitler is igy kezdte”
  • 26. jozefsopron 2009. június 15. 06:31
    „Ezeket a mondatokat komcsi/szoci vagy liberális szimpátivával aligha vádolható ember mondta:
    "....az agyakból kiesett a magyar múlt, történelmi tapasztalatok, minden. Hogy egy embernek nem jut eszébe, hogy utánanézzen, ha már nem tanítottak ilyet az egyetemeken, hogy a ´39-es választásoknál, ahol ugyancsak ilyen felspannolt volt a közhangulat, és közérzület, mint amilyen nálunk most. Más okból, más irányba, de fantasztikus dolgok történtek a világban. Már lezajlott Németországban a kristályéjszaka, az a gyalázat a zsidó üzletekkel. Ott volt a ´36-os olimpia utóélete, ez a nagy fellángolás Magyarországon. Már a határmódosítás első szakasza, lebonyolódott a revízió, és hát lázban égett a nemzet, és ekkor összeomlott a baloldal. Akkori baloldal a szociáldemokrata és kisgazdapárt volt, ami több mint szavazatának felét elvesztette, és megjelent negyven fővel a szélsőjobb a magyar politikában. "
    Boross Péter interjúja a Nap-keltében 2009.06.10-én”
  • 25. jozefsopron 2009. június 15. 06:28
    „Ezt egy külhonban élő ott "honos" magyar irta egy ottani MAGYAR ujságban:
    " 2009. június 14. vasárnap, 21:31 | Balla D. Károly
    Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogenjében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelynek tagjai magyar állampolgárként területén élnek. Vajon hogyan esne a határon túli magyarokért oly annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok pedig kijelentenék, hogy Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, Ukrajna az ukránoké?"”
  • 24. Angel40 2009. június 15. 00:56
    „akinemfél!

    Nem vagyok jobbikos, de Morvai Krisztina előadásán voltam 2 évvel ezelőtt Győrben. Bemutatkozásakor elmondta, hogy ő 3 gyermekes édesanya: egy tizenéves lány és két kicsi (ikrek) lány édesanyja. A kicsik itt voltak vele az előadáson is.”
  • 23. load 2009. június 15. 00:09
    „21. VJack
    Te tévedésben vagy.
    A nemzeti érdekek képviselete a honi diplomácia feladata.
    Az EP képviselő dolga a 450 millió európai polgár érdekeinek a képviselete és ebbe a "Trianon-téma" sehogy sem fér bele.
    Nem véletlen, hogy a Benesi-dekrétumok érvényben tartását a német-osztrák-magyar tiltakozás ellenére sikeresen érvényesíti Csehország és Szlovákia, mert ezek újratárgyalása nem összeurópai érdek.
    Trianon revizióját rajtunk kívül egyetlen európai ország sem akarja.
    Halott ügy.
    Ha az EP képviselőink ezzel foglakoznak, annak nagyjából annyi értelme van, mint legyezővel terelgetni a passzátszelet.”
  • 22. akinemfél 2009. június 14. 23:54
    „15 év múlva Magyarországon 7 millio Magyar fog élni. Addigra betelepítenek annyi ázsiait,hogy a gyerekeikkel egyutt már 8 millioan lesznek. Tehát még Magyarországon is kisebbségben lesznek a Magyarok. Hogyan tudnánk benépesíteni Magyarokkal a Nagy Magyarországot,ha még a kis Magyarországot sem tudjuk benépesíteni ? Kedves Jobbikos vezetok ! Nyilatkozzatok kinek hány gyereke van kozuletek ?! Ha kettonél is kevesebb,akkor ti is a Magyarság csokkenését élitek,de Nagy Magyarországrol beszéltek ?!
    Már megint egy Jobbik-titok. Hé,van itt valahol egy Jobbikos ?! Magyarázzátok el hogy van ez ! Melyik vezetotoknek hány gyereke van ? Hány gyereke van Morvay Krisztinának ? Hány van Vonának ? Es a tobbieknek ? Konkrétan. Ugye nem titok ???? Es nektek hány gyereketek van ide íro Jobbikosok ?”
  • 21. VJack 2009. június 14. 22:12
    „A Trianon-téma valóban kényes. De minden érdek képviselete sért egy vele szembeni érdeket, ugye ez ilyen játék. Másrészt a "nép" nem azért választja a képviselőket, hogy kizárólag olyan témákat hozhasson elő, amit Brüsszelben szeretnek. Ahhoz ugye kár kimenni, elég, ha megmondják, mit kell tennünk itt, szépen, jókutyaként. Ha a nép x százaléka azt mondja, hogy szeretnénk valamit a Trianonnal tenni, akkor a kibaszott képviselőnek kötelessége foglalkozni a kérdéssel, mert azért küldték oda. Aztán ha többséget tud maga mellé állítani kint, akkor legyen. Ha nem tud, akkor meg nem lesz és kész. Ha már demokrácia.

    A Jobbiknak ugyanolyan joga van a nézeteit képviselni, amennyi az MSZP-nek, vagy más pártnak. Ha egy pártot olyan programmal szavaznak be, hogy pirosra akarja festeni az eget, akkor Brüsszelben ezt kell képviselnie. Akkor is, ha Botoxboszorkány nem viseli, hogy ilyen a demokrácia. Nem csak fizetést kellene felvenni az EP-ben, és lelépni városnézésre. (Ahogy teszi a képviselők többsége. Bebélyegez, aztán irány ki az épületből. Ahogy egy német stáb rögzítette is.)”
  • 20. Primax 2009. június 14. 22:02
    „VJack #18 !
    Mit gondolsz, Brüsszelben mit szólnak majd a Jobbikhoz, ha előterjeszti a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát ?
    Ez lesz az - egyik - első dolguk, a napokban jelentették be.
    Vagy előhozzák Trianont ?
    Attól függetlenül, hogy "kinek van igaza"...
    Ott nem tolerálják - annyira - ezeket a dolgokat, mint itthon.
    És ez nem - lesz - jó Magyarországnak. Nem lesz jó a határon-túliaknak sem.
    Bárki bármit is mond.”
  • 19. kolombela 2009. június 14. 21:40
    „Két nappal ezelőtt volt egy demonstráció, kb. kétszer annyian vettek részt rajta, mint a main, de senki sem említette meg bizonyos hírportálok kivételeével. Majd ha szétverték volna a gyűlést, akkor biztos írtak volna róla, mint gonosz radikálisokról, revizionistákról.”
  • 18. VJack 2009. június 14. 21:28
    „Primax, a "mérsékel és kulturált" MSZP mit tudott kezdeni a kormányzati felelősséggel? Hazudozni és lopni, azt sikerült. A szépen mosdatott szavak nem biztos, hogy tiszta szándékot takarnak, illetve lehetséges, hogy a kicsit erősebb szavak mögött is lehet tisztességes szándék. Ahogy pl. az "ügynök-manager" típus állandóan öltönyben rohangál, nagyon behízelgő a szövege, de semmi más nem érdekli, csak hogy lehúzzon. A szarra lehet fehér ruhát adni, de a szar akkor is szar marad. Értve a bájgúnár Oszkóra, Bajnaira, de ugyanígy Pokornira, Orbánra és társaira is. A Jobbik még nem tett semmit, amire azt mondom, hogy átbaszta híveit. Lehet, hogy megteszi, de a másik két párt már bizonyított is az ügyben.”
  • 17. Primax 2009. június 14. 21:14
    „felelősséggel...”
  • 16. Primax 2009. június 14. 21:13
    „A #11-hez még :
    És zsidózó....majd elfelejtettem.
    A népnek -joggal - van tele a hócipője a helyzettel és ezt bizonyos pártok/irányzatok remekül - és sikeresen - használják ki/fel.
    Nincs semmi bajom egy "normális" jobboldallal, mert kell, hogy legyen. Még sikeres is lehet, ahogyan ez "nyugaton" is remekül működik.
    Nálunk viszont veszélyesen kezd eltolódni a hangsúly a szélsőségek felé.
    És ez nem jó. A többségnek biztosan nem jó.
    A hatalom ízét eddig még nem kóstoló szélsőjobbosoknak persze óriási diadal.
    Kérdés, hogy mit tudnának kezdeni egy tényleges kormányzati felelőséggel ?
    Gyanítom, hogy ugyanazt tennék, mint a mostani - Parlamentben ücsörgő - "elit", tehát csak a zsebeiket tömködnék.”
  • 15. Túrabakancs 2009. június 14. 21:11
    „Zaraki!
    Sajnos az autóborogatás1990-ben elmaradt, de ha ez máshogy lett volna, akkor valószínűleg nem tartana itt ez az ország! A jó érdekében néha
    rossz eszközökhöz kell folyamodni. Párszor már leírtam ezt, de nem
    győzöm hangsúlyozni! Amúgy a pár száz fő nem fedi a valóságot, a híra-
    dóban azért ennél lényegesen több embert lehetett látni az utakon.
    Reális! Igazad van! / 12-13-hozzászólás/”
  • 14. kolombela 2009. június 14. 21:09
    „T. Szerkesztőség!
    Már rég véget ért a demonstráció, a "felbőszűlt" tömeg már a vacsoráját is megette otthon, így ideje lenne frissíteni a cikket.
    Elmondhatnák pl., hogy kormány annyira megijedt a tüntetőktől, hogy majdnem lemondott. Csak azért nem történt meg az esemény, mert senki sem volt elérhető, aki a lemondást bejelentette volna. Vagy még sem?”
  • 13. Reális 2009. június 14. 21:03
    „<moderálva off>”
  • 12. Reális 2009. június 14. 20:54
    „Egyre többen vagyunk,akik felismerték,hogy a fidesz-mszp-szdsz-mdf egy kutya kölyke!”
  • 11. Primax 2009. június 14. 20:50
    „Nem tudom, melyikőtök találta ki, hogy szoci vagyok...de ez nem igazán érdekel.
    Szerintetek mindenki szoci/kommunista, aki nem fideszes, jobbikos, vármegyés, gárdás, árpádsávos, buzizó, cigányozó, stb...”
  • 10. TakácsTamás 2009. június 14. 20:39
    „Primax! Ha jól látom, a Jobbik az MSZP-től vitt el szavazókat, és mellesleg ti vagytok a béka segge alatt, úgyhogy a szoci haverjaidnak van miért aggódnia...”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonat elé feküdt egy 16 éves fiú Dorogon

Elgázolt egy 16 éves fiút a vonat Dorogon, az áldozat a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a… Tovább olvasom